Szerző: Tina | 2016. április 7. | Blog, rajzmeditáció, rajztippek, útinapló
Miután a Rajzmeditáció tanfolyamokon és az Akvarell/vázlatrajz tanfolyamon az útinaplózáshoz is ezt használjuk, gyakran kérdezitek tőlem, hogy melyik vékony hegyű fekete filctollat ajánlom?
Aki jól ismer, tudhatja, hogy nagyon nem vagyok “márkasznob”: sokkal inkább kísérletezős típus vagyok és arra esküszöm, hogy mindenki azzal az eszközzel, alapanyaggal dolgozzon, ami neki személy szerint legjobban beválik – persze, ehhez ki kell próbálni többet, ami pedig nem mindig egyszerű…
Ezt a kísérletezést szeretném most megspórolni Nektek, ezért találtam ki ezt a blogbejegyzést. 🙂 Én elég sokféle eszközt összegyűjtöttem és próbáltam már az elmúlt évek során, vékony hegyű fekete filctollakat rendszeresen használok, ezen kívül az ICO jóvoltából még pár, számomra eddig nem próbált márka a birtokomba jutott néhány héttel ezelőtt, így a dolog könnyen adta magát.
6 féle márkát és összesen 10 darab tollat próbáltam ki, mégpedig kétféle papíron: a Rajzmeditációnál egyszerű rajzfüzetbe, rajzlapra dolgozunk, ehhez az ICO Sketchbook blokkját választottam (180 g/m2); az útinaplózás pedig az akvarellfestés miatt akvarell papírra történik, így a Koh-i-noor popAquarell watercolour pad (250 g/m2) tömbje volt a másik alap.
Lássuk hát a medvé(ke)t! 🙂
Uni Pin fine line 0.2 (water and fade proof, pigment ink) – vízálló, nem fakul
A rajzlapon könnyen siklik, könnyű vele dolgozni, finom egységes vonalakat ad. Akvarell papíron is az egyik kedvencem volt, éppen annyira rajzolt, amennyire rányomtam, ott sem hagyott ki, csak finomodott az enyhébb nyomatéknál. Mindkét fajta rajzoláshoz ideális. Nem Magyarországon vettem, 1,6-2 font körüli áron webáruházakból szerezhető be.
Shinhan TOUCH Liner 0.2 – permanent/vízálló, pigment ink, acid free/savmentes, archival quality/archiválásra alkalmas, tartós
Új felfedezettem, ezzel rajzolok most, az óbudai Pantonban vettem legutóbb 670 forintért. Rendkívül finom vonalakat ad, ideális útinaplózáshoz. Rajzmeditációhoz is kiválóan alkalmas, bár leheletnyivel szürkésebbre szárad a többihez képest a rajzlapon (ezt csak a többi mellett vettem most észre). Elegáns és kényelmes a fogása, fényesen sima a toll fogófelülete (a fenti képen jobbról a második). Légies, könnyen kezelhető, ajánlom.
Q-Connect Fine Liner 0.4 mm
A 0.4 vastagságához képest meglepően vékony vonalakat ad, precízen lehet használni. Útinaplózáshoz nagyszerű VOLNA, HA vízálló volna. De nem az sajnos, ez nagy hibája – de valójában az egyetlen hibája. Rajzmeditációhoz – amennyiben azt nem szeretnéd kifesteni – kitűnő, szép, fekete, pontos vonalakat ad, könnyű használni, szépen siklik a rajzlapon, kisebb nyomatéknál egyáltalán nem hagy ki, hanem vékonyabb vonalakat ad, így ezzel jól lehet variálni, játszani rajzolás közben. Angliai vétel, 3 font körüli áron.
Stabilo point 88 fine 0,4
Őt ajánlom mindig elsőként a kezdő rajzmeditációsoknak, mert ár-érték aránya ma itthon az egyik legjobb. Szinte mindenhol elérhető papírboltokban és nyomtatványboltokban, könnyű beszerezni. Rajzmeditációhoz egyértelműen beválik, a rajzlaphoz találták ki: amíg ki nem fogy, egységes, szép vonalakat ad, könnyű vele rajzolni. Akvarell papíron viszont nem túl előnyös a használata, világosra, szürkésre szárad és neki is nagy hátránya, hogy sajnos nem vízálló. Egyébként szép vonalképet ad a strukturáltabb papíron is, ezzel nincs gond. (Amikor Pozsonyban jártam húsvétkor, egy utcai rajzművész ezt használta, pedig ő kávéval festett is a képeire, a vonalak elmosódását ő kihasználta a kívánt hatások eléréséhez.) Ezen kívül aki vékonyabb vonalakra vágyik, az ezzel való begyakorlás után egy másik márkától kénytelen vékonyabbat választani, mert ebből sajnos nincs olyan. 145-180 forint körül van mindenhol, kifejezetten olcsó, de jó termék.
