30 éves anyuka keresett meg ma, aki 1,5 éves kisfiával van jelenleg otthon. Több jelenbeli, főleg fizikai problémát felsorolt, amelyekből a gyermeke születése óta tartó folyamatos gyomorgörcseit teszteltük ki, mint legsürgősebben megoldandó gondot. A hölgy elmondta, hogy furcsállaná, ha az anyává válásával bármiféle kapcsolatban volna a probléma, mert ebben, úgy érzi, igazán kiteljesedett és – sokakkal ellentétben – nem érzi tehernek, vagy bezárkózásnak az otthonlétet és a kisfiát, hanem ezzel csak pozitív dolgok érkeztek az életébe… Ezután már igazán érdekesnek ígérkezett a kezelés és kíváncsian vártam én is a folytatást.
Egy egyetem alatti, 6 évvel ezelőtti élmény jött ki, amikor a lány fenyegetettnek, kishitűnek érezte magát. Ehhez hozzájött még egy félelem, ami a “seftesektől való félelem” volt – ezzel egyelőre nem tudtunk mit kezdeni, de mindenképpen információ volt. Kiteszteltük, hogy egy szőke évfolyamtársnőjével lehet kapcsolatban az esemény, akit ő meg is nevezett. Elmesélte, hogy jó barátságban sosem voltak, mert a lány kihasználta őt mint évfolyamtársat, állandóan jegyzeteket kért tőle, egyéb viszonzás nélküli segítséget várt és kapott is mindig a páciensemtől. (Említésre került még, hogy ez nem egyedi eset volt, korábban is többször volt olyan “barátja”, aki ehhez hasonló módon egyoldalúan kezelte a kapcsolatukat és kihasználta őt.) Mivel ezek szerint az egykori évfolyamtársnővel nem lett letisztázva a helyzet, kértem homlok-tarkó tartásban tőle, hogy képzelje őt maga elé és mondja el most, ami úgy érzi, hogy “bentragadt”. Ő meg is tette, nagyjából a következők hangzottak el: “Szia Ildi, úgy érzem, hogy akkor pár éve igen egyoldalú volt a kapcsolatunk, én csak adtam, de te nem viszonoztad és ezért nem is tudtam és akartam veled közelebbi barátságba kerülni…”
Azt hiszem, itt jöttem rá, miről is van szó: tudatos szinten “hiába” élte meg pozitívan az anyává válást a lány, a tudatalattija az egyetemen történtek (és korábbi egyoldalú kapcsolatai) alapján azt mondta neki, hogy “egy egyoldalúan adó kapcsolat nem jó” – ezzel megpecsételve a saját anyai szerepét és az anyai önzetlenségét. Ez az ellentmondás dolgozott benne és ezt nem tudta feldolgozni, megemészteni (-> gyomorproblémák!) a kisfia születése óta – a nagy örömöt és a tudatalatti blokkot az “adok de nem kapok”-kapcsolathoz… A “seftesektől való félelem” pedig ezek után nyert értelmet: aki “seftes”, az ugye kapni akar csak, semmint adni, úgy hozzájutni valamihez, hogy nem fizeti meg az árát.
A kezelés pár hét múlva folytatódik, de már első alkalommal nagyot léptünk előre ennek a tisztázásával.
Legutóbbi hozzászólások