Nem és nagyon nem! 🙂 A “vázlat” szó sokakban téves képzetet kelthet: gyorsan, gyorsan, rajzoljunk valamit, ami jól néz ki – jaj, ez nem is olyan, ronda is lett és még jól sem éreztem magam közben… Na, pont ez az, aminek nincs semmi értelme!
A vázlatrajzolás azt jelenti, hogy a látott ember vagy tárgy legfőbb vonalait örökítjük meg, többnyire valóban lendületes(ebb), nem kicentizett ceruza- vagy tollvonásokkal. Vázlatolásnál a modell lényegét szeretnénk megragadni, kicsit ahhoz hasonlíthatóan (de lehet, hogy csak számomra… :-)), mint amikor egy mérnök egy épületnél annak a “lelkét”, így főfalakat, a tartószerkezetet igyekszik a helyükre tenni – a többi pedig már csak a “körítés”.
Az idő-faktor, azaz amikor eltervezzük, hogy valamit 10, 7 vagy akár egy perc alatt szeretnénk megörökíteni, főként inkább gyakorlás, kihívás, tapasztalás. Egy vázlat elkészülhet fél vagy akár egy óra alatt is, ez nem mérvadó a dolog jellegét tekintve.
A vázlatrajzolásban a legfontosabb tehát, hogy igyekezzünk a dolog esszenciáját megragadni, a legmeghatározóbb tulajdonságát, vonalait, fényeit-árnyékait és ezt – a gyakorlással egyre magabiztosabbá váló – egyszerű vonásokkal, vonalkázással megörökíteni.
“Olyan nincs, hogy valami nem rajztéma” – kapd elő a füzetedet most és RAJZOLJ!
Sok szeretettel:
Tina
~~~
Következő rajz- és festőprogramjaim:
- 2014. március 1-2. 9-14:30 Rajzmeditáció © felnőtteknek (kezdő, haladó) – XIII.ker. Szent István park 9. Sas-vár
- 2014. március 22. szombat 9-14h ÚJ! Rajzmeditáció © Kalligráfia – XIII.ker. Szent István park 9. Sas-vár
- 2014. március 23. vasárnap 9-13h / 14-18h Vázlatrajzolás és akvarell alapok – III.ker. Bokor utca 2. Magnóliák Műhelye – TELTHÁZ! (legközelebb: 2014. nyár)
Legutóbbi hozzászólások