Ezt többen is kérdezték az elmúlt időszakban a kezelés menetéről, így felteszek egy interjút, amelyet tavaly készített velem a Babafalva. Bízom benne, hogy ebben sok kérdésetekre választ kaptok!:-)

Kérlek, mesélj arról, mikor és hogyan kezdtél el stresszoldással foglalkozni?

A feng shui kiegészítéseként fordultam a stresszoldás felé, miután magam, mint páciens sikerrel kipróbáltam. Fantasztikus, felszabadító élmény volt! Úgy éreztem, hogy teljesebben és „több fronton” tudok mások segítségére is lenni, ha ezt én is megtanulom. Nekivágtam hát a több hónapos tanfolyamsorozatnak és ekkor bepillantást nyertem egy olyan világba, ahol az ember a saját kezébe veszi a sorsa irányítását és nem hárít, nem mutogat, nem keres kívül felelősöket a saját problémáiért. Egy idő után a gyakorlatban is egyértelműen érződött a tanultak hatása. „Tisztuló bukkanókon” át, de sorra megtaláltam például álmaim munkahelyét, a magánéleti harmóniát, megszületett a kisfiam, tavaly életünk első lakását is megvettük a férjemmel, és folyamatosan lehetőségem van gyakorolni a hivatásomat is. Vagyis mára úgy érzem, talán tényleg a jó úton vagyok.

Várandósok, szülés előtt álló kismamák rengeteg dologért aggódnak, okkal-ok nélkül: a babáért, saját magukért, a családjukért, munkahelyükért, ki miért. Miben és hogyan tudsz nekik segíteni a kineziológia eszköztárával?

Először is ok nélküli aggódás nem létezik, valamilyen ok mindig van – ha nem is feltétlenül mindig az aggódás tárgya maga. A félelem, az aggódás sokszor jelzi a számunkra, hogy valamivel szembe kellene néznünk. Teljesen természetes, hogy egy babát váró vagy már kisbabát dajkáló friss anyuka teli van aggodalmakkal – ennek a mértéke nem mindegy. A túlzott aggódásnak nagyon sokféle oka lehet a háttérben, például a saját gyermekkori élmények, az aláásott önbizalom, a gyermek apjának személyével kapcsolatos gondok, a szülőkkel kapcsolatos problémák, de akár generációk nőtagjain végigvonuló testi-lelki betegségek. A jó hírem, hogy ezek mind-mind feltárhatók és megoldhatóak! Nem kötelező mások problémáit cipelni, sőt, a saját jól megszokott nyűgeinket sem.

Melyek a leggyakoribb panaszok, ill. élethelyzetek, amivel kisgyerekes nők illetve várandósok Hozzád fordulnak?

– Ami nagyon jellemző mostanság, az a terhesség utáni, kisgyermekek melletti ingerlékenység, türelmetlenség, depresszió. Amikor az anyuka az új szerepben egyszerűen nem találja a helyét, azt érzi, hogy nem tud megfelelni valamennyi elvárásnak. De lehet a gyerekek bölcsis-ovis napközbeni „kirepülése”a gond, néha az apa jelenlétének vagy segítségnyújtásának vélt vagy valós hiánya. Ami fontos ilyen esetekben, hogy az anyuka hozzáállása más legyen a saját életéhez, hogy tudjon pozitív szempontból tekinteni történésekre. A kezelés során nem teszek csodát, nem én oldom meg a problémáit, hiszen az megint csak külső „pótsegítség” lenne: a cél elsősorban, hogy mindenki odáig eljusson, hogy elhiggye, ő maga bizony képes megoldani a saját életét, aztán pedig ezt meg is teszi.

– Hogyan kell elképzelni az konzultációt? Megvizsgálod, megismered a „az oldásra jelentkező kismama” életét, majd beszélgetsz vele? Mennyire aktív szerepe van a „betegnek”, mit kell tennie a „gyógyulása” érdekében?

Aki a lelkét szeretné elsősorban kiönteni, panaszkodni és sokat beszélgetni , annak inkább egy pszichológust javasolok. Persze nálam is van egy előzetes beszélgetés, mert szeretném megismerni a jelenlegi problémát. Viszont a páciens megismerése sokkal inkább a kezelés alatt történik, amikor elkezdjük a múltbeli eseményeket az ún. „izomtesztelés” során feltárni, és ő ezekről mesél, befelé fordulva, miközben én a homlokát fogom. Ebben a helyzetben sokszor intenzívebben jönnek elő emlékek. Fontos, hogy nem kell újra átélni a megtörtént stresszhelyzeteket, hanem kívülről, mint egy filmre, lehet ilyenkor rátekinteni ezekre. Így könnyebben felfedezhetőek az akkor elkövetett hibák, vagy azok a minták, amelyeket az illető a jelenben is ismétel. Az is lényeges, hogy a páciensnek nem kötelező mindent hangosan is, kimondania, ha úgy érzi, nem akarja. Amint az agya tudja, mi történt és felfedezi az összefüggéseket, az oldódás máris beindul.

