Szerző: Tina | 2016. április 7. | Blog, rajzmeditáció, rajztippek, útinapló
Miután a Rajzmeditáció tanfolyamokon és az Akvarell/vázlatrajz tanfolyamon az útinaplózáshoz is ezt használjuk, gyakran kérdezitek tőlem, hogy melyik vékony hegyű fekete filctollat ajánlom?
Aki jól ismer, tudhatja, hogy nagyon nem vagyok “márkasznob”: sokkal inkább kísérletezős típus vagyok és arra esküszöm, hogy mindenki azzal az eszközzel, alapanyaggal dolgozzon, ami neki személy szerint legjobban beválik – persze, ehhez ki kell próbálni többet, ami pedig nem mindig egyszerű…
Ezt a kísérletezést szeretném most megspórolni Nektek, ezért találtam ki ezt a blogbejegyzést. 🙂 Én elég sokféle eszközt összegyűjtöttem és próbáltam már az elmúlt évek során, vékony hegyű fekete filctollakat rendszeresen használok, ezen kívül az ICO jóvoltából még pár, számomra eddig nem próbált márka a birtokomba jutott néhány héttel ezelőtt, így a dolog könnyen adta magát.
6 féle márkát és összesen 10 darab tollat próbáltam ki, mégpedig kétféle papíron: a Rajzmeditációnál egyszerű rajzfüzetbe, rajzlapra dolgozunk, ehhez az ICO Sketchbook blokkját választottam (180 g/m2); az útinaplózás pedig az akvarellfestés miatt akvarell papírra történik, így a Koh-i-noor popAquarell watercolour pad (250 g/m2) tömbje volt a másik alap.
Lássuk hát a medvé(ke)t! 🙂
Uni Pin fine line 0.2 (water and fade proof, pigment ink) – vízálló, nem fakul
A rajzlapon könnyen siklik, könnyű vele dolgozni, finom egységes vonalakat ad. Akvarell papíron is az egyik kedvencem volt, éppen annyira rajzolt, amennyire rányomtam, ott sem hagyott ki, csak finomodott az enyhébb nyomatéknál. Mindkét fajta rajzoláshoz ideális. Nem Magyarországon vettem, 1,6-2 font körüli áron webáruházakból szerezhető be.
Shinhan TOUCH Liner 0.2 – permanent/vízálló, pigment ink, acid free/savmentes, archival quality/archiválásra alkalmas, tartós
Új felfedezettem, ezzel rajzolok most, az óbudai Pantonban vettem legutóbb 670 forintért. Rendkívül finom vonalakat ad, ideális útinaplózáshoz. Rajzmeditációhoz is kiválóan alkalmas, bár leheletnyivel szürkésebbre szárad a többihez képest a rajzlapon (ezt csak a többi mellett vettem most észre). Elegáns és kényelmes a fogása, fényesen sima a toll fogófelülete (a fenti képen jobbról a második). Légies, könnyen kezelhető, ajánlom.
Q-Connect Fine Liner 0.4 mm
A 0.4 vastagságához képest meglepően vékony vonalakat ad, precízen lehet használni. Útinaplózáshoz nagyszerű VOLNA, HA vízálló volna. De nem az sajnos, ez nagy hibája – de valójában az egyetlen hibája. Rajzmeditációhoz – amennyiben azt nem szeretnéd kifesteni – kitűnő, szép, fekete, pontos vonalakat ad, könnyű használni, szépen siklik a rajzlapon, kisebb nyomatéknál egyáltalán nem hagy ki, hanem vékonyabb vonalakat ad, így ezzel jól lehet variálni, játszani rajzolás közben. Angliai vétel, 3 font körüli áron.
Stabilo point 88 fine 0,4
Őt ajánlom mindig elsőként a kezdő rajzmeditációsoknak, mert ár-érték aránya ma itthon az egyik legjobb. Szinte mindenhol elérhető papírboltokban és nyomtatványboltokban, könnyű beszerezni. Rajzmeditációhoz egyértelműen beválik, a rajzlaphoz találták ki: amíg ki nem fogy, egységes, szép vonalakat ad, könnyű vele rajzolni. Akvarell papíron viszont nem túl előnyös a használata, világosra, szürkésre szárad és neki is nagy hátránya, hogy sajnos nem vízálló. Egyébként szép vonalképet ad a strukturáltabb papíron is, ezzel nincs gond. (Amikor Pozsonyban jártam húsvétkor, egy utcai rajzművész ezt használta, pedig ő kávéval festett is a képeire, a vonalak elmosódását ő kihasználta a kívánt hatások eléréséhez.) Ezen kívül aki vékonyabb vonalakra vágyik, az ezzel való begyakorlás után egy másik márkától kénytelen vékonyabbat választani, mert ebből sajnos nincs olyan. 145-180 forint körül van mindenhol, kifejezetten olcsó, de jó termék.
