Leírás
Felszabadító, elmélyült kreatív kikapcsolódásra hívlak a nyáron, egy napfényes balatonparti alkotóházba!
2023. június 29 – július 3. (csütörtök-hétfő, 4 éj)
~~~
Idén is 4 napon át élvezheted a Tina Alkotótáborában a szabad alkotás örömét! A tábor hagyományai szerint ismét többféle kreatív élményben lesz részünk.
Ezúttal elsősorban a zene és a képzőművészet kapcsolatából inspirálódunk majd, ennek nyomán alkotunk elsősorban vegyes technikás képeket papír és vászon alapra is, készítünk együtt rendhagyó művésznaplót – és természetesen nem marad el a “kötelező” házon kívüli program, a közös útinaplózás sem.
Ráhangolódásként az érkezés délutánján rögtön művészetterápiás foglalkozással indítunk. Ezen segítségül hívunk inspiratív zenéket, többféle eszközt (pl. pasztellkréta, festés, montázstechnika), kreatív segítő kártyákat, és a színek varázslatos erejét ahhoz, hogy szabadon, kötöttségek nélkül merjünk alkotni – nem csupán a tábor hátralevő részében, hanem azt követően is.
A következő napokon (témától is függően) 3-4 órás inspirált, technikás, kreatív workshopok és kulturális “kipillantások” is várnak ránk.
Az első teljes napunkon kipróbálunk egy különleges kollázstechnikát, amelyhez akrilfestést és egyéb eszközöket is bevetünk, hogy szinte észrevétlenül tanulva végül egy látványos saját stílusú képpel térj majd haza. Délután a nyakunkba vesszük a Badacsony környéki vidéket és útinaplózni indulunk! Ez a program nem tanfolyam, de a résztvevőket alkotás közben folyamatosan mentorálom rajz- és festőtechnikai téren is, a kezdőknek természetesen segítek az útinaplózás első lépéseiben, hogy garantáltan mindenkinek sikerélménye legyen. (Kedvezőtlen időjárás estén helyben útinaplózunk, mindig mindenhol szoktunk találni megörökíthető témákat.)
A következő, art journal napunkon vágunk, ragasztunk, festünk, kenünk, maszatolunk, nyakig ragacsosak leszünk és igazán különleges művésznapló kerül majd ki a kezeink alól. Ennek a napunknak a délutánján Bősze Ádám zenetörténész, zenei antikvárius és műsorvezető látogat el hozzánk, aki korabeli zeneszerzők “viselt dolgairól”, a zene és a festészet néhol meghökkentő kapcsolatáról mesél majd nekünk a saját laza, humoros stílusában; végül pedig egy közös bográcsos vacsorával zárul majd az esténk.
A harmadik, utolsó tábori napon szintén egy vegyes technikás, különleges vászonképet készítünk, egy festőművész oktató, Merika segítségével – erről többet előzetesen nem árulok el, de garantáltan nagyon különleges, izgalmas élmény lesz kezdőknek, haladóknak egyaránt!
A tábori részvételhez rajz- vagy festőtudás NEM szükséges!
Az alkotótábor élményéhez tökéletes környezetet biztosít számunkra Badacsonytomajon a Rozi Panzió, amelyet mintha csak alkotóháznak terveztek volna: a 2-3 ágyas szobák tágasak, kényelmesek, csendesek, a közös alkotó tér napfényes, körben terasszal, társalgó résszel, nyári konyhával, benne korlátlan limonádé, tea és kávé fogyasztással az ottlétünk ideje alatt.
Mit történik pontosan?
A foglalkozások elsősorban nem rajztechnikai tanfolyamok, hanem vezetett, mentorált, kis csoportos örömalkotások – természetesen alkotó technikákat, ötleteket lehet meríteni belőlük, kiváló első lépések vagy gyakorlások az egyes területeken (művésznaplózás, útinaplózás, absztrakt, kollázs, vegyes technika).
Sok alkotást készítünk, de előzetes rajztudás a részvételhez nem szükséges.