Edding 1880 0.7/0.5/0.3/0.1 és Eddig 89 office liner EF
Egyértelműen kiválóak, ezért nem is vettem külön a vastagság és típus szerint őket. Ha valaki biztosra szeretne menni és univerzálisan használható vékony hegyű fekete filctollat keres, őt válassza! Ugyanakkor a 0.5 vastagság (számomra) okafogyott, a 0.3 Rajzmeditációhoz és egyéb rajzlapos rajzokhoz kitűnő, egységes a vonalkép, könnyű a vonalvezetés, a 0.1 vastagság (vékonyság) pedig nagyon precíz, finom vonalakat ad és mindkét papíron gyönyörű. Az Edding 89 office liner képe talán a legfeketébb mind közül, nekem nagyon tetszik a határozott végeredmény – pedig külsőre egy egyszerűbb tollnak tűnik (a legfelső fotón balról a második, fehér-fekete csíkos), az egyik legjobb az itt kipróbáltak közül. Fajtától is függően 400-650 forint között már hozzá tudunk jutni, szintén nagyon előnyös ár-érték szempontból, az ICO is forgalmazza.
OHP Permanent Marker, Alkoholbázisú rostirón (ICO) 0,5 mm és 1-1,5 mm
Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy ő a teszt vesztese több szempontból is. A vékonyabb verzió dinamikusabb rajzolásnál vagy kisebb nyomatéknál a rajzlapon kihagy, filctollas hatást kelt. Akvarell papíron még rosszabb a helyzet – filctollas hangon rajzol és gyakran elhalványul. Egyértelműen más minőségű benne a tinta, valószínűleg egyszerűen nem rajzolásra találták ki, mint rostirónt (a fenti pigment tintás tollakkal szemben). A 1-1,5 mm-es változatnak a hagyományos filctoll vastagsága van, Rajzmeditációs rajzok sötét felületeinek színezésére jó lehet, de többször át kell menni egy felületen az egységes hatásért. 130 forint körül már elérhető.
Bízom benne, hogy tudtam segíteni a fenti kis összefoglalóval, további alkotókedvvel teli hetet kívánok Neked! 🙂
Mucsi Tina
Szerző: Tina | 2015. május 15. | Blog, kreativitás, rajztippek
Hozzánk csak az elmúlt pár hónapban érkezett el “az új őrület”, ami Amerikában már pár éve tartja magát: a felnőtt kifestőkönyv.
A lényege nem sokban különbözik a gyermekkorunkból már jól ismert kifestőkönyvektől, azaz előre megrajzolt formákat kell színekkel kitölteni. Különbség inkább csak az elő-rajzok témájában és összetettségében van: többnyire egész oldalas mandalákat, tájképeket, absztrakt fantáziarajzokat kell a saját ízlésünk szerint színekkel befejezni.
De miért is jó a felnőtt kifestőkönyv?
-
Angliában is teli vannak velük a könyvesboltok, ezt éppen Chippenhamben fotóztam…
Mindenekelőtt egy egyszerű kikapcsolódási lehetőség, amihez nem is kell egyszerre sok idő. Nem kell hozzá más, mint a kifestőkönyv (vagy egy kisebb formátumú kifestő füzet, esetleg nyomtatott, fénymásolt lapok) és színes ceruzák és már kezdődhet is az alkotás. Két megbeszélés között (vagy a megbeszélésen J), ügyintézés és várakozás közben, bármilyen hasonló unalmas “üresjáratban” előkapható a kifestő és bármikor félbehagyható, majd később folytatható.
- Olyan eredménye van, ami biztos sikerélményt ad. Nem lehet elrontani. Művészek alkotta rajzok adják az alapot, így a fele már készen van és szép, mi “csak” a színeket adjuk hozzá és ezzel garantált is a biztosan pozitív végeredmény. Vonzó alternatíva ez a mai teljesítmény-orientált világban, ahol jellemzően az életünk több területén is elég sok elvárásban és bírálatban van részünk.
- Végre valami, amit nem a mobiltelefonnal kell csinálni. Olyan örömforrás, ami egyszerű, mégis teljesen elvarázsol és a saját kezünkkel alkotunk, az ilyen tevékenység pedig mindig kiteljesítő és felszabadító.
