Pénteki Klubok ~ kezdő, haladó és egyszeri programok szemfüleseknek
Böngéssz bátran az alábbi programok között és jelentkezz, ha rátaláltál “az aktuális igazira”!
aktuális klubprogramok
(amelyik betelt, arra már nem tudsz jelentkezni, a webshopban mindig csak az aktuális, még szabad hellyel rendelkező programok jelennek meg):
BETELT! “FÉNYEK AZ ERDŐBEN” pénteki akvarell workshop / AKVARELLTANODA© ~ 2020. március 27. péntek 10-14h, DUNAKESZI
Az Akvarelltanoda© a 10 éves Tina Rajztanodája 2020 tavaszán induló, kezdő és haladó akvarellistáknak szóló új programsorozata. A workshopok célja az érdeklődőknek bemutatni az akvarelltechnikák alap és haladó eszköztárát, amelyekkel rögtön saját festményeket is készítenek a résztvevők.
A 4 órás workshopokon kizárólag saját készítésű akvarell képeimet “festjük újra együtt”, lépésről-lépésre, A5 vagy A4-es méretben. Az eredeti minta alapján a technikát mutatom és magyarázom is, a bevezető gyakorlatok után mindig egy (vagy esetenként akár több) teljesen saját kompozíciójú és színvilágú festményt fogsz készíteni, tehát soha NEM egy az egyben másolunk egy festményt!
Papírt és kiegészítő eszközöket (paletta, papírtörlő, …) biztosítok, festéket és ecsetet adni ill. kölcsönözni tudok, de ajánlott saját minőségi eszközökkel dolgozni, erről a foglalkozást megelőzően időben információkat küldök.
A workshopok 2020 tavaszától tervezetten elsősorban tavasszal és ősszel kerülnek majd folyamatosan meghirdetésre, egyelőre nagyjából 4-6 hetes rendszerességgel, pénteken délelőttönként Dunakeszin vagy hétvégente délelőttönként Budapesti helyszínen, a VII.kerületben az Astoriánál. A pontos témákért és időpontokért figyeld a hírleveleket (feliratkozás a https://kreativonismeret.hu főoldalán) és a Tina Rajztanodája Facebook oldalának eseményeit!
Az első workshop témája “Fények az erdőben”, az alábbi alkotások technikáját fogjuk elsajátítani és saját alkotásokon alkalmazni:
Időpont: 2020. március 27. péntek 10-14 óráig
Helyszín: Dunakeszi, Németh László köz 11. (Érkezés: egyénileg autóval vagy tömegközlekedéssel)
Részvételi díj: 11.000 Ft
A klubnapra a Pénteki Klubkártya használható (1,5 alkalom)!
Max. 8 fő részvételével indul a foglalkozás.
JELENTKEZÉS: https://kreativonismeret.hu/termek/fenyek-az-erdoben/
BETELT! “FÉNYEK AZ ERDŐBEN” vasárnapi akvarell workshop / AKVARELLTANODA© ~ 2020. március 29. vasárnap 10-14h, Budapest
Az Akvarelltanoda© a 10 éves Tina Rajztanodája 2020 tavaszán induló, kezdő és haladó akvarellistáknak szóló új programsorozata. A workshopok célja az érdeklődőknek bemutatni az akvarelltechnikák alap és haladó eszköztárát, amelyekkel rögtön saját festményeket is készítenek a résztvevők.
A 4 órás workshopokon kizárólag saját készítésű akvarell képeimet “festjük újra együtt”, lépésről-lépésre, A5 vagy A4-es méretben. Az eredeti minta alapján a technikát mutatom és magyarázom is, a bevezető gyakorlatok után mindig egy (vagy esetenként akár több) teljesen saját kompozíciójú és színvilágú festményt fogsz készíteni, tehát soha NEM egy az egyben másolunk egy festményt!
Papírt és kiegészítő eszközöket (paletta, papírtörlő, …) biztosítok, festéket és ecsetet adni ill. kölcsönözni tudok, de ajánlott saját minőségi eszközökkel dolgozni, erről a foglalkozást megelőzően időben információkat küldök.
A workshopok 2020 tavaszától tervezetten elsősorban tavasszal és ősszel kerülnek majd folyamatosan meghirdetésre, egyelőre nagyjából 4-6 hetes rendszerességgel, pénteken délelőttönként Dunakeszin vagy hétvégente délelőttönként Budapesti helyszínen, a VII.kerületben az Astoriánál. A pontos témákért és időpontokért figyeld a hírleveleket (feliratkozás a https://kreativonismeret.hu főoldalán) és a Tina Rajztanodája Facebook oldalának eseményeit!
