Jobb agyféltekés rajztábor GYERMEKEKNEK

Következő napközi tábor:

2022. július 4-5-6. hétfő-szerda (3 nap), 9-15:30

Helyszín: Tina Alkotóműhelye ~ Dunakeszi, Németh László köz 11.

3 napos képességfejlesztő nyári tábor 10-13 éves gyermekek számára Dunakeszin

Kinek ajánlom?

Az idén, 2022-ben már a 11. nyár során kerül megrendezésre az a minden szempontból igényes napközi rajztábor, amely elsősorban azoknak a 10-13 éves gyermekeknek szól, akik szeretnek rajzolni és ezen a területen fejlődni szeretnének. A felnőtteknek szóló jobb agyféltekés alap grafit rajztanfolyam tematikáját, a színes és a haladó grafitos programot több, mint egy évtized rajzoktatói tapasztalatával a hátam mögött speciálisan gyermekekre szabtam.* Így a gyermekek az életkoruknak megfelelő témájú, játékos, mozgásos és művészeti feladatok nyomán mélyíthetik el a hozott tehetségüket és erősíthetik meg a rajzoláshoz szükséges művészi látásmódot.

Miért hasznos?

A gyermekek a 3 napos jobb agyféltekés rajztábor utolsó napjának végére a jobb agyféltekés rajztanfolyam eredményeit  érik el a saját életkoruknak megfelelően. Elsajátítják azt a művészi látásmódot, amely segít nekik a tárgyak, arcok művészi szintű megörökítésében és a megszerzett kreatív tudást később az iskolai rajzórákon, egy rajzfelvételi során, de más tantárgyak tanulásakor is könnyen fel tudják majd idézni és hasznosítani tudják. A 3 napos haladó jobb agyféltekés programot azoknak a gyerekeknek dolgoztam ki, akik  korábban részt vettek már a rajztáborban és újra velünk alkotnának és tovább fejlődnének a művészi látásmódban és a rajzolásban.

A program további pozitívuma, hogy olyan, a kineziológiában, stresszoldásban bevált gyakorlatokkal tarkítjuk a napokat, amelyeknek kifejezetten a szorongásokat oldó és a tanulást, a koncentrációt segítő hatása van. Ezek azután a tanév során az iskolában és otthon is nagyszerűen hasznosíthatóak, hatásukra pedig a tanulás végre egyszerűbbé, felszabadulttá, igazi örömforrássá válhat!

Mindezeken felül az elért sikerélmények, eredmények és a folyamatos támogató, segítő közeg is magabiztosságot adnak, így a tanfolyam egyben egy önbizalom-tréning, amelynek pozitív hatása van a gyermek önkifejezésére, kommunikációjára, saját magával való pozitív kapcsolatára és emberi kapcsolataira is. A kurzus diszlexiás, diszgráfiás gyermekek részére is kifejezetten ajánlott!

Ellenjavallat: pszichiátriai vagy gyógyszeres kezelés alatt álló személyeknek a tanfolyamot nem ajánljuk.

Testvéreket szívesen látunk, de CSAK abban az esetben, ha őt is ugyanúgy érdekli a rajzolás!

A program:

A tábor minden nap 9-15:30-ig tart, dél körül egy órás ebédszünettel. 

Az alkotóterápiák feladatai egy adott tematikára vannak felfűzve, ugyanakkor folyamatos felügyelet és támogatás mellett azok elvégzése egy bizonyos időintervallumon belül kötetlen, tehát nem a megszokott, fegyelmezett “iskolás” légkörben zajlik. Ezek részben csoportos, de főként egyéni munkát igényelnek.

Dunakeszi helyszín: A saját, tágas otthonom kb. 40 m2-es műhelyében tartom a tábort, nyugodt, csendes, kertvárosi környezetben, időjárástól függően folyamatos szellőztetéssel. Az ebédszünetet a közeli játszótéren töltjük, esős idő esetén bent társasjátékozunk vagy csocsózunk.

Az ellátás:

A tanfolyam díja az ebédek díját nem tartalmazza, a hideg vagy melegíthető ebédet a gyermekek otthonról hozzák magukkal. Az uzsonna, így gyümölcs vagy joghurt, egészséges rágcsálnivaló és tea helyben “a cég ajándéka”.

A tábor kis létszámú, 2022-ben max. 8 fős csoportban indul.

“Szeretnék én is a gyerkőcömmel együtt rajzolni a táborban, lehetséges ez?”

IGEN, természetesen idén is lehetőséget kapnak a szülők, kísérők, hogy a gyermekükkel együtt részt vegyenek a táborban! :-) A rajztáborban a felnőtt jobb agyféltekés rajztanfolyam tematikáját követjük 10-13 éves gyermekekre szabva, a résztvevő felnőttek pedig párhuzamosan a felnőtt tematika szerint haladnak, így tulajdonképpen egy kedvezőbb díjért vesznek részt egyben a grafitos és színes ceruzás  jobb agyféltekés rajzprogramon. “Cserébe” a tábor szüneteiben, ebédszünetben plusz felnőtt jelenlétet jelentenek a gyermekek mellett. Csoportonként egy, max. két plusz felnőtt jelenléte lehetséges.

p

2022. július 4-5-6. (3 nap), helyszín: Dunakeszi, Németh László köz 11.

