Női minták

Bármilyen problémával forduljanak is hozzám, az egyik legfontosabb személy, akivel kapcsolatban rengeteg blokkot szoktunk oldani az esetek többségében, az a páciens édesanyjának a személye.

Nagyon ritka eset (sőt, meglátásom szerint lehetetlen), hogy valakinek az édesanyja kapcsán nincs semmilyen múlbéli stressze. Vagy olyan tanult, hozott mintája, ami az ő esetében már nem vagy nem úgy működik és aminek kapcsán ne lettek volna elakadások, konfliktusok az életében. Igaz ez elsősorban a nők esetében, akik jó esetben (?) esetleg az édesanyjuk mintáját igyekszenek görcsösen lemásolni, követni vagy éppen ellenkezőleg, attól minél inkább távolodni igyekszenek a saját életükben. (tovább…)

Gyermekből családanya

Előfordul, hogy valaki már évek óta szülő, anyuka és a családbeli szerepe szerint, a “saját fejében” pedig még nem az.

Vendégem egy családanya, aki ötéves kisfia beszédbeli lemaradása, a vele való kapcsolata és a saját szüleivel való kapcsolata miatt keresett meg, valamint súlyproblémái miatt is. Érdekes volt, hogy “bármerre is indultunk”, mindig az édesanyjánál kötöttünk ki. Már az első alkalommal kiderült, hogy az anyukája még mindig jóformán gyermekként kezeli őt, a kisfiát pedig saját gyermekként, mintsem nagymamaként… Látszott, hogy szerepkavarodás van a családban, ami persze állandó stresszfaktor és folyamatos blokkokat okoz a családon belüli kapcsolatokban, a feladtok teljesítésében és az előrelépésben. (tovább…)

Miért beteg a bölcsödés?

Nyár eleje óta küzdünk kisfiammal a bölcsis első hónapokkal. Küzdünk, mert azóta szegénykém sorozatosan beteg. (Pedig a társaságot megszokta, a kis társait emlegeti, sőt, vannak napok, hogy alig akarja otthagyni a többieket és az óvónénit, ami nagyon megnyugtató…:-)) Eleinte valahogy én is természetesnek vettem, hogy elkap ezt-azt, tapasztalt anyukák mondják, hogy ez így természetes. Ráadásul a gyerekek (főként 6-7 éves korig) gyakorlatilag minden rezdülésünket átveszik és ha mi nehezebb időket élünk – ami legyen akár maga a bölcsi-kezdés okozta stressz, ami nekünk szülőnek sem egyszerű -, akkor azt ők is nehezebben élik meg, attól érzékenyebbé válnak. Azonban miután úgy éreztem, hogy én magam az első lelki megrázkódtatásokon túlestem, ami a kisfiamtól való “elszakadást” illeti, az “egy hét nyugi, egy hét takonykór” viszont nem akart alábbhagyni, így úgy döntöttem, itt az ideje, hogy a kisfiamat is oldjam végre. Hiszen a difi, úgy tűnik, innentől az “ő készülékében van”. (tovább…)

Miért nem jön a baba?

A minap egy vendégem azzal fordult hozzám, hogy már hosszú ideje gyermeket szeretne, de nem fogan meg a baba – vajon mi lehet ennek az oka? Nem ő volt az első és bizonyára nem is az utolsó, aki emiatt keres meg, ez igen fontos gond sajnos sokaknál. Elgondolkodtam a témán és előkerestem az elmúlt évek archívumából azokat a kezelési lapokat, ahol azt láttam, hogy a gyermekvállalás nehézségei voltak a fő téma – és emlékezni próbálok… Volt egy pár ilyen eset már, nagyon sajnálom, hogy a kezelések során-után közvetlenül nem írtam meg a történeteket, így csak néhányat sikerül felidézni. Aminek viszont örülök, hogy – legjobb tudomásom szerint – az esetek túlnyomó többségében megoldódott a probléma.:-) (tovább…)