Az első workshop témája “Fények az erdőben”, az alábbi alkotások technikáját fogjuk elsajátítani és saját alkotásokon alkalmazni:
Időpont: 2020. március 29. vasárnap 10-14 óráig
Helyszín: Budapest VII., Károly krt. 3/A. (Érkezés: egyénileg autóval vagy tömegközlekedéssel)
Részvételi díj: 11.000 Ft
A klubnapra a Pénteki Klubkártya használható (1,5 alkalom)!
Max. 12 fő részvételével indul a foglalkozás.
JELENTKEZÉS: https://kreativonismeret.hu/termek/fenyek-az-erdoben/
ÚJ! “KALIFORNIAI ÁLOM” pénteki akvarell workshop / AKVARELLTANODA© ~ 2020. április 24. péntek 10-14h, DUNAKESZI
Az áprilisi akvarell workshop témája “Kaliforniai álom”, ahol ezúttal egy izgalmas amerikai stílussal ismertetlek meg. Mesélek majd a stílus keletkezéséről és jellegzetességeiről, például hogy titok elsősorban a papírban és annak vizezési technikájában rejlik, emellett nagyon fontos az elkészítési fázisok betartása… és persze még sok egyébről. Természetesen meg is mutatom, hogyan készül egy ilyen festmény. Az alkotásod születése közben is garantáltan sokat tanulsz majd és egy fantasztikus felfedezőút lesz a kép elkészítése!
Az alábbi alkotások technikáját fogjuk elsajátítani és saját alkotásokon alkalmazni:
Időpont: 2020. április 24. péntek 10-14 óráig
Helyszín: Dunakeszi, Németh László köz 11. (Érkezés: egyénileg autóval vagy tömegközlekedéssel)
Részvételi díj: 11.000 Ft
A klubnapra a Pénteki Klubkártya használható (1,5 alkalom)!
Max. 8 fő részvételével indul a foglalkozás.
Jelentkezés: https://kreativonismeret.hu/termek/kaliforniai-alom-akvarell-workshop/
~~~
Az Akvarelltanoda© a 10 éves Tina Rajztanodája 2020 tavaszán induló, kezdő és haladó akvarellistáknak szóló új programsorozata. A workshopok célja az érdeklődőknek bemutatni az akvarelltechnikák alap és haladó eszköztárát, amelyekkel rögtön saját festményeket is készítenek a résztvevők.
A 4 órás workshopokon kizárólag saját készítésű akvarell képeimet “festjük újra együtt”, lépésről-lépésre, A5 vagy A4-es méretben. Az eredeti minta alapján a technikát mutatom és magyarázom is, a bevezető gyakorlatok után mindig egy (vagy esetenként akár több) teljesen saját kompozíciójú és színvilágú festményt fogsz készíteni, tehát soha NEM egy az egyben másolunk egy festményt!
Papírt és kiegészítő eszközöket (paletta, papírtörlő, …) biztosítok, festéket és ecsetet adni ill. kölcsönözni tudok, de ajánlott saját minőségi eszközökkel dolgozni, erről a foglalkozást megelőzően időben információkat küldök.
A workshopok 2020 tavaszától tervezetten elsősorban tavasszal és ősszel kerülnek majd folyamatosan meghirdetésre, egyelőre nagyjából 4-6 hetes rendszerességgel, pénteken délelőttönként Dunakeszin vagy hétvégente délelőttönként Budapesti helyszínen, a VII.kerületben az Astoriánál. A pontos témákért és időpontokért figyeld a hírleveleket (feliratkozás a https://kreativonismeret.hu főoldalán) és a Tina Rajztanodája Facebook oldalának eseményeit!
BETELT! ÚJ! “KALIFORNIAI ÁLOM” vasárnapi akvarell workshop / AKVARELLTANODA© ~ 2020. április 26. vasárnap 10-14h, Budapest, VII. ker. Károly Krt. 3/A
Az áprilisi akvarell workshop témája “Kaliforniai álom”, ahol ezúttal egy izgalmas amerikai stílussal ismertetlek meg. Mesélek majd a stílus keletkezéséről és jellegzetességeiről, például hogy titok elsősorban a papírban és annak vizezési technikájában rejlik, emellett nagyon fontos az elkészítési fázisok betartása… és persze még sok egyébről. Természetesen meg is mutatom, hogyan készül egy ilyen festmény. Az alkotásod születése közben is garantáltan sokat tanulsz majd és egy fantasztikus felfedezőút lesz a kép elkészítése!