- Hozzájárulunk egy nekünk tetsző, már önmagában is szép alkotás kiteljesítéséhez. Ráadásul szabadon, a saját pillanatnyi hangulatunk és ízlésünk szerint. Ez ugyancsak sikerélményt ad, önbizalmat növel, megnyugtat és felemeli a lelkünket.
- A színekbe való belefeledkezés közben flow-élményt élhetünk át. Ez azt jelenti, hogy maximálisan elengedünk minden egyéb gondot és gondolatot, szinte eggyé válunk az alkotással, eltűnik a tér és az idő, teljesen “a jelen pillanatba kerülünk” (vagyis automatikusan egyfajta meditatív tudatállapotot élünk át), így pedig teljes kikapcsolódásban és testi-lelki regenerálódásban van részünk. Azaz pihenünk és feltöltődünk.
- Az utólagos pozitív hozadéka pedig, hogy a kész alkotás – ami ugye mindenképpen sikerül – a falra tehető, másoknak is megmutatható, vagyis dicséreteket tudunk érte bezsebelni és akár folyamatosan gyönyörködhetünk benne, ami megint csak jót tesz az önbizalmunknak.
Ugye, milyen fantasztikus?
És mégis: én a fenti előnyök mellett is azt gondolom, hogy ez egy amolyan “leegyszerűsített megoldás” az alkotásra, ami első lépésként tökéletes, de igényesebbek számára némi plusz energia-befektetéssel egy sokkal magasabb szintre emelhető. Avagy: igen, egyszerűen megvehető és nagyon finom a somlói galuska egy világbajnok cukrászdában, de a Nagyi házi készítésű zserbójához semmi sem fogható. J
Hogyan lehet a kifestőkönyv-élményt fokozni?
Ha a kifestőkönyv kapcsán találkozol (újra) először gyermekkorod óta a rajzolás és színezés élményével, talán elérhetetlenül távolinak tűnhet az, hogy saját magadnak rajzold meg a kiszínezendő ábrákat.
Könnyen lehetnek negatív élményeid is a rajzolással kapcsolatban, talán egy Számodra tekintélyes felnőtt leszólt kisiskolásként, vagy voltak Nálad tehetségesebbek (azaz valaki által tehetségesebbnek tartott) osztálytársaid és mindig az ő rajzukat tették ki a falra, nem a Tiédet… De van, aki akkor keseredik el, amikor már a saját gyermeke kéri arra, hogy rajzoljon neki valamit és akkor döbben rá, hogy “nem tud olyan állatot”. Ez mind frusztráló és erősen visszatarthat a rajzolástól.
Egyszerű vonalak – nagyszerű minták… Mandalarajzolás és -színezés egy újra-rajzoló résztvevő által (fotó: Mucsi Tina)
Pedig ha tudsz színezni, akkor tudsz rajzolni is! Ha tudsz vonalakat húzni, akkor több vonalat is tudsz húzni egymás mellé, az pedig már rajzolás. J
A “titok” mindig csupán abból áll – főként a kifestő-típusú rajzok esetén -, hogy melyik vonalat pontosan hová kell húzni, ezt pedig meg tudod tanulni, majd utána tudod gyakorolni, míg végül magabiztosan megy. Saját minták, fantázia-formák, ezekből pedig mandalák és tájképek pedig már nagyon hamar születnek, amikor lendületbe jön az ember: a saját belső világunk, a hangulatunk és érzéseink már a legegyszerűbb, első próbálkozásainkban is mindig megjelennek. Ettől lesz igazán szép és egyedi minden egyes alkotás.
Saját tapasztalat, hogy a saját rajzokat kiszínezni ad végül igazi feloldódást, kikapcsolódást és sikerélményt, többet, mint egy kifestőkönyv, hiszen így valóban az alkotás egésze a sajátod, csak a Tied, nem csupán a színei.
Összességében úgy gondolom, hogy azoknak, akik szeretnének visszatalálni a színekhez, a saját kezű alkotáshoz, egyszerű kikapcsolódásra vágynak a hétköznapokban, azoknak első lépésként valóban kitűnő választás lehet egy felnőtt kifestőkönyv. De a mások rajzainak vagy saját alkotásunk kiszínezése közötti különbség elég jelentős – ezt annak, aki “valami többre vágyik”, feltétlenül érdemes megtapasztalnia.
