Az ember történetekben gondolkodik. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a történeteink mi vagyunk, ezek segítenek definiálni a helyünket a világban. Szükségünk van történetekre és ezek továbbadására, mások történeteinek meghallgatására, értékelésére, továbbadására ahhoz, hogy lássuk, tudjuk, “hol tartunk” az életben. Többnyire ez nem egy tudatos folyamat, hanem egy öntudatlan terápiás eszöz: az ember évszázadok óta naplót ír magának, megfogalmazva, kiírva magából az átélt eseményeket és a ma divatos bloginvázió is arra utal, hogy természetes belső igényünk van leírni az átélt történéseket vagy egy témában időről-időre megfogalmazni és átadni a gondolatainkat…
Talán azért is kerültek az internetes naplók és bennük az önmagunkról írt történetek ennyire az előtérbe, mert a bőség korában az embernek a felszabadult ideje és energiája sokkal erősebben önmaga megismerése és definiálása felé, az életcél megismerése felé fordulhatott.
Különbséget kell tennünk a saját magunknak szánt, stresszoldó naplóírás és a másoknak szánt történetmesélés között, utóbbin belül is az igaz történetek és a kitalált történetek írása között. Ahogyan a saját történeteink leírása és elmesélése egy terápiás folyamat része, úgy a fantáziavilág életre keltése is az, csak kicsit másként: a fantáziadús, kitalált mesék, történetek írása azért egy nagyszerű lehetőség, mert jobb agyféltekés, így az ellazulást, kikapcsolást és a komplex gondolkodást fejlesztő tevékenység, miközben saját magunkhoz, a cselekvéseink mozgatórugóihoz is egyre közelebb juthatunk.
Érdekes megfigyelni azt, hogy a legtöbb történet, legyen az saját vagy kitalált, regény, novella vagy akár reklámszöveg és származzon bármely korból vagy kultúrából, egy hasonló sémát követ. Mégpedig azt, hogy van egy hős, aki él valahol, valamilyen körülmények között, aztán történik vele valami, elindul, kalandokon és változásokon megy keresztül és végül szószerint vagy képletesen “megérkezik”: valamilyen szempontból egy másik, jobb ember lesz belőle, mint aki az elején volt. Ezt nevezi Joseph Campbell “a hős utazásának” (“Az ezerarcú hős”, 1949), amely három fő részre tagolódik: az indulásra, a beavatásra és a hazatérésre és ha utánagondolunk, tényleg minden eposzra érvényes (pl. Odüsszeia, Lancelot, Gulliver utazásai, Csillagok háborúja, Mátrix, Harry Potter, …) Ez azért fontos, mert az éltünk is így épül fel: egy nagy ilyen történetből áll és közben sok kisebb hasonlóból, amikor egyszercsak valahonnan elindulunk, aztán tapasztalunk, alámerülünk, kemény próbákat állunk ki, átküzdjük magunkat az akadályokon és végül megérkezünk, gazdagabban, mint amilyenek azelőtt voltunk. Ezért írunk ilyen történeteket, mert az Élet egyszerűen így működik: állandó elindulásokkal, kalandokkal, épüléssel, folyamatos gazdagodással és megérkezésekkel.
Kreatív írás gyakorlat: Öt perces történet
Rövid történetet nehezebb írni, mint egy hosszabbat, hiszen korlátozottak a lehetőségeink. A kifejezőkészségünket, kreativitásunkat viszont éppen ezért egy rövid történet írása fejleszti legjobban.
Írj egy rövid történetet, ami csupán öt perc alatt készül el! Legyen eleje, közepe és vége!
Változatok:
- Minimonda csupán 50 szóval (időbeli korlát nélkül)
- Történet egy véletlenszerűen (pl. újságból) kiválaszott kép alapján
- Történet 3-5 véletlenszerűen (pl. könyvből, újságból) kiválasztott szóval
… és a nehezítés végett akár ezek kombinációi! Ebbe is bevonhatóak a gyerekek, akár családi “szépíróversenyt” is rendezhetünk, nagyon fogják élvezni!
Ajánlom még a témában: A kreatív írás gyakorlatai
Trackback/Pingback