1976-ban az amerikai Princeton Egyetemen egy bizonyos Benjamin C. Ray professzor James Bondról, mint hősi archetípusról tartott minden félévben előadást. Ezeket az alkalmakat idővel át kellett tenni egy nagyobb előadóterembe, mert mint ahogy mondani szokás, ilyenkor a csillárról is emberek lógtak. A professzor az univerzális hős mítoszáról mesélt és arról, hogy ez mindig egy előre lefektetett mintázatot követ (tovább…)
A legelső, két évvel ezelőtti rajztanfolyam óta minden tanfolyam alatt és után felmerül a folytatás kérdése. “Mikor találkozhatnánk újra, hogy együtt alkossunk, kikapcsoljunk, feltöltődjünk? Ha nem is négy napot, de legalább egyet…!”
Miután úgy tűnt, hogy a lehetőség az első fellángolás után tartósan is érdekli a végzettek egy részét, ma végre megtartottuk az első Felfrissítő Napot! A feladatok jellege ismerős lehetett, de mégis mind új kihívás volt. A bemelegítés és a készségek felelevenítése után egy új technikát sajátíthattak el a résztvevők, amelyről korábban itt már írtam. Végül levezetésként még egy egyszerűbb csendélet következett és végül némi angyalkártyázás, hogy így feltöltődve még egy kis lelki útravalót is kapjon mindenki.
Már gyermekkorunkban arról álmodozunk, hogy hőssé válunk. Álmunkban mi vagyunk a kedvenc meséink főhőseinek helyében, szépek vagyunk, erősek és bátrak, de mindenképpen valamiben különlegesek és jobbak, mint a többiek. Aztán ez felnőttként sem múlik el, igyekszünk okosabbak, ügyesebbek, de főként sikeresebbek lenni másoknál, kiemelkedni valamiben, megszerezni a házat, az autót, aztán a nagyobb házat és még több autót, szomjúhozzuk az elismerést azért, hogy milyen nagyszerűek vagyunk – azaz még mindig vágyunk a hős-létre… (tovább…)
Sok szeretettel osztom meg Veletek az egyik Komplex külső-belső Megújulás Programon résztvett vendégem saját tapasztalatait!:-) (Vastag kiemelések a szerzőtől, színes kiemelés tőlem.)
“Az életem elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor tökéletesen körvonalaztam azokat a problémákat, amiket meg kellene oldanom, de a tisztánlátáson túl tovább nem jutottam. Olyan érzés volt, mintha álltam volna egy kereszteződésben és toporogva fordultam volna egyik irányból a másikba: most akkor merre tovább?
Gyermekkoromban ritkán kerültem olyan helyzetbe, hogy nekem kellett volna döntenem, s ennek minden káros következményét elszenvedem most, hiszen az élet döntések sorozata, ráadásul, ha családja van az embernek, akkor döntéseinek a gyermekeire nézve is komoly jövőbeli hatásuk van. Mivel nem döntöttem, nem éltem meg a felelősség érzését sem és a siker, magabiztosság érzését sem, amit egy sikeres döntés után érezhetek, de a kudarcot sem tanultam meg feldolgozni egy elhibázott döntés után… A konfliktusok megoldása sem volt jellemző a gyermekkoromban, amit mintaként láttam, az inkább az elkerülés volt. Most, hogy már nekem is gyermekeim vannak, fontossá vált, hogy megpróbáljam másként felkészíteni a gyermekeimet, valahogyan úgy, ahogyan felnőtt fejjel el tudom képzelni, hogy is lett volna jobb gyermekkoromban.
A tehetetlenség tartóssá vált és a honlapodon felfedezni véltem a segítő kezet. A megoldandó problémák közül legfontosabbnak a nagyobbik gyermekemmel való kapcsolatom javítását éreztem, a komplex külső-belső megújulás során ez volt a legfontosabb cél. Soha nem gondoltam volna, hogy a gyermeknevelés milyen komoly kihívás! Megteremteni az egyensúlyt a testvérek között, igazán nem egyszerű. Annyit adni a másfél évesnek is, amennyit a négy és fél évesnek? Nem lehet kilóra mérni az együtt töltött perceket, a szeretetet. Máshogyan közvetít az ember egy kicsi, s máshogyan egy „nagy” felé. Mindezt mégis úgy kell tennie, hogy közben nem távolodik el egyiktől sem. Van önbizalma és tudja kezelni a konfliktusokat…
Az oldásokon mindig az elkülönültség, kitaszítottság érzését „orvosoltuk”. Találkozásaink alkalmával olyan megkönnyebbülésben volt részem egy-egy oldás során, hogy szinte légiesen hagytam el a helyszínt, olyan súlytalannak éreztem magam. Voltak tudatosan megélt és azóta rossz emlékként őrzött események s voltak jelentéktelennek tűnő, mégis a mára ható történések – mindtől megszabadultam. Hihetetlenül jó érzés volt megélni múltbéli eseményeket, „találkozni” olyan emberekkel, akik azóta is hatással vannak az életemre. A “hogyan tovább” szépen lassan és biztosan már bennem van. Jó érzés visszagondolni a találkozásainkra és megnyugvással tölt el, hogy sikerült felülemelkedni jónéhány múltbéli eseményen.
Köszönöm és hálás vagyok a segítségedért!
Á.”
Szívből gratulálok a sikereidhez és nagyon köszönöm a bizalmadat!:-)
(képek: planetware.com, saidaonline.com)
Örömmel jelzem, hogy idén novemberben útjára indul a Tündérliget Klub!:-) (tovább…)
Fogadjátok szeretettel Vera beszámolóját az első Csodaország tréningről!:-)
—
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Csodaország, melyet pár bátor résztvevővel meglátogattunk, és nagyon érdekes kalandokban és felismerésekben volt részünk. Az első napon a bátor jelentkezők eleinte megszeppenten, megilletődötten nézegették Csodaország bejáratát, és azon tanakodtak, vajon belépjenek-e? Mi lesz, ha…? És egyáltalán, biztos, hogy jó ötlet belépni azon a bizonyos kapun? Vajon mi vár rájuk odabent?
Mivel az “idegenvezetőjük” nagyon is biztatta őket, így mindannyian úgy döntöttek, hogy mit veszíthetnek és beléptek Csodaországba… 🙂 (tovább…)
Legutóbbi hozzászólások