Előfordul, hogy valaki már évek óta szülő, anyuka és a családbeli szerepe szerint, a “saját fejében” pedig még nem az.

Vendégem egy családanya, aki ötéves kisfia beszédbeli lemaradása, a vele való kapcsolata és a saját szüleivel való kapcsolata miatt keresett meg, valamint súlyproblémái miatt is. Érdekes volt, hogy “bármerre is indultunk”, mindig az édesanyjánál kötöttünk ki. Már az első alkalommal kiderült, hogy az anyukája még mindig jóformán gyermekként kezeli őt, a kisfiát pedig saját gyermekként, mintsem nagymamaként… Látszott, hogy szerepkavarodás van a családban, ami persze állandó stresszfaktor és folyamatos blokkokat okoz a családon belüli kapcsolatokban, a feladtok teljesítésében és az előrelépésben.

Már az első alkalommal kiderült, hogy korábbi munkahelyi történések is blokkolnak a jelenben, igazából neki sem tudtunk fogni az aktuális gondoknak (vagy úgy hittük). Kicsit rendhagyó módon, az egykori, nagyon szeretett főnök elvesztése okozott tátongó űrt a jelenben is és azóta bármilyen hiányérzet fokozott, számára kezelhetetlen stresszt okozott a hölgy életében, minden ilyen szituáció egy kishitű, nem szívesen látott érzést okozott benne – de persze már ez is okozat volt. Ráadásul stressze lett valamilyen okból a “V”-betűn is, ami azt jelent(het)i, hogy minden ilyen betűvel kezdődő név vagy szó adott pillanatban egy megmagyarázhatatlan szorongást kelt benne – el tudjuk képzelni, mennyi felesleges energiája folyhatott el emiatt már eddig is…! Neki rögtön a “győzelem” jutott eszébe erről a betűről – vagyis a győzelem, ami normál esetben egy örömforrás, pozitív feltöltekezés lehet az ember életében, számára szorongással, egyfajta “nem jó, nem szabad”-érzéssel párosult…

Ebből fakadhatott többek között az is, hogy bármikor nézeteltérése volt a szüleivel, inkább “nem akart nyerni”, azaz képtelen volt kiállni magáért és képviselni a véleményét, még akkor is, ha ez lett volna a helyes. (Nem a veszekedés helyes viselkedés, hanem az, hogy a nézőpontunkat képviseni tudjuk és azt megfelelően mások elé tárni, hiszen az akár mások javára is válhat bizonyos helyzetekben. Rengeteg stressz forrása lehet az elfojtott vélemények tömege, az, ha nem vagyunk képesek magunkat kifejezni.) Ezáltal pedig a hölgy gyermek maradt a szülei, főként az édesanyja szemében továbbra is. Egészen kisgyermekkorból is hozott egy emléket, ami pedig a telefonáláson és a feleségszerepen okozott neki stresszt (a konkrét történet most nem fontos), itt ugyanazt a kishitű, nem szívesen látott érzést élte meg, amit aztán felnőtt fejjel a munkahelyén is ismételt – hiszen ezt tanulta meg, számára ez az érzés ismerős, magától értetődő volt attól kezdve mindig. (Éppen ebben rajlik a csapda: a tudatalattink az ismerős, berögzült mintákat ismételteti velünk, tekintet nélkül arra, hogy ez adott esetben számunkra előnyös vagy sem.)

A meditációkkal és gyakorlatokkal ebből az ördögi körből tette meg a hölgy az első lépést. A második alkalommal új frizurával, sminkkel jelent meg és arról számolt be, hogy olyan, mintha mázsás súlyokat pakolt volna le és elkezdett tornára is járni, valami kinyílt, felszabadult benne. A kisfiához és a szüleihez is máshogyan viszonyul már (azóta még három következő oldáson vagyunk túl), utóbbiakkal képes határozottabb lenni, a gyermeke pedig ezek nyomán sokkal inkább mint anyukához viszonyul minden szempontból, egy bensőségesebb kapcsolat alakult ki közöttük.