Az alábbi alkotások technikáját fogjuk elsajátítani és saját alkotásokon alkalmazni:
Időpont: 2020. április 26. vasárnap 10-14 óráig
Helyszín: Budapest VII.ker. Károly krt 3/A. (Érkezés: egyénileg autóval vagy tömegközlekedéssel)
Részvételi díj: 11.000 Ft
A klubnapra a Pénteki Klubkártya használható (1,5 alkalom)!
Max. 12 fő részvételével indul a foglalkozás.
Jelentkezés: https://kreativonismeret.hu/termek/kaliforniai-alom-akvarell-workshop-akvarelltanoda-hetvege/
~~~
Az Akvarelltanoda© a 10 éves Tina Rajztanodája 2020 tavaszán induló, kezdő és haladó akvarellistáknak szóló új programsorozata. A workshopok célja az érdeklődőknek bemutatni az akvarelltechnikák alap és haladó eszköztárát, amelyekkel rögtön saját festményeket is készítenek a résztvevők.
A 4 órás workshopokon kizárólag saját készítésű akvarell képeimet “festjük újra együtt”, lépésről-lépésre, A5 vagy A4-es méretben. Az eredeti minta alapján a technikát mutatom és magyarázom is, a bevezető gyakorlatok után mindig egy (vagy esetenként akár több) teljesen saját kompozíciójú és színvilágú festményt fogsz készíteni, tehát soha NEM egy az egyben másolunk egy festményt!
Papírt és kiegészítő eszközöket (paletta, papírtörlő, …) biztosítok, festéket és ecsetet adni ill. kölcsönözni tudok, de ajánlott saját minőségi eszközökkel dolgozni, erről a foglalkozást megelőzően időben információkat küldök.
A workshopok 2020 tavaszától tervezetten elsősorban tavasszal és ősszel kerülnek majd folyamatosan meghirdetésre, egyelőre nagyjából 4-6 hetes rendszerességgel, pénteken délelőttönként Dunakeszin vagy hétvégente délelőttönként Budapesti helyszínen, a VII.kerületben az Astoriánál. A pontos témákért és időpontokért figyeld a hírleveleket (feliratkozás a https://kreativonismeret.hu főoldalán) és a Tina Rajztanodája Facebook oldalának eseményeit!
BETELT! ÚJ! “NYÁR A LUGASBAN” pénteki akvarell workshop / AKVARELLTANODA© ~ 2020. május 15. péntek 10-14h, DUNAKESZI
~ Teljesen KEZDŐKNEK is! ~
A májusi akvarell workshop témája “Nyár a lugasban”. Ezen az alkalmon egyszerű, de nagyszerű technikákkal építünk fel egy látványos, nyári hangulatú festményt. Ezek alapján ezt követően akár otthon is tudsz majd hasonló témában fotóról vagy akár a valóság után festeni.
Az minta alkotásom:
Időpont: 2020. május 15. péntek 10-14 óráig
Helyszín: Dunakeszi, Németh László köz 11. (Érkezés: egyénileg autóval vagy tömegközlekedéssel)
Részvételi díj: 11.000 Ft
A klubnapra a Pénteki Klubkártya használható (1,5 alkalom)!
Max. 8 fő részvételével indul a foglalkozás.
JELENTKEZÉS: https://kreativonismeret.hu/termek/nyar_a_lugasban-penteki-akvarell-workshop-akvarelltanoda/
~~~
Az Akvarelltanoda© a 10 éves Tina Rajztanodája 2020 tavaszán induló, kezdő és haladó akvarellistáknak szóló új programsorozata. A workshopok célja az érdeklődőknek bemutatni az akvarelltechnikák alap és haladó eszköztárát, amelyekkel rögtön saját festményeket is készítenek a résztvevők.
A 4 órás workshopokon kizárólag saját készítésű akvarell képeimet “festjük újra együtt”, lépésről-lépésre, A5 vagy A4-es méretben. Az eredeti minta alapján a technikát mutatom és magyarázom is, a bevezető gyakorlatok után mindig egy (vagy esetenként akár több) teljesen saját kompozíciójú és színvilágú festményt fogsz készíteni, tehát soha NEM egy az egyben másolunk egy festményt!
