Leírás
A “Nagy Művésznapló Projekt” online kreatív program neked készült, ha
- szeretnéd megismerni a festők művésznaplózásának eszközeit, alapjait és technikáit,
- ha ezúttal egy nagyobb, 30×30 cm-es művésznapló rendszeres vezetésének titkaiba is bepillantást nyernél,
- ha már naplózol, de úgy érzed, hogy szívesen bővítenéd a technikai repertoárod,
- ha újabb trükkökre, tippekre, inspirációkra és alkotói kihívásokra vágysz,
- ha ebben a szenvedélyedben osztozó társakkal együtt haladnál (ami ugyanakkor nem “kötelező” természetesen),
- ha szeretnél 3 hónapig rendszeresen, hetente legalább 1 órát a művésznaplózás titkainak szentelni,
- és ha szeretnél ezentúl még izgalmasabb, változatosabb, profibb vegyes technikás művésznaplót vezetni!
MIT SAJÁTÍTHATSZ EL PONTOSAN A PROGRAM SORÁN?
Szeptember elejétől 12 héten át együtt fogunk festeni.
Mintha csak mellettem ülnél a műhelyemben, minden héten legalább egy órán át és együtt fogunk naplózni. Megmutatom, hogyan és milyen eszközökkel készülök elő egy-egy ilyen munkához, hogyan haladok lépésről-lépésre, miféle inspirációkat használok és hogyan kísérletezem.
Mesélek, “beszélgetünk” és közben nálad otthon is alakul majd a művésznaplós festményed, ahogyan haladsz velem együtt.
Közben folyamatosan inspirációkat, egymással kombinálható lehetőségeket mutatok neked, amelyekkel egyben a kreatív naplós alkotás kifogyhatatlan tárházát kapod kézhez.
Fogunk
- akrillal festeni,
- pasztellal festeni,
- pasztellt és egyéb technikákat akrillal kombinálni,
- ecset nélkül festeni,
- kollázsolni,
- vegyes technikázni,
- egészen szokatlan anyagokat és eszközöket használni,
- absztrakt festményeket alkotni (sok elméleti információval),
- és sok-sok, akár falra is tehető művésznaplós festményt készíteni!
Néhány eddigi alkotásom a mostani naplómból, ehhez hasonlóakat (nem pontosan ugyanezeket) fogunk együtt elkészíteni. Kattints a képekre a teljes méretért!
(A fenti fotók közül ez az utolsó művésznaplóba készült képem keretet kapott, majd egy 2023 márciusi váci kiállításon több, mint 40 alkotó közül első helyezést értem el vele.)
Még több alkotás: egy ehhez hasonló naplót fogunk készíteni együtt, lépésről-lépésre, sok-sok technikával és gyakorlattal, miközben “beszélgetünk” és a csoportunkban bármikor kérdezhetsz is.
A tanult technikákkal természetesen nem csak a naplódba alkothatsz, hanem ezek alapján akár rögtön önálló papír, vászon alapra is dolgozhatsz a segítségükkel.
Mindemellett naplózni egyszerűen egy felemelő örömforrás! 🙂 A rendszeres, legalább heti szintű naplózásra való “rászokás” olyan ajtókat tár ki a számodra, amelyeken keresztül beengedheted a kreatív önkifejezést a hétköznapjaidba, ez pedig egy újabb önismereti forrás és egyértelműen, sőt, bizonyítottan életminőség javító hatása van.
HOGYAN FOGUNK TANULNI?
3 hónapon át egy folyamatos, közös, szorosan együttműködő kapcsolatban és munkában leszünk, hogy minden alapvető ismeretet megkapj, begyakorolhass a kreatív művésznaplózás legfontosabb alapjait illetően.
A program egy zárt csoporton belül fog zajlani, amelyhez időben elérhetőséget biztosítok Neked.
A csoportban az eddigi tapasztalataim és mindenkori törekvéseim alapján támogató, megtartó légkör uralkodik majd és baráti, oldott hangulat. Segítőkész tanulótársakkal oszthatod meg az alkotásaidat, tapasztalataidat nap mint nap, és cserélhetsz eszmét a különböző témákról.
Lépésről-lépésre haladunk majd együtt a (részben egymásra épülő) témákkal, a vegyesen fotós, szöveges, videón rögzített tananyaggal és a gyakorlatokkal, mindezekhez összesen heti 1-2 óra szabadidőt* kell előre betervezned magadnak, hogy hatékonyan tudj velünk együtt haladni. (*Amennyiben komolyan foglalkozol egy területtel, ennyi időt érdemes egy adott időszakban, ez esetben 3 hónapon át rászánni a témára, hogy valóban fejlődj és elérd a kitűzött célodat.)
Az új anyagot témától is függően tervezetten hetente osztom majd meg a csoportban, Te pedig saját időbeosztásod szerint akkor dolgozod fel az elméleti és gyakorlati anyagot, amikor csak szeretnéd ( = amikorra betervezted a heti rendszerességű, művésznaplózásra szánt idődet. :-))
A témákat lényegre törően, frappánsan, mégis kimerítő alapossággal, minden esetben képekkel, videókkal fogom prezentálni, hogy a lehető leghatékonyabban tudj ezekkel haladni.
Igény szerint folyamatos kapcsolatban, információcserében leszünk.
A csoport támogató célú, ám a folyamatos részvétel természetesen nem “kötelező”, annyira veszel részt a közösségi térben, amennyire ezt Te igényled.
JAJ, MI TÖRTÉNIK, HA LEMARADSZ AZ ANYAGGAL?
Semmi baj! A kapott leckéket utólag is eléred, akár évek múltán is.
A 12 hét egy javasolt, közös haladási tempó, de választhatsz egy teljesen saját tempójú tanulást is vagy újra csatlakozhatsz, ha bármilyen váratlan dolog miatt lemaradnál.
A csoportban lehetőséged van a saját időbeosztásod szerint folyamatosan követni az anyagot és bármit akár utólag vagy újra elolvasni, megnézni, meghallgatni, a gyakorlatokat megcsinálni, kérdéseket felvetni és – saját igényed szerint – megbeszélni ezeket a csoporttársakkal, megosztani a munkáidat és ezekhez véleményt, tanácsokat kérni tőlem vagy akár a többiektől is.
MENNYIBE KERÜL?
A tanfolyam ára a 3 hónapra mindössze bruttó 46.000 forint.
Kétszeri részletfizetés lehetséges, ennek igényét kérlek, hogy a “megjegyzésben” tüntesd fel jelentkezéskor!
A program díja a szükséges alkotó eszközöket nem tartalmazza, ám ezekről természetesen a program előtt időben információt adok.
MIKOR KEZDŐDIK ÉS MEDDIG TART A PROGRAM?
A program a zárt csoportban 2023. szeptember 8-án, pénteken kezdődik és 12 héten át tart, de már korábban hozzáférést adok és tudsz csatlakozni, ahol megadom a szükséges eszközök listáját (nem szükséges túl sok minden, sok mindent újrahasznosítunk) és meg tudsz ismerkedni a csoporttársakkal, elő tudsz készülni a programra. A program időtartama tervezetten 3 hónap, így várhatóan november végével véget ér.
SZÜKSÉGES VALAMILYEN ELŐFELTÉTEL A JELENTKEZÉSHEZ?
Nem, semmilyen előfeltétel, előzetes rajztudás nem szükséges!
Értékelések
Még nincsenek értékelések.