Nem csak rajzolás

12 éves kislány, több napig rajzoltam vele. Az utolsó napon az utolsó feladatnál, a portré rajzolásánál mutattam neki egy technikát: be kell rácsozni a rajzot 4×4-es négyzetrácsokkal, azt a lapot is, amire rajzolunk és ez segít a helyes arányok megtalálásában. A lány nagyon ódzkodott ettől (a többség szereti ezt alkalmazni) és amikor láttam, hogy elcsúsztak a kezdővonalai arányai, javasoltam neki, hogy legalább próbálja ki, de közben láttam, hogy nagyon ellenáll és szinte “lefagy”, leblokkolt teljesen. Mutattam, hogy hogyan kezdjen hozzá, de meg se mozdult, majdnem sírva fakadt. (tovább…)

Olimpia után… (kreatív játék gyerekeknek)

Biztosan stílusosabb és hatásosabb lett volna még az olimpia időtartama alatt megírni ezt a bejegyzést, de ugye akkor mi is nyaraltunk meg az olimpiával foglalkoztunk…:-)

És volt közben pár rajztábor is, ahol 8-12 éves gyerkőcök alkottak 3 napon át reggeltől délutánig. Míg a felnőttek a rajzolás közötti szünetekben kávéznak és beszélgetnek, addig a gyerekek elsősorban mozogni szeretnek: fontos nekik a fizikai levezetés, a játék, az agyuk felfrissítése. Így sokat játszótereztem velük, de vittem nekik kreatív gondolkodást fokozó, kifejezetten a jobb agyféltekét serkentő feladatokat is, ebből mutatok most egyet, amit otthon családi körben is játszhatunk vagy óvónénik az oviban, tanítónénik az osztályban is használhatnak – a gyerekek nagyon szeretik! Nálam az egyik táborban még verseny is volt belőle apró nyereményekkel, így az öröm még fokozható. (tovább…)

Miért akarom, amit nem akarok?

Nagyon sokszor találkozom az önostorozással terapeutaként. Van, aki a (vélt) lustaságát, van, aki a tehetetlenségét és van, aki a kontrollálhatatlan reakcióit ítéli el, de legtöbben az ambivalenciájukat nem szeretik magukban – azaz azt, hogy egyszerre több mindent akarnak és úgy tűnik, nem tudnak gátat szabni a vágyaiknak. Ezzel pedig sorozatosan egy-egy kísértetiesen hasonló kellemetlen helyzetbe sodorják magukat, mint amilyet már korábban többször átéltek… (tovább…)

Tanult magány

Ha tetszik, ha nem, felnőttkorunkban az a természetes nekünk, amit gyermekkorunkból hozunk. Amit akkor megtanultunk, megtapasztaltunk, értelemszerűen számunkra AZ a Világ, amit ismerünk, az ad biztonságot, úgy működnek az élet törvényszerűségei, ahogyan akkoriban. Így lehet bevonzani például nagyszerűen egy alkoholista apuka után ugyanilyen férjet, a “soha nem elég a pénzünk” című szülői mantrázás után ugyanezt felnőttkorunkban vagy ha a szüleink – érzelmileg, fizikailag – magunkra hagytak egykor, akkor a társas magányt, válást és a nehézkes párkeresést. A jó hír az, hogy ebből az ördögi körből tudatos személyiségfejlesztéssel ki lehet lépni. (tovább…)

Korán jött önállóság

“A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy rózsaszínű szemüveget hordunk, és úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna. A ‘positum’ latin szó jelentése: az, ami van. Pozitívnak lenni tehát azt jelenti, hogy elfogadjuk, ami van, és aztán továbblépünk.” (Kurt Tepperwein)

Többször írtam már itt arról, hogy vannak időszakok, amikor jellemzően hasonló mintázatú elakadásokkal keresnek meg a pácienseim. A tavalyi ősz az önállóság jegyében telt, meglepően sokan érkeztek ehhez kapcsolódó stresszhelyzetekkel. (tovább…)