Csodaország© 3 napos Holisztikus Önismereti és Alkotó Terápia

“Fogta az icipici aranykulcsot, kinyitotta vele a parányi ajtót, amely a kertbe nyílt, majd kihúzta zsebéből a gombamaradékot, s addig harapdálta, amíg megint húsz centiméternyire nem törpült. Aztán lement a szűk átjárón; s végre-valahára ott volt a gyönyörű kertben, a tündöklő virágágyak meg a hűs szökőkutak között.”

(*Alice Csodaországban)

Tölts velünk egy pihenős-feltöltős-alkotós hétvégét!:-) >>>


Mindig csak tervezgetsz és alig valósul meg valami?

Korszakalkotó ötleteid vannak, aztán valahogy minden elsikkad, elhalványodik és végül a feledés homályába vész? Mindig lelkesedsz valami új iránt, de aztán elhagy a kitartásod és nem sokkal később már ismét valami más érdekel nagyon? Ha ismét előállsz egy terveddel, a környezeted csak legyint és sajnálkozva néz Rád? (tovább…)

Két babás sikertörténet

Szeretném megosztani Veletek a múltkori “sikersztoris” játék két tanulságos történetét. Azért egy bejegyzésben a kettőt, mert bár a megoldási módszer különböző, a téma, a hit és a kitartás összeköti őket és úgy érzem, már ez önmagában is tanulságul szolgálhat.

Íme, az első:

“A történet ott kezdődik, hogy 3 évvel ezelőtt  szeretünk volna egy kisbabát. Én 3 műszakban dolgoztam elég nehéz munkakörben. Sikerült teherben esnem szeptemberben de sajnos februárban el is vesztettem a kisbabám. Nagyon bánkódtam és sokat marcangoltam magam. A nőgyógyász azzal nyugtatott, hogy a nők kb. 80%átesik ezen az elején és lehet még kisbabám. A labor leletek alapján egészséges voltam. Nem adtam fel felkerestem egy természet gyógyászt, mert nem hagyott nyugodni a tény ha egészséges vagyok akkor miért nem sikerült. Kiderült hogy 70 % sérült volt a nyálkahártyám és nagyon savas volt a szervezetem. Betartottam az utasításokat, nekiálltam picit agykontrollozni pozitív megerősítésekkel, minden nap mikor mentem melóba a metron, buszon csak ezt hallgattam. El is telt egy hónap és már másképp láttam a világot, nevetem a kolegáimon akik minden bolhából elefántot csináltak ,már nem érintet meg a negatív gondolkozásuk, legalábbis nem engedtem meg .

Szép napon mikor kijöttem délben a munkából gondoltam egyet és elmegyek egy Feng Shui boltocskába ott közel és keresek valamit ami még ezen felül is segít majd nekem. Kértem az eladónőt segítsen mutasson olyan dolgokat amik a gyereknemzést segítik. Sokat olvastam akkor a feng shuiról. Meg is vettem egy sárkányfejű teknőst és egy angyalka medált. Az angyalka medált, kristályt megtisztítottam és hordani kezdtem. A kis Sárkányfejű teknőst pedig a bagúa (ha jól írom) térkép szerint a háznak abba a részébe helyeztem el ahol az alkotókészség és a gyereknemzést segíti, és a szájába tettem egy fehér -narancs színű selyem szalagot. Bíztam benne és reménykedtem, hogy nemsokára meglesz a fáradozásaim gyümölcse. Törődtem a teknőssel ahogy olvastam Feng Shui útmutatásokban .

Újból terhes lettem igaz veszélyeztettet de kértem az angyalokat segítsenek, hogy minden rendben legyen és egészséges kisbabánk szülessen. 2009.06 .20 -án megszületett Tamara, igaz, nem volt sima szülés, de én minden pillanatban csak az eredményt és boldogságot láttam, hogy sikerült amit szeretem és terveztünk.

Még annyit, hogy miután Tami megszületett más helyre tettem a sárkányfejű teknőst a lakásban, de most anyagi helyzettűnk javulását kértem, így a szalagot kékes lilára cseréltem. Kis idő után, nem mondom, hogy ötös lottó hullt az ölünkbe, de javult a helyzet, mert apa fizetés emelést kapott, váratlan pénz, ajándékok jöttek.

