Szerző: Tina | 2012. november 26. | Blog, kreativitás, művésznapló

Az “art journal” tulajdonképpen egy napló. Egy olyan napló, amelyben nem csak betűk és szavak és mondatok, hanem elsődlegesen inkább képek szerepelnek. Nagyon sokféle technika létezik a képek létrehozására és ez a tárház a mindig újabb kreatív eszközök megjelenésével és ezek használatának kombinációival gyakorlatilag napról-napra bővül. A kollázs-montázs technikák, az akvarell- és akrilfestés és a firka- és vázlatrajzok talán a legelemibb lehetőségek (terveim szerint a sorozatban ezekről is fogok külön-külön mesélni majd:-)), de az sem mellékes, hogy végülis pontosan milyen füzet(ek)be érdemes elkezdeni egy ilyen művésznaplót? Ebben a cikkben ennek a lehetőségeit gyűjtöttem össze Nektek, a teljesség igénye nélkül. (tovább…)
Szerző: Tina | 2012. augusztus 19. | Blog, kreativitás
Biztosan stílusosabb és hatásosabb lett volna még az olimpia időtartama alatt megírni ezt a bejegyzést, de ugye akkor mi is nyaraltunk meg az olimpiával foglalkoztunk…:-)
És volt közben pár rajztábor is, ahol 8-12 éves gyerkőcök alkottak 3 napon át reggeltől délutánig. Míg a felnőttek a rajzolás közötti szünetekben kávéznak és beszélgetnek, addig a gyerekek elsősorban mozogni szeretnek: fontos nekik a fizikai levezetés, a játék, az agyuk felfrissítése. Így sokat játszótereztem velük, de vittem nekik kreatív gondolkodást fokozó, kifejezetten a jobb agyféltekét serkentő feladatokat is, ebből mutatok most egyet, amit otthon családi körben is játszhatunk vagy óvónénik az oviban, tanítónénik az osztályban is használhatnak – a gyerekek nagyon szeretik! Nálam az egyik táborban még verseny is volt belőle apró nyereményekkel, így az öröm még fokozható. (tovább…)
Szerző: Tina | 2011. szeptember 6. | Blog, hétköznapi tippek, önismeret, stresszoldás
Korszakalkotó ötleteid vannak, aztán valahogy minden elsikkad, elhalványodik és végül a feledés homályába vész? Mindig lelkesedsz valami új iránt, de aztán elhagy a kitartásod és nem sokkal később már ismét valami más érdekel nagyon? Ha ismét előállsz egy terveddel, a környezeted csak legyint és sajnálkozva néz Rád? (tovább…)
Szerző: Tina | 2011. augusztus 27. | Blog, rajztanfolyam, stresszoldás
Ezt az utóbbi időben többször is megkérdezték ezt tőlem, így most konkrét példákkal válaszolok Nektek!
Allergia
Stresszoldás. Az allergia oka szinte minden esetben lelki eredetű és egy személy (több személy) vagy helyzet elviselhetetlenségét jelzi. Az adott személy(ek) beazonosítása és a vele kapcsolatos negatív érzések feloldása után az esetek többségében az allergia egyszerűen örökre elmúlik. Hasznos lehet még az eddigi allergénnal szemben (pl. tej vagy parlagfű, stb.) is egy oldás, amely után többé nem tekintünk “mumusként” az adott dologra, mert a korábbi, sok éven át tartó negatív érzéseink (ergó téves hitrendszereink) az allergénnel szemben akár spontán is kiújíthatják az elviselhetetlenségüket. (Ahogyan például az édesség is sokkal jobban hízlal, ha közben „tudjuk, hogy bűnözünk”…:-)) (tovább…)
Szerző: Tina | 2011. augusztus 19. | Blog, rajztanfolyam
Korábban sokat csodáltam az igazán plasztikus, vonalkázás nélküli grafitrajzokat. Számomra a rajzolásban a megfelelő technika okozott sokszor dilemmát: ha satírozok, még az is vonalkás, ha elmaszatolom, akkor rossz értelemben is elmaszatolódhat, mindig pont ott van folt, ahol nem kéne lennie… Úgyhogy maradtam a vonalkázós, légiesebb, világosabb stílusnál. Aztán persze nem hagyott nyugodni a dolog, megnéztem jó sok rajzolós videót az interneten, amelyek 5 percben gyorsítva mutatják a többórás rajzolási folyamatot és “elraktároztam”, amiket láttam. Ezeknek a hatására aztán úgy döntöttem, kilépek az addigi “stílusomból” és sokkal bátrabban fogom használni a grafitot, mint eddig. Legfeljebb néhányszor elrontom, aztán majdcsak sikerül…:-) (tovább…)
Legutóbbi hozzászólások