Hát nem egyszerű pár mondatban összefoglalni 4 ilyen intenzív napot, de azért megpróbálom.

A kis csapat kíváncsian, nyitottan érkezett, úgyhogy előrebocsátom, nem volt velük nehéz dolgom.:-) Aztán a 4 nap alatt egyszerre fáradtunk el és frissültünk fel a résztvevőkkel együtt, akik nagyon lelkesen és elmélyülten alkottak minden reggeltől délutánig. Rácsodálkoztak arra, hogy amiről beszélgetünk, utána rögtön meg is tapasztalható, ki is próbálható, gyakorolható és hogy aztán szoktalan sebességgel mindennek látványos eredménye is van! Túlzás nélkül egy másik dimenzióba léptünk át így együtt és közben végig jól éreztük magunkat: mindenki ellazult, intenzíven átélte az “itt és most” örömét és gyönyörűeket alkotott.

A gyönyörű fotókért pedig Szilvi barátnőmnek jár köszönet!





Ez pedig a végeredmény:




Köszönöm a gyümölcsöző együttműködést, lányok és mindenkinek még egyszer szívből gratulálok!:-)