Tina Alkotótábora, 2021. június 25-29. (4 éj) / Herend
Ha azt csinálod, amit szeretsz, az a szabadság; ha szereted, amit csinálsz, az a boldogság.
Felszabadító, elmélyült, kreatív kikapcsolódásra hívlak ezen a nyáron egy varázslatos erdőszéli vendégházba!
2021. június 25-29. (szombat-szerda, 4 éj)
~~~
Idén 3 teljes (és egy fél) napon át élvezheted az alkotás szabadságát és a szabad alkotás örömét: egy művészetterápiás délután, majd egy-egy vegyes technikás, akvarellfestő-útinaplós és art journal (művésznaplózó) nap vár ránk!
A művészetterápiás alkalmon segítségül hívunk inspiratív zenéket, verseket, többféle eszközt (pl. pasztellkréta, festés, montázstechnika), kreatív segítő kártyákat, játékos önismereti feladatokat és a színek varázslatos erejét ahhoz, hogy szabadon, kötöttségek nélkül merjünk alkotni, kilépni a komfortzónánkból és ráadásként felismerhetjük, hogy az életünk mely területén és hogyan is élhetnénk még szabadabban, akár a mindennapjainkban is.
Másnap vászonra festünk, kipróbáljuk az absztraktot, elsősorban akrillal festünk és egyéb technikákat is bevetünk, hogy szinte észrevétlenül tanulva végül egy látványos saját stílusú képpel térj majd haza.
Az útinaplós napon délelőtt egy nyári témájú akvarell képet festünk együtt, majd nyakunkba vesszük a vidéket és elsősorban a természet, nyár és fák témájához keresünk magunk körül megörökítenivaló szépségeket. Ez a nap nem (sem) tanfolyam, de a résztvevőket alkotás közben folyamatosan mentorálom rajz- és festőtechnikai téren is, a kezdőknek természetesen segítek az útinaplózás első lépéseiben, hogy garantáltan mindenkinek sikerélménye legyen.
Az art journal napunkon pedig vágunk, ragasztunk, festünk, kenünk, maszatolunk, nyakig ragacsosak leszünk és közben megtapasztaljuk az alkotói szabadságot mind a művésznapló oldalaink témájában, inspirációs kihívásokban, mind magában az alkotói folyamatban.
A tábori részvételhez rajz- vagy festőtudás NEM szükséges!
Az alkotótáborok élményéhez tökéletes környezetet biztosít számunkra Herend határában, az erdő mellett egy sokhektáros területen fekvő vendégház társalgóval, könyvtárral, tágas alkotó térrel, terasszal, ahol közös alkotásra, beszélgetésekre és egymagadban való elvonulásra is lesz lehetőséged mind az alkotó csoportok, mind a szabad órák ideje alatt.
Szállásunk, környék, terek a közös foglalkozásokhoz és beszélgetésekhez, valamint az előző évek pillanataiból:
Mit fogunk csinálni?
A foglalkozások elsősorban nem rajztechnikai tanfolyamok, hanem vezetett, mentorált, kis csoportos örömalkotások.
Az érkezés napján rögtön egy délutáni művészetterápiás programmal kezdünk, majd a következő három napon elsősorban a délelőtti, koradélutáni órákban fogunk újra együtt alkotni.
Sok alkotást készítünk, de előzetes rajztudás a részvételhez nem szükséges.
A délutáni órákban élvezheted a szabadidődet, sétálhatsz és rajzolhatsz, festhetsz egyedül vagy többedmagaddal is a birtokon, a vízparton, akár strandolhatsz, ha arra vágysz, lehetőség lesz közös kiállítás-látogatásokra, kirándulásokra.
mennyibe kerül?
A tábori részvétel díja bruttó 82.000 Ft.
Részletfizetés: a teljes díj bruttó 82.000 Ft, az első, helyfoglaló részlet buttó 40.000 Ft, amely rögtön a jelentkezéskor banki átutalással esedékes. A fennmaradó teljes díj a tábor első napján a helyszínen készpénzben fizetendő, erről és egyéb részletekről a tábor előtt időben emlékeztetőt fogunk küldeni e-mailben!