Intenzív önismereti-feltáró munka ez a páciens részéről. Egy „ébredési folyamat” is egyben, ami sokszor keserű felismerésekkel járhat – hiszen a saját életünkért való felelősségvállalással jön el egy „igazi felnőttkor”. Valódi, mélyben történő gyógyulás azonban valójában csak így történhet.

– A Te feladatodról meg kérdeznélek: tehát ülsz a páciens mellett, kérdéseket teszel fel, és figyeled az izomösszehúzódásait, és ebből “kitalálod”, hol a probléma és mivel? Van egy útravaló, amit az oldás után adsz neki, pl. szembesítés az eddigi problémákat okozó élethelyzettel, vagy valamilyen gyakorlatok?

Először beszélgetünk, a páciens elmeséli, hogy miért is érkezett. Ezek után én a két alkarján mérem ujjal az izomösszehúzódásokat. Először előkészítő kérdéseket teszek fel, ami arról szól, hogy testileg-lelkileg készen áll-e az oldásra, és vállalja-e a felelősséget az elért eredményért. Az alkarján érzem, hogy egy kérdésre igen vagy nem a válasz – az igen az erős, míg a nem gyenge izomválaszt jelent. Ez alapján tudok aztán bármilyen, természetesen csak a problémára vonatkozó kérdést feltenni, így kitesztelni, hogy hány éves korában kell dolgozni, hogy kivel függ össze a stresszhelyzet, vagy bármilyen egyéb információt. Azt is, hogy milyen korrekciós gyakorlatot kell végezni, ami például lehet egyszerű felolvasás, lehet színekkel, szimbólumokkal dolgozni, légzőgyakorlatot végezni – több mint száz ilyen gyakorlat van, teljesen személyre szabott, hogy kinek adott problémánál adott időpontban mire van szüksége.

A homlok-tarkó tartás is egy ilyen korrekció, ami azért kiemelt fontosságú, mert közben a páciens mesélhet, és lehet vizuális meditációt alkalmazni, ami nagyon erős pozitív hatással szokott bírni. Ez már maga a negatív élmény kioldásának folyamata, a tudatosítás és egy pozitív kép kialakítása, betöltése az átélt negatív élmények helyére. A pozitív kép például lehet egy kibékítés, amikor elképzelve az adott személyt “meg lehet beszélni vele”, ami eddig elmaradt és elfogadni őt olyannak, amilyen.

Valójában arról van szó – és innen a “One Brain” elnevezése a kineziológia ezen ágának -, hogy az agy jobb és bal agyféltekéje stresszhelyzetekben “szétkapcsol”, és ez ismétlődik később minden, az adott stresszhelyzetre bármilyen szempontból emlékeztető érzelmi helyzetben. A negatív érzéseket, és így a berögzült rossz reakciót előhívhatja például akár egy tekintetirány, egy szín, egy személy, egy negatív vagy kishitű érzés is.

– Van-e valami általános tapasztalatod arról, hogy mennyi idő alatt oldódik egy „feszültség”, ill. blokk, miután kineziológushoz fordul a panaszos? Hány találkozás, beszélgetés kell ahhoz, hogy elinduljon valami?

Ez egyéntől és problémától is függ. Van, aki már másnap talál megoldást egy addig megoldhatatlannak tűnő dologra, és van, akit 1-2 hónap múlva ér egy „aha-élmény” vagy egy váratlan találkozás, lehetőség – amit valójában a blokk feloldása segített elő. Általában fizikai problémáknál a test lassabban követi az agyat, így szoktuk mondani, ilyenkor a gyógyulás eltarthat szintén pár hétig. Egy problémára átlagban 3 oldás szükséges, de számtalan esetben 1-2 alkalom is elegendő hozzá és van, hogy 5-6 alkalom is kell. Nagyban függ a páciens hozzáállásától is a dolog, hiszen én valójában csak az eszközt adom ahhoz, hogy ő ránézhessen a gondjai gyökerére, ő pedig a szándékot, hogy ezeket fel akarja számolni.

– Neked honnan van erőd ehhez a nem mindennapi feladathoz? Nem érzed, hogy kimerít, fáraszt a sok probléma és nehézség, amivel találkozol?

Köszönöm, olyan jól esik, amikor ezt megkérdezik tőlem!:-) Valószínűleg valamiféle hivatástudat lehet a háttérben, mert engem ez egyáltalán nem fáraszt. Sőt, a tudat, hogy aki tőlem távozik, az megint lerakott egy batyut és ettől jobban van, még fel is tölt. Talán odáig kell eljutni, hogy mindenkinek a problémája a sajátja és nem tisztem átvenni azt tőle semmilyen szinten – én próbálok a saját eszközeimmel segíteni, de neki kell megoldania azt.