Útinaplózás a martonvásári kastélykertben

10 000 Ft

Július utolsó vasárnapján ezúttal az ország egyik legszebb épületét, a martonvásári Brunszvik kastéyt és annak kertjét vesszük célba egy közös útinaplózásra.

A témáink az alkalmon: a távolságok érzékeltetése és a perspektíva gyakorlása

Időpont, helyszín: 2024. július 28. vasárnap,10-13h / Martonvásár, Brunszvik kastély

Elfogyott

Leírás

Július utolsó vasárnapján ezúttal az ország egyik legszebb épületét, a martonvásári neogótikus, és egyben erősen angolos hangulatú Brunszvik kastéyt és annak kertjét vesszük célba egy közös útinaplózásra.

A téma ezúttal, amiről mesélni fogok nektek és amit aztán feldolgozunk, gyakorlunk a bennünket körülvevő látvány alapján, az a távolságok érzékeltetése lesz, azaz hogyan lesz mélysége az útinaplós alkotásainknak, valamint a perspektíva gyakorlása, azaz hogy összességében hogyan lesz minél inkább 3D-s és nem lapos, unalmas és “óvodás” egy naplóoldalunk?

A kastély területén kávézó található, ahová eső esetén behúzódhatunk, ilyen helyzetben fotókról fogunk közösen alkotni.

Alkotások és pillanatok egy előző, hasonló kastélyos-útinaplós programról (Fót):

A program díja: 10.000 Ft / A díj tartalmazza a belépődíjat a kertbe, és a közös útinaplózásra vonatkozik. A naplózás saját eszközökkel történik. Ezekről a jelentkezéskor pontos listát küldök, a beszerzés egyénileg történik. Étel-ital fogyasztása saját döntés és igény szerint, ennek költségét a részvételi díj nem tartalmazza. A programot követően fakultatív közös ebédet tölthetünk el együtt, a kastélyhoz egészen közeli éttermek egyikében.

Max. 10 fő részvételével indul a foglalkozás.
Érkezés a helyszínre: egyénileg autóval vagy tömegközlekedéssel. A program, és a kertbe való belépés előtti találkozó pontos helyszínét előzetesen egyeztetjük.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.

Érdekelhetnek még…