Papírt és kiegészítő eszközöket (paletta, papírtörlő, …) biztosítok, festéket és ecsetet adni ill. kölcsönözni tudok, de ajánlott saját minőségi eszközökkel dolgozni, erről a foglalkozást megelőzően időben információkat küldök.
A workshopok 2020 tavaszától tervezetten elsősorban tavasszal és ősszel kerülnek majd folyamatosan meghirdetésre, egyelőre nagyjából 4-6 hetes rendszerességgel, pénteken délelőttönként Dunakeszin vagy hétvégente délelőttönként Budapesti helyszínen, a VII.kerületben az Astoriánál. A pontos témákért és időpontokért figyeld a hírleveleket (feliratkozás a https://kreativonismeret.hu főoldalán) és a Tina Rajztanodája Facebook oldalának eseményeit!
ÚJ! “NYÁR A LUGASBAN” szombati akvarell workshop / AKVARELLTANODA© ~ 2020. május 16. szombat 10-14h, Budapest, VII. ker. Károly Krt. 3/A
~ Teljesen KEZDŐKNEK is! ~
A májusi akvarell workshop témája “Nyár a lugasban”. Ezen az alkalmon egyszerű, de nagyszerű technikákkal építünk fel egy látványos, nyári hangulatú festményt. Ezek alapján ezt követően akár otthon is tudsz majd hasonló témában fotóról vagy akár a valóság után festeni.
Az minta alkotásom:
Időpont: 2020. május 16. szombat 10-14 óráig
Helyszín: Budapest VII., Károly krt. 3/A. (Érkezés: egyénileg autóval vagy tömegközlekedéssel)
Részvételi díj: 11.000 Ft
A klubnapra a Pénteki Klubkártya használható (1,5 alkalom)!
Max. 12 fő részvételével indul a foglalkozás.
JELENTKEZÉS: https://kreativonismeret.hu/termek/nyar-a-lugasban-szombati-akvarell-workshop-akvarelltanoda-foglalkozas/
~~~
Az Akvarelltanoda© a 10 éves Tina Rajztanodája 2020 tavaszán induló, kezdő és haladó akvarellistáknak szóló új programsorozata. A workshopok célja az érdeklődőknek bemutatni az akvarelltechnikák alap és haladó eszköztárát, amelyekkel rögtön saját festményeket is készítenek a résztvevők.
A 4 órás workshopokon kizárólag saját készítésű akvarell képeimet “festjük újra együtt”, lépésről-lépésre, A5 vagy A4-es méretben. Az eredeti minta alapján a technikát mutatom és magyarázom is, a bevezető gyakorlatok után mindig egy (vagy esetenként akár több) teljesen saját kompozíciójú és színvilágú festményt fogsz készíteni, tehát soha NEM egy az egyben másolunk egy festményt!
Papírt és kiegészítő eszközöket (paletta, papírtörlő, …) biztosítok, festéket és ecsetet adni ill. kölcsönözni tudok, de ajánlott saját minőségi eszközökkel dolgozni, erről a foglalkozást megelőzően időben információkat küldök.
A workshopok 2020 tavaszától tervezetten elsősorban tavasszal és ősszel kerülnek majd folyamatosan meghirdetésre, egyelőre nagyjából 4-6 hetes rendszerességgel, pénteken délelőttönként Dunakeszin vagy hétvégente délelőttönként Budapesti helyszínen, a VII.kerületben az Astoriánál. A pontos témákért és időpontokért figyeld a hírleveleket (feliratkozás a https://kreativonismeret.hu főoldalán) és a Tina Rajztanodája Facebook oldalának eseményeit!
“Bevezetés az absztrakt ábrázolásba" ~ 2020. május 22. péntek 10-13h, DUNAKESZI
(A 2018 és 2019 tavaszi alkalmak ismétlése.)
2020. május 22., 29. és június 5-én 3 alkalmas absztrakt témájú klubsorozat indul pénteki napokon, nap közben 10-13 óráig, Dunakeszin.
Lépésről-lépésre ismerkedünk meg az absztrakt irányzataival, jellegzetességeivel, kompozíciós technikáival és minden alkalommal saját alkotásokat is készítünk az adott témában.
A 3 alkalom külön-külön, egymástól függetlenül is végezhető!
