Hogyan készült? – Robert Downey Jr. portré

Korábban sokat csodáltam az igazán plasztikus, vonalkázás nélküli grafitrajzokat. Számomra a rajzolásban a megfelelő technika okozott sokszor dilemmát: ha satírozok, még az is vonalkás, ha elmaszatolom, akkor rossz értelemben is elmaszatolódhat, mindig pont ott van folt, ahol nem kéne lennie… Úgyhogy maradtam a vonalkázós, légiesebb, világosabb stílusnál. Aztán persze nem hagyott nyugodni a dolog, megnéztem jó sok rajzolós videót az interneten, amelyek 5 percben gyorsítva mutatják a többórás rajzolási folyamatot és “elraktároztam”, amiket láttam. Ezeknek a hatására aztán úgy döntöttem, kilépek az addigi “stílusomból” és sokkal bátrabban fogom használni a grafitot, mint eddig. Legfeljebb néhányszor elrontom, aztán majdcsak sikerül…:-) (tovább…)

Nyereményjáték sorsolás

A sorsolás megtörtént! A beküldött három történet szerzői közül ezúttal pici lányom választotta ki a nyertest: a neveket felírtam három papírra, amelyeket egyenként összehajtogattuk és összekeverve betettük egy-egy játékformába. A játékokat Lizi elé tettük, ő pedig “húzott”. Íme!:-)

Sok szeretettel gratulálok!:-) A nyereményt postán vagy személyesen fogom eljuttatni.

“Sikersztori” nyereményjáték!

Visszatérve egy kalandos-esős családi nyaralásról rögtön egy nyereményjátékkal nyitok!:-) Úgy gondoltam, egy játék erejéig most “nyári leltárat” tartok, amelybe bevonom az összes aktív blogomat ill. azok témáit. (tovább…)

Mit látsz?

Múlt hétvégén újabb bátor jelentkezők csapatával vágtunk neki egy négynapos utazásnak, ezúttal Fóton, a Parvati Jóga egyik otthonos, barátságos helyiségében. Minden rajztanfolyamnak megvan a maga energetikája, a maga sajátos jellemzői: ennél a csoportnál egyértelműen az alázatot és a derűt tudom kiemelni.

Az alázat fontos, ha valamit el szeretnénk sajátítani, el szeretnénk érni, mert anélkül nem megy. Nem megy úgy, hogy saját magunkból, az eddigi berögzült szokásainkból egy kis darabot legalább fel ne adnánk – az önfeladás egy magasabb cél érdekében pedig soha nem könnyű feladat. Van, hogy nem is sikerül elsőre, de még másodikra sem. Még az alázattal sem. Van, hogy ki kell várni, ki kell böjtölni, amíg eljön az ideje. (tovább…)

Iskola a kreativitás ellen?

Egy nagyszerű előadás, témájában, mondanivalójában és az előadó részéről egyaránt. Angol nyelvű, magyar felirattal.

A kreatív emberek belső szabadsága: kiváltság…?

Az alábbiakban Csíkszentmihályi Mihálytól idézek: a kutató azon munkájáról ír, amikor kiemelkedő tehetségű alkotókat, kutatókat, felfedezőket interjúvoltak meg a munkájukról és annak folyamatáról: (tovább…)

Valami egészen más

Szeretem és nagyra értékelem a napi rutinokat, mert sokat segítenek az időspórolásban és a szabadidőteremtésben. De ezek nem tévesztendőek össze a megszokásokkal, amelyeknek valódi jelentőségük és értékük sokszor már nincs is, csak egyszerűen megkövesedett “berögzültségek”. Ez utóbbiak a hétköznapi szürkeség és unalom előidézői és a derűs, élénk, élményekkel teli hétköznapok legfőbb ellenségei. Nyilván nem mindig van lehetőségünk arra, hogy egzotikus, kalandos utazásokkal vagy extrém élményekkel fűszerezzük a hétköznapjainkat, az újabbnál újabb tárgyak beszerzése, amelyektől az felvidító, kielégítő érzéseket reméljük, pedig egyenesen tévútra visznek.

De mit tehetünk, hogy a hétköznapokban is inspiráló, újszerű érzéseket éljünk át és ezek segítségével könnyebben túllendüljünk a mindennapok feladatain és még jobban érezzük magunkat a bőrünkben?

(tovább…)

Go to Top