Eltelt 2 év. Újból babát szeretünk és én megint megcseréltem a szalagokat. És itt van, 12 hetes terhes vagyok. Most is veszélyeztetett, de kérem a Jóistent, az angyalokat és bízom a kis sárkányfejű teknősben, hogy megóv minket a bajtól .” (Anikó)

És a másik:

“Tinaval egy barati eskuvon ismerkedtem meg, idestova 8 eve. Akkor kezdodott egy friss parkapcsolatom, amibol vegul hazassag lett 🙂 nagyon szerettunk volna babat, es masfel evig hiaba probakoztunk. En sajnos elegge ragorcsoltem a temara, es mas se jart az eszemben, ettol a  babacskatol vartam eletem fordulopontjat. Tina akkor kezdte tanulni a kinezt (2004 osze volt) es felajanlotta hogy szivesen kiprobalna rajtam a modszert. en nagyon biztam benne, es lelkes voltam. 5 oldas kellett a temara, amin csodalkoztunk is, mert eleg sok egy fokuszra…de sok sok mindent kellett kitakaritanunk. mihelyst befejeztuk a sorozatot, a kovetkezo honapban mar a pocakomban volt Aronka, aki mar lassan 6 eves nagyfiu! annyira megragadott a modszer, hogy azota en is megtanultam egy reszet, es alkalmazom-hasznalom is. meggyozodesem, hogy sokkal gyorsabban es hathatosabban, de egyuttal melyen lehet kezelni mindenfajta problemat igy. azota is, ha valamivel kapcsolatban oldasra van szuksegem, Tinat kerem meg. annyira megnyugtato es mindig megoldasra vezeto az empatiaja, az odafigyelese es a harmonikus lenye. es a megoldasok mindig megszuletnek :))
koszonom! Anna “

 

Nagyon köszönöm az őszinte sorokat, a bizalmatokat!

Alkotás helyett alkohol

A stresszoldás ősi szabálya, hogy nem címkézzük fel a betegségeket és problémákat – amelyek valódi nevükön tünetek és feladatok -, ugyanolyan a kezelés menete egy rákos betegnél, mint egy náthánál. Így ha függő betegünk érkezik, akkor is nekikezdünk az oldásnak és haladunk szépen előre, nincs kiemelt kezelési mód – illetve egy kifejezetten “függőségi oldás” létezik, de érdekes módon nem mindig van szükség ennek a használatára. Gyakoribb, hogy egy “átlagos” kezelés alatt kiderülnek és oldásra kerülnek a függőség legfőbb okai, mint ahogyan az az egyik legutóbbi esetemnél is történt. (tovább…)

Hízás-parancs

Tavasz végén, nyár elején lekerülnek a ruhadarabok, előkerül a fürdőruha és jön az ijedtség: juj, ebbe bele kellene férnem és jól kellene mutatnom nyáron a strandon…! Ezerszámra elérhetőek a neten a hatástalan, hatásos, részben hatásos, egy-ideig-hatásos és valóban hatásos fogyókúra-tippek, ám manapság is még csak kevesen látják be, hogy a hízásnak és főként a hiábavaló fogyni-vágyásnak lelki okai is lehetnek – és legtöbbször vannak is. Ezekből hoztam Nektek “ébresztőként” egy csokorra valót! (tovább…)

Mit látsz?

Múlt hétvégén újabb bátor jelentkezők csapatával vágtunk neki egy négynapos utazásnak, ezúttal Fóton, a Parvati Jóga egyik otthonos, barátságos helyiségében. Minden rajztanfolyamnak megvan a maga energetikája, a maga sajátos jellemzői: ennél a csoportnál egyértelműen az alázatot és a derűt tudom kiemelni.

Az alázat fontos, ha valamit el szeretnénk sajátítani, el szeretnénk érni, mert anélkül nem megy. Nem megy úgy, hogy saját magunkból, az eddigi berögzült szokásainkból egy kis darabot legalább fel ne adnánk – az önfeladás egy magasabb cél érdekében pedig soha nem könnyű feladat. Van, hogy nem is sikerül elsőre, de még másodikra sem. Még az alázattal sem. Van, hogy ki kell várni, ki kell böjtölni, amíg eljön az ideje. (tovább…)