Az “art journal” tulajdonképpen egy napló. Egy olyan napló, amelyben nem csak betűk és szavak és mondatok, hanem elsődlegesen inkább képek szerepelnek. Nagyon sokféle technika létezik a képek létrehozására és ez a tárház a mindig újabb kreatív eszközök megjelenésével és ezek használatának kombinációival gyakorlatilag napról-napra bővül. A kollázs-montázs technikák, az akvarell- és akrilfestés és a firka- és vázlatrajzok talán a legelemibb lehetőségek (terveim szerint a sorozatban ezekről is fogok külön-külön mesélni majd:-)), de az sem mellékes, hogy végülis pontosan milyen füzet(ek)be érdemes elkezdeni egy ilyen művésznaplót? Ebben a cikkben ennek a lehetőségeit gyűjtöttem össze Nektek, a teljesség igénye nélkül.
Van elsőként ugye a kész megoldás: egy pontosan erre kitalált füzetet beszerezni. Művészellátókban lehet rátalálni és a borítóján többnyire felismerhetően rajta is áll, hogy mire készült. Többféle változat van persze, méretben és fűzésben is.
Elsődleges szempontok a választásnál:
- Tervezetten mi fog belekerülni a füzetbe?
- Utazol-e majd vele sokat?
- Hol (milyen körülmények között, asztalnál vagy akár padon ülve) fogod használni a füzetet?
Ha “csak” rajzolni-vízfesteni fogsz bele…
… akkor érdemes a papír minőségét megvizsgálni elsődlegesen (pl. vastagabb rajzlap vagy akvarellpapír igény szerint) és hogy kényelmesen fordítható-e úgy a füzet, bárhol is nyitod ki, hogy jobb vagy balkezesként azt használni tudd? A méret ez esetben kevésbé fontos ill. attól függ, milyen jellegű rajzokat tervezel? Vázaltrajzoláshoz, rajzos jegyzetekhez elegendő egy kisebb füzet, komolyabb művészi alkotások pedig megérdemelnek egy legalább A5-ös, inkább A4-es méretet.
Ha ragasztgatni, rétegezni szeretnél és akrilfestéket, esetleg tónuspasztát* is használni fogsz…
… nagyon fontos, hogy albumkarikával* vagy nagyobb spirállal fűzött füzetet válassz! Ez kényelmesen bővül akkor is, ha a lapok és így a füzet is egyre dundibbak lesznek az alkotásaidtól.
Az alábbi füzeteket a Westendben, a Green Papír üzletében lőttem néhány héttel ezelőtt. A barnás, keményfedelű spirálosban kicsit vastagabb papírok vannak, szinte rajzlapszerűek, így gyakorlatilag art journal-ért kiált az egésznek a felépítése, jól elbírja az alapozófestéket* és egyéb ráfestéseket-ragasztásokat is. A nagyobb és kisebb, gerincénél ragasztott “festőkönyveket” (canvas book) inkább rajzfüzetnek fogom használni (még szüzek:-)), ezekben a hófehér lapok inkább a másolópapírra hajaznak, annál talán egy fokkal jobb minőségben és textúrával.
(*albumkarika, tónuspaszta, alapozófesték: róluk lesz még szó egy, a technikákról szóló bejegyzésben!:-))
Ha a füzetet is Te magad szeretnéd gyártani…
… akkor van például egy olyan lehetőség, amitől először kifejezetten irtóztam, aztán elgondolkodtam rajta, megbarátkoztam vele, végül magam is készítettem egyet. Ez pedig az a lehetőség, amikor egy régi könyvet hasznosítasz újra art journalként. Jaaaaaaaj!!:-))) Könyvszeretőknek nagyon nem könnyű elképzelni. Hát még megcsinálni. Megértem. De vegyünk egy olyan könyvet, ami mondjuk eleve nem képvisel nagy formátumú irodalmi értéket, amiből már hiányoznak lapok vagy szinte már csak a borítója van meg, ami kopott, de így is (vagy főleg így) szép és ott porosodik használatlanul… Így…?:-)
Én egy régi, hiányos Tarzan könyvet leltem fel nemrég a családi “almáriumban”, csodaszép antikos bordó keményfedéllel, kieső belsőségekkel. A lapokat megfosztottam a fedéltől, előbbit félretettem, utóbbit használtam: öt helyen kifúrtam, vágtam bele akvarellpapírt és egyéb maradék papírokat vegyesen és ezeket is kilyukasztva albumkarikával fűztem össze őket. Ebben a típusú albumban az a nagyon jó, hogy utólag is bővíthető. Az eredmény a legfelső képen látható.
Ha útinaplót szeretnél…
… értelemszerűen kisebb füzetet válassz, például egy Moleskine-t. Ez a márka méltán elismert és elterjedt az egész világon, nagyon sokféle érdeklődési körhöz és hobbihoz kínál félkész naplókat: van receptfüzetük, bornaplójuk, kertésznaplójuk, napló költőknek, íróknak, zeneszerzőknek (kottás lapokkal:-)), akvarellpapíros füzetke, vonalas és négyzetrácsos vastagabb és vékonyabb jegyzetfüzet, hosszabb és rövidebb oldalán nyíló változat és még rengeteg egyéb. A legtöbbjük beépített gumival ellátott, amivel használaton kívül praktikusan rögzíthető a fedlap, így nem csúszik bele és nem is esik ki belőle semmi, nem gyűrődik a táskában. Pesten például a Duna Plázában az első emeleti nagy könyvesboltban kapható. És egy kis kedvcsináló a végére:
Vannak ugyan bőven terveim a sorozat folytatására, de szeretném a Ti igényeitek szerint is folytatni: írjatok bátran a hozzászólásokat, ki mit szeretne olvasni legközelebb art journal témában! Folyt. köv. egy hét múlva – addigis válassz Magadnak naplót és hajrá!:-)
Legutóbbi hozzászólások