További ihletett, derűs hetet kívánok Neked! J
Mucsi Tina
~~~
Ha Te is többre vágysz a kifestőkönyvnél… 🙂
Szerző: Tina | 2015. január 10. | Blog, rajztippek, stresszoldás
Az alkotás, létrehozás már önmagában terápia, felszabadít, sikerélményt ad, a hasznosság és a „valamihez értek” felemelő érzését nyújtja. A művészetterápia azon a meggyőződésen alapszik, hogy önmagunk kifejezése segít a gyógyulásban vagy egyszerűen a kikapcsolódásban, a feltöltődésben. Különlegessége, hogy míg a legtöbb fajta terápia elsősorban kommunikáción alapszik, a művészetterápiában – legyen az mozgáson alapuló vagy képzőművészeti jellegű – szavak nélkül is gyógyul a lelkünk. (tovább…)
Szerző: Tina | 2014. augusztus 2. | Blog, hétköznapi tippek, művésznapló, rajzmeditáció, rajztippek, útinapló
Elérkezett a nyár utolsó hónapja és ilyenkor könnyen érezheti úgy az ember (nyaralás ide vagy oda), hogy úgy igazán mégsem volt ideje arra, amit eltervezett, hogy “majd nyáron…!”…
Pedig viszonylag sok időt csíphetünk le magunknak – például akár a rajzolásra is.
Nem hiszed…?
Íme 3 egyszerű, de nagyszerű tipp! 🙂
1. Utazás közben
Amikor persze nem te vezetsz, hanem például buszon, vonaton, repülőgépen. Igen, amikor általában a legtöbben a telefonjukat nyomogatják… Akkor például nagyszerűen lehet rajzolni! 🙂
Hogy mit? A táj itt gyorsan elsuhan, az csak nagyon gyakorlottaknak ajánlott, így inkább rajzmeditációs alkotásokat érdemes vagy valami olyasmit lerajzolni, ami éppen előttünk van, akár a táskánkat, a vizes palackunkat, az összecsukott esernyőnket, ez mind kiváló gyakorlás vagy jó téma az útinaplónkba.
2. Strandon
Megvannak a régi balatoni nyarak, a Füles újság rejtvényeinek fejtése vagy a Ludas Matyi olvasása a vízparton…? 🙂
Bizony, akár a strandon is van időnk olvasás helyett az alkotásra. A vízpart, legyen az strand vagy nyílt víz, kiváló témákat ad a rajzoláshoz-festéshez és nagyjából megunhatatlan (ha még a kiváló Egry József sem tudta megunni… :-)). Kikeverni a víz és az ég színeit már önmagában relaxáló hatású…
3. Étteremben, kávézóban várva
Gyakorlott szülők a kisebb gyerkőcöknek visznek magukkal kifestőkönyvet éttermi látogatásokra, ami (ideig-óráig…) lefoglalja a csemetéket, ők maguk pedig jobb esetben szusszannak és beszélgetnek az ásványvíz felett, de sok esetben inkább a telefonjukba mélyednek a várakozás negyed-félórájára…
Nos, ehelyett is lehet például rajzolni: a teríték vagy a már kihozott, ehető hőfokra várakozó étel az egyik legkiválóbb rajztéma! 🙂
Sok szeretettel kívánok Nektek ihlettel teli pihenést, további szép nyarat! ~ Tina
~
- Szeretnél még több időt Magadra?
- Több napot egyhuzamban, ami csak Rólad szól?
- Vagy szeretnél végre saját útinaplót készíteni, de eddig nem mertél hozzákezdeni?
~~~ 4 nap csak Magadra… 4 nap, ami végre csak Rólad szól… 4 nap önfeledt kikapcsolódás, pihenés, relaxáció ~ és közben megtanulod a művészi látásmód legfontosabb alapjait! ~~~
Szerző: Tina | 2014. június 28. | Blog, művésznapló, rajztippek, útinapló
“Csak plusz nyűg, minek, úgyis elfelejtem, unalmas és még erre is gondolni kell…”?
Ha így tekintesz rá, akkor igazad van, bele se fogj! 🙂
DE ha ismered annak az összehasonlíthatatlanul megható érzését, amikor utólag pár hónap vagy akár év múlva a kezedbe fogod azt a relikviát, amit éppen AKKOR és OTT írtál, rajzoltál, gyűjtöttél, készítettél, akkor garantálom, hogy azontúl soha többé nem mondasz le arról, hogy útinaplót készíts!
Mert lehet azt inspiráltan, kikapcsolódásképpen és egyszerűen is, így: (tovább…)
Legutóbbi hozzászólások