~
Ezen az első, 3 órás klubfoglalkozáson elméleti és technikai bevezető, majd inspirációs gyakorlat és ráhangolódás után, folyamatos mentorálás mellett két teljesen saját alkotást készítenek a résztvevők.
Minden kelléket, eszközt és alapanyagot, kötényt én biztosítok!
Időpont: 2020. május 22. péntek 10-13 óráig
Helyszín: Dunakeszi, Németh László köz 11. (Érkezés: egyénileg autóval vagy tömegközlekedéssel)
Részvételi díj: 7.000 Ft
A klubnapra a Pénteki Klubkártya használható (1 alkalom)!
Max. 8 fő részvételével indul a foglalkozás.
JELENTKEZÉS: https://kreativonismeret.hu/termek/bevezetes-az-absztraktba/
“Absztrakt arcok" ~ 2020. május 29. péntek 10-13h, DUNAKESZI
(A 2018 novemberi és 2019 tavaszi alkalmak ismétlése.)
2020. május 22., 29. és június 5-én 3 alkalmas absztrakt témájú klubsorozat indul pénteki napokon, nap közben 10-13 óráig, Dunakeszin.
Lépésről-lépésre ismerkedünk meg az absztrakt irányzataival, jellegzetességeivel, kompozíciós technikáival és minden alkalommal saját alkotásokat is készítünk az adott témában.
A 3 alkalom külön-külön, egymástól függetlenül is végezhető!
~
Ezen a 3 órás foglalkozáson folytatjuk az absztrakt témát az arcok megjelenítésével, vegyes technikával. Elméleti bevezető és absztrakt alkotások közös tanulmányozása, megbeszélése után mindenki elkészíti a saját egyedi művét. Én magam is dolgozom Veletek párhuzamosan a saját munkámon és ezen lépésről-lépésre mutatok mindent!
Az előző klub elvégzése vagy előzetes rajztudás nem előfeltétel.
Minden kelléket, eszközt és alapanyagot, kötényt én biztosítok!
Időpont: 2020. május 29. péntek 10-13 óráig
Helyszín: Dunakeszi, Németh László köz 11. (Érkezés: egyénileg autóval vagy tömegközlekedéssel)
Részvételi díj: 7.000 Ft
A klubnapra a Pénteki Klubkártya használható (1 alkalom)!
Max. 8 fő részvételével indul a foglalkozás.
JELENTKEZÉS: https://kreativonismeret.hu/termek/absztrakt-arcok/
BETELT! ÚJ! “Absztrakt 3D" ~ 2020. június 5. péntek 10-13h, DUNAKESZI
2020. május 22., 29. és június 5-én 3 alkalmas absztrakt témájú klubsorozat indul pénteki napokon, nap közben 10-13 óráig, Dunakeszin.
Lépésről-lépésre ismerkedünk meg az absztrakt irányzataival, jellegzetességeivel, kompozíciós technikáival és minden alkalommal saját alkotásokat is készítünk az adott témában.
A 3 alkalom külön-külön, egymástól függetlenül is végezhető!
~
A sorban a harmadik, az “ABSZTRAKT 3D” 3 órás foglalkozáson egy olyan technikát mutatok Nektek, amivel strukturálttá, térhatásúvá tehetitek az alkotásaitokat. Gyakorlati bevezető után mindenki elkészíti a saját egyedi művét. Én magam is dolgozom Veletek párhuzamosan a saját munkámon és ezen lépésről-lépésre mutatok mindent! A technikát a foglakozást követően otthoni alkotások készítésekor is tudjátok majd alkalmazni.
Az előző klub elvégzése vagy előzetes rajztudás nem előfeltétel.
Minden kelléket, eszközt és alapanyagot, kötényt én biztosítok!
Időpont: 2020. június 5. péntek 10-13 óráig
Helyszín: Dunakeszi, Németh László köz 11. (Érkezés: egyénileg autóval vagy tömegközlekedéssel)
Részvételi díj: 8.500 Ft (7000 Ft tanfolyami díj + 1500 Ft anyagköltség)
A klubnapra a Pénteki Klubkártya használható (1 alkalom)!
Max. 8 fő részvételével indul a foglalkozás.
JELENTKEZÉS: https://kreativonismeret.hu/termek/absztrakt-3d/
Aktuális választható, pénteki klubfoglalkozások:
Rendszeresen járnál a klubokra, garantált helyfoglalással? >>> Pénteki Klubkártya, több kedvezménnyel!