A fenti díj tartalmazza:
- bőséges svédasztalos reggelit
- korlátlan tea- és kávéfogyasztást a tábor ideje alatt
- a közös terek, így a társalgó, könyvtár, alkotótér, a birtok használatát,
- az első nap délutáni, a három teljes nap napközbeni (min. 3 óra/nap) alkotó foglalkozások díját
- eszközökkel, alapanyagokkal együtt (útinaplózáshoz mindenki a saját eszközeit hozza) és
- a szállást 4 éjszakára 2 ágyas szobákban, hűtő közös használatával, az épületben csak mi fogunk lakni.
A díj nem tartalmazza a szabadidős és fakultatív programok (pl. porcelánfestés, strand, kiállítás) és a reggelin kívüli étkezések költségét. A városban több étkezési lehetőség, üzlet és étterem áll a rendelkezésünkre, ebédet és vacsorát rendelni is lehet a szállásra.
Hogyan tudsz részt venni az alkotótáborban?
Max. 14 fő részvételével, korlátozott létszámmal indul az idei tábor.
Kérem, hogy amennyiben megszólítva érzed magad, úgy az alábbi “Kosárba rakom” gomb megnyomásával és a jelentkezési lap pontos kitöltésével foglald le a helyedet a tábori csoportban!
A program díja: bruttó 82.000 Ft, de a jelentkezéskor a helyfoglalásod véglegesítéséhez kizárólag 40.000 Ft befizetése szükséges.
A jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével elfogadod a jelentkezési lap alatti jelentkezési feltételeket. A helyfoglalás a jelentkezés a részvételi díj befizetésével történik. A részvételi díj első befizetett részlete foglalónak minősül. A foglaló a nagyon korlátozott létszám miatt meg nem jelenés esetén sajnos semmilyen körülmények között nem jár vissza és a fennmaradó rész is feltétlenül fizetendő, de a részvétel másra ugyanerre a táborra természetesen átruházható. A részvétel átruházása a jelentkező felelőssége. ÁSZF: https://kreativonismeret.hu/aszf/
Katasztrófahelyzet vagy egyéb törvényi korlátozások esetén a tábornak új időpontot jelölünk ki, a befizetett díj határidő nélkül letanulható, felhasználható egyéb, csoportos vagy online programokra is.
A táborba kizárólag a 18. életévüket betöltött, felnőtt résztvevőket tudok fogadni, akik saját maguk jelentkeznek.
Tina Alkotótábora
2021. június 25-29. (4 éj), Herend

Jelentkezés aZ ALKOTÓTÁBORBA
TINA ALKOTÓTÁBORA
82.000 Ft (jelentkezéskor fizetendő: 40.000 Ft)
Jelentkezés és a programon való részvétel az Általános szerződési feltételek szerint, ezt itt találod: http://kreativonismeret.hu/aszf/
Megrendelésed után hamarosan visszajelzést küldök, valamint elküldöm a fizetési információkat. A helyfoglalás véglegesítése a foglaló befizetésével történik. A választott program díjának befizetési határideje a jelentkezéstől számított 8 nap, befizetés hiányában ezután törlünk a résztvevők listájáról. A helyfoglalás visszaigazolását és a számlát a befizetés után egy héten belül e-mailben küldjük.
A program bármilyen külső körülmény, katasztrófahelyzet, vírushelyzet mint akadály felmerülése esetén csupán elhalasztásra kerül, de nem marad el. Ez esetben együtt jelölünk ki új időpontot, a részvételi díj visszatérítésére így ez esetben sincs lehetőség.
A megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak megfelelően irányadóak. A szerződés a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik, amely szerint elektronikus megrendelés esetén a megrendelő 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. A kormányrendelet 5. § a) pontja alapján amennyiben az elállási határidő (azaz 14 nap) lejárta előtt a vállalkozás a teljesítést a megrendelő beleegyezésével megkezdte, úgy elállásra nincs lehetőség. A szerződést a megrendelő űrlap kitöltésével és a Jelentkezem! gombra való kattintással Mucsi Martina E.V.-val kötöd (2120 Dunakeszi, Németh László köz 11.)