  • 3 napos jobb agyféltekés grafitos rajztábor  ~ DÍJA: 33.000 forint/fő/3 nap
  • 3 napos HALADÓ jobb agyféltekés grafitos rajztábor  ~ DÍJA: 33.000 forint/fő/3 nap

Egyéb fontos tudnivalók:

A díj MINDEN eszköz használatát tartalmazza (papír, ceruzák, radírok, stb.), melyeknek egy részét és természetesen a kész műveket a gyermekek a tábort követően haza is vihetik!

A helyfoglalás a jelentkezés a részvételi díj befizetésével történik. Az előleg a nagyon korlátozott létszám miatt meg nem jelenés esetén sajnos semmilyen körülmények között nem jár vissza, de másra ugyanerre a táborra természetesen átruházható. A részvétel átruházása a jelentkező felelőssége. Katasztrófahelyzet vagy egyéb törvényi korlátozások esetén a tábornak új időpontot jelölünk ki, a befizetett díj határidő nélkül letanulható, felhasználható egyéb, csoportos vagy online programokra is.

p

FONTOS! Jelentkezés esetén feltétlenül kérem elküldeni a “Megjegyzés” rovatban a jelentkezési lapon a választott tábor megnevezését (sima vagy haladó tábor), a gyermek nevét és életkorát, csak ezekkel lehetséges a helyfoglalás, köszönöm szépen! 

p

A jelentkező levél elküldése egyben igazolja, hogy a jelentkező megismerte és elfogadta az Adatkezelési tájékoztatót és az ÁSZF-et. 

s

100%-ban saját kidolgozású tanfolyamomat az elmúlt évek jobb agyféltekés rajzoktatói és segítői tapasztalatai alapján állítottam össze a Számodra. A Jobb agyféltekés rajztábor GYERMEKEKNEK tanfolyam anyaga kizárólag Mucsi Martina szellemi tulajdonát képezi.

GYAKORI KÉRDÉSEK – gyermek jobb agyféltekés rajztáborok

“Érdemes hamar jelentkeznem vagy ráérek még?”

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a helyek nagy része március végéig elkel. A nyár közeledtével nagyon sokan rátalálnak erre a lehetőségre, ezt érdemes mérlegelni.

“Szeretnék én is a gyerkőcömmel együtt rajzolni a táborban, lehetséges ez?”

IGEN, természetesen idén is lehetőséget kapnak a szülők, hogy a gyermekükkel együtt részt vegyenek a táborban! :-) A rajztáborban a felnőtt jobb agyféltekés rajztanfolyam tematikáját követjük 10-13 éves gyermekekre szabva, a résztvevő felnőttek pedig párhuzamosan a felnőtt tematika szerint haladnak, így tulajdonképpen egy kedvezőbb díjért vesznek részt a jobb agyféltekés rajzprogramon. “Cserébe” a tábor szüneteiben, ebédszünetben plusz felnőtt jelenlétet jelentenek a gyermekek mellett.

További kérdések esetén írj nekem bátran! tina(kukac) kreativonismeret.hu

GALÉRIA

Ihletett pillanatok – és az eredményeik…

Jelentkezés a tanfolyamra!

Jobb agyféltekés rajztábor GYERMEKEKNEK

33 000 Ft/ 3 nap / fő

Jelentkezés és a programon való részvétel az Általános szerződési feltételek szerint, ezt itt találod: http://kreativonismeret.hu/aszf/

Megrendelésed után hamarosan visszajelzést küldök, valamint elküldöm a fizetési információkat. A helyfoglalás véglegesítése a foglaló befizetésével történik. A választott program díjának befizetési határideje a jelentkezéstől számított 8 nap, befizetés hiányában ezután törlünk a résztvevők listájáról. A helyfoglalás visszaigazolását és a számlát a befizetés után egy héten belül e-mailben küldjük.

A program bármilyen külső körülmény, katasztrófahelyzet, vírushelyzet mint akadály felmerülése esetén csupán elhalasztásra kerül, de nem marad el. Ez esetben együtt jelölünk ki új időpontot, a részvételi díj visszatérítésére így ez esetben sincs lehetőség.

A megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak megfelelően irányadóak. A szerződés a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, amely szerint elektronikus megrendelés esetén a megrendelő 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. A kormányrendelet 5. § a) pontja alapján amennyiben az elállási határidő (azaz 14 nap) lejárta előtt a vállalkozás a teljesítést a megrendelő beleegyezésével megkezdte, úgy elállásra nincs lehetőség. A szerződést a megrendelő űrlap kitöltésével és a Jelentkezem! gombra való kattintással Mucsi Martina E.V.-val kötöd (2120 Dunakeszi, Németh László köz 11.)