Leírás
Az “Egy műhelyben a festőkkel” című sorozat azoknak szól, akik komolyabban érdeklődnek neves festők munkássága iránt és az alkotáson keresztül szeretnének a világukhoz közelebb kerülni, tőlük és rajtuk keresztül tanulni.
Az “Egy műhelyben a festőkkel” programsorozaton neves korabeli és kortárs festőkkel ismerkedünk meg, alkalmanként egy művésszel.
A korabeli művészek életútjának, a művészeti törekvéseinek és a magánélete izgalmas, sokatmondó epizódjainak megismerése után alkotó workshopon próbálhatod ki az adott művész stílusát. Minden alkalommal egy teljesen egyedi saját festménnyel, vegyes technikás alkotással térsz majd haza.
Október első hétvégéjén folytatódik az “Egy műhelyben a festőkkel” sorozat. Ezúttal azonban most először olyan rajz- és festőművészeket hívtam meg nektek a műtermembe, akik a jelenlegi magyar képzőművész világ ismert és elismert tagjai.
Mind másban kiválóak, megvan a tehetségük és érdeklődésük szerinti “specialitásuk”. Én pedig kifejezetten arra kértem őket, hogy célzottan olyan workshopokat tartsanak nektek, ahol a legkedvesebb eszközeik és technikáik, trükkjeik és témáik vannak terítéken. Garay Nagy Norbert, Szabó Sipos Barnabás és Szoboszlay András pedig mindannyian olyan elhivatott művészek és oktatók, akik nagy örömmel vesznek minden lehetőséget, amikor átadhatják a gyakorlati tapasztalataikat és a tudásukat a tanulni vágyóknak.
2024. október 5. szombat, 14-kb.17h
“Háztetők varázsa” akvarellfestő workshop Szoboszlay Andrással
~
Ki tanít?
Szoboszlay András rajz- és festőművész, grafikusművész, szenvedélyes ‘urban sketcher’, azaz a budapesti élet és a világ rajzolója. Saját magát “belvárosi képírónak” vallja: “Mindig van a hónom alatt egy vastag rajzmappa, mert ahol meglátok valamit, azt ott helyben rögtön papírra is vetem.” Ezek alapján talán már sejthető, hogy szombat délután elsősorban az útinaplósoknak kedvezünk, bár ezúttal egy kicsit más léptékkel, nagyobb méretben…
András néhány saját alkotása [a képek kattintással nagyíthatóak!]:
Mit tanít?
Andris az épületek megörökítésének szenvedélyes nagymestere, így megtanuljuk tőle, ő pontosan hogyan is útinaplózik, mint profi ‘urban sketcher’: a lakóhelyétől inspiráltan egy igazi szentendrei háztetős mesevilágot hoz nekünk magával és segít megalkotni azt, akár teljesen kezdőknek is, közben pedig komolyabban tanulmányozzuk, gyakoroljuk “mindenki mumusát”, a perspektívát is.
Andris workshopján az alábbihoz hasonló saját művet készítesz majd, méghozzá akár előzetes rajz- vagy festőtudás nélkül:
Hol leszünk?
A Tina Rajztanodája alkotóműhelyében: Dunakeszi, Németh László köz 11. Budapestről a Nyugatiból háztól-házig autóval vagy vonattal kb. 25 perc, a vonatok hétvégén is fél óránként járnak.
Hogyan zajlik az alkalom?
A dunakeszi alkotóműhelyben találkozunk 13.45 (az aznap délelőtti workshop) után, itt kávéval, teával, oldott hangulatban várunk téged. 14 órától kb. 17 óráig fogunk alkotni (nem kell felugrani, lehet maradni tovább, amíg elkészülsz).
Az oktató elméleti bevezetőt tart a témáról és a technikáról, majd előfesti, azaz be is mutatja azt. Az idő nagy részében azután workshop jellegű alkotó foglalkozás lesz, amelyhez minden eszközt biztosítunk.
Mennyibe kerül?
A workshop díja 16.000 forint.
A jelentkezésed után automatikus visszaigazolást kapsz, ez alapján a program díjának előzetes befizetésével biztosítod a helyedet. Szükség esetén kétszeri részletfizetés lehetséges. A fenti díjban MINDEN, a tanfolyami alkalmakon szükséges eszköz és alapanyag benne foglaltatik, esetleges különleges előkészületekről a visszaigazolásból tájékozódhatsz.
___
A termékképeken az oktató alkotásai láthatóak, ezeket engedély nélkül felhasználni tilos.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.