A délutáni órákban fakultatív jelleggel közösen útinaplózunk, közös kulturális programon veszünk részt (kiállítás, előadás) vagy élvezheted a szabadidődet, sétálhatsz és rajzolhatsz, festhetsz egyedül vagy többedmagaddal is a birtokon, a vízparton, akár strandolhatsz, ha arra vágysz, lehetőség lesz közös kiállítás-látogatásokra, kirándulásokra.
Alkotó pillanataink az elmúlt hat év táboraiból:
Mennyibe kerül?
A tábori részvétel díja bruttó 98.000 Ft.
Részletfizetés: a teljes díj bruttó 98.000 Ft, ebből az első, helyfoglaló részlet bruttó 48.000 Ft, amely rögtön a jelentkezéskor 3 napon belül banki átutalással esedékes. A fennmaradó 50.000 forintos szállásdíj legkésőbb a jelentkezéstől számított 60 napon belül szintén átutalással esedékes.
A fenti díj tartalmazza:
- bőséges reggelit
- korlátlan limonádé-, tea- és kávéfogyasztást a tábor ideje alatt
- a közös terek, így az alkotótér, a nyári konyha, a medence, a kerti kiülők használatát,
- az első nap délutáni, a három teljes nap napközbeni (min. 3 óra/nap) alkotó foglalkozások
- délutáni programok, így a közös útinaplózás, a (díjmentes) zenetörténeti előadás, és egy (vegetáriánus) bográcsos vacsora díját,
- az alkotáshoz minden eszközt, alapanyagokat (útinaplózáshoz mindenki a saját eszközeit hozza!) és
- a szállást 4 éjszakára 2-3 ágyas szobákban, hűtők közös használatával, az épületben csak mi fogunk lakni.
A díj nem tartalmazza:
- A szabadidős és fakultatív programok (pl. strand, kiállítások) és a reggelin kívüli étkezések költségét. A városban több étkezési lehetőség, üzlet és étterem áll a rendelkezésünkre, ebédet és vacsorát rendelni is lehet a szállásra.
- Ételérzékenység esetén mentes reggeli igényelhető +500 Ft/fő/nap díjért, ezt jelentkezéskor és a helyszínen is jelezd, kérlek!
- IFA (idegenforgalmi adó): a helyszínen fizetendő készpénzben, +500 Ft/fő/nap
Hogyan tudsz részt venni az alkotótáborban?
A “Tina Alkotótábora 2023” max. 14 fő részvételével, korlátozott létszámmal indul.
Kérem, hogy amennyiben megszólítva érzed magad, úgy az alábbi “Kosárba rakom” gomb megnyomásával és a jelentkezési lap pontos kitöltésével foglald le a helyedet a tábori csoportban!
A “megjegyzés” rovatban tudsz kérdezni, ételérzékenység/diéta szerinti reggelit igényelni és egyéb igényt megjelölni, ezeket igyekszem figyelembe venni.
A jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével elfogadod az itt szereplő jelentkezési feltételeket. A helyfoglalás a jelentkezés után a részvételi díj befizetésével történik. A részvételi díj első befizetett részlete foglalónak minősül. A befizetett foglaló a nagyon korlátozott létszám miatt meg nem jelenés esetén semmilyen körülmények között nem jár vissza és a jelentkezés után a fennmaradó rész, azaz a szállásdíj is feltétlenül fizetendő. A fennmaradó 50.000 forintos szállásdíj legkésőbb a jelentkezéstől számított 60 napon belül szintén átutalással esedékes, erről a visszaigazolásban adok tájékoztatást. Lemondás: a részvételi díj és a szállásdíj befizetése után lemondás, visszatérítés nem lehetséges. A részvétel ugyanerre a táborra természetesen másik résztvevőre szabadon átruházható, a részvétel átruházása, eladása a jelentkező dolga és felelőssége. A szállásdíj kifizetésére SZÉP kártya használata lehetséges. ÁSZF: https://kreativonismeret.hu/aszf/
Katasztrófahelyzet vagy egyéb törvényi korlátozások esetén a tábornak új időpontot jelölünk ki, a befizetett díj határidő nélkül letanulható.
A táborba kizárólag a 18. életévüket betöltött, felnőtt résztvevőket tudok fogadni, akik saját maguk jelentkeznek.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.