Edding 1880 0.7/0.5/0.3/0.1 és Eddig 89 office liner EF
Egyértelműen kiválóak, ezért nem is vettem külön a vastagság és típus szerint őket. Ha valaki biztosra szeretne menni és univerzálisan használható vékony hegyű fekete filctollat keres, őt válassza! Ugyanakkor a 0.5 vastagság (számomra) okafogyott, a 0.3 Rajzmeditációhoz és egyéb rajzlapos rajzokhoz kitűnő, egységes a vonalkép, könnyű a vonalvezetés, a 0.1 vastagság (vékonyság) pedig nagyon precíz, finom vonalakat ad és mindkét papíron gyönyörű. Az Edding 89 office liner képe talán a legfeketébb mind közül, nekem nagyon tetszik a határozott végeredmény – pedig külsőre egy egyszerűbb tollnak tűnik (a legfelső fotón balról a második, fehér-fekete csíkos), az egyik legjobb az itt kipróbáltak közül. Fajtától is függően 400-650 forint között már hozzá tudunk jutni, szintén nagyon előnyös ár-érték szempontból, az ICO is forgalmazza.
OHP Permanent Marker, Alkoholbázisú rostirón (ICO) 0,5 mm és 1-1,5 mm
Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy ő a teszt vesztese több szempontból is. A vékonyabb verzió dinamikusabb rajzolásnál vagy kisebb nyomatéknál a rajzlapon kihagy, filctollas hatást kelt. Akvarell papíron még rosszabb a helyzet – filctollas hangon rajzol és gyakran elhalványul. Egyértelműen más minőségű benne a tinta, valószínűleg egyszerűen nem rajzolásra találták ki, mint rostirónt (a fenti pigment tintás tollakkal szemben). A 1-1,5 mm-es változatnak a hagyományos filctoll vastagsága van, Rajzmeditációs rajzok sötét felületeinek színezésére jó lehet, de többször át kell menni egy felületen az egységes hatásért. 130 forint körül már elérhető.
Bízom benne, hogy tudtam segíteni a fenti kis összefoglalóval, további alkotókedvvel teli hetet kívánok Neked! 🙂
Mucsi Tina
Szerző: Tina | 2015. június 15. | Blog, útinapló
Az ötlet 2014 nyarán született meg, amikor családilag egy mini európai körutat tettünk és az első szállásunk Velence mellett volt: a szállás, a helyszín tökéletes – már csak egy kis, lelkes csapat kell, aki eljön ide velem útinaplózni. És lőn: nem egészen egy évvel később, június első hétvégéjén meg is valósult az álom, életemben először indultam külföldi rajztúrára néhány rajztanítvánnyal!
A programot nagy izgalommal állítottam össze: ne legyen se túl sok, se túl kevés, ha valami kimarad, ne legyen baj, de ha üresjárat előfordulna, mégis legyen mivel kitölteni… Legyenek egyéni mentorálások és közös programok, legyen sok rajzolás és akvarellezés, naplózás, de azért ne csak az, ne kelljen rohanni, de ne is unatkozzunk. A végső simításokra már a jelentkezések nyomán került sor: túlzás nélkül minden jelentkezőt széles mosollyal és egy nagy “hurrá!”-val fogadtam, hiszen jól ismerem mindegyiküket, így afelől már nem volt kétségem, hogy a társaságra és a jó hangulatra nem lesz panasz – ismerve őket pedig tudtam még beletenni a programba vagy kihagyni belőle, amit szükségesnek éreztem. Négy ember esetén ez könnyen megoldható és exkluzív, családias “táborozásra” indultunk, így az egyéni odafigyelés elvárható és fontos is volt.
A csütörtöki indulás aztán kissé kaotikusra sikeredett: eleve egy óra késéssel indultunk a reggeli csúcsforgalomban, majd az autópályán egy baleset miatt vesztegeltünk még két órát a nagyon melegben, én a végén már nagyon nem voltam nyugodt… A résztvevők viszont akkora derűvel és optimizmussal biztattak, hogy “ennél innentől már csak jobb lehet” és “nekik már jó, hogy elindultunk és bármikor is érünk oda, tökéletes”, hogy sikerült helyrezökkennem és csodák-csodája, ekkor neki is lódulhattunk, hogy 8 óra múlva a mesebeli szállásunkra érjünk.
Igazuk lett, innen már minden csak jobb volt.
Túlzás nélkül három nap folyamatos flow következett. Kezdődött azzal, hogy pénteken arra ébredtem, hogy Napsi máris rajzol a kertben; ezt a reggeli séta a vonatállomásra, majd a Velencébe érkezésünk csak fokozta – és innen nem volt megállás…
Rögtön elvesztünk a színes, hűvös sikátorokban, a minden pillanatban elénk táruló festői látványban, a (sok turista ellenére is) azonnal lelassuló időben és a sok víz körülöttünk is csak fokozta ezt a rendhagyó, izgalmas nyugalmat.
Az első délelőttünk programja a Dózse palota titkos termeibe szóló vezetett séta volt, ahol egy rendkívüli színészi képességekkel megáldott idegenvezető hölgy előadását élvezhettük és nagyon sok érdekességet megtudtunk a velenceiekről, egykori társadalmi struktúrájukról és szokásaikról és még Casanováról is, aki nem csak a nők kedvence volt (a saját elbeszélései szerint legalábbis :-)), hanem úgy szökött meg a börtönből, hogy egy papruhában egyszerűen kisétált onnan, majd néhány utcával arrébb egyszerűen leült kávézni – ez elég sokat elárul az itt élők habitusáról is. Utána még órákat keringtünk a palotában, a szűk, dohos börtöncellákat pompázatos termek váltották, majd ismét cellák és ismét fényűző szalonok… Egy valóságos labirintust jártunk végig. És amíg a kijáratnál egymást vártuk, természetesen rajzoltunk is! Itt aztán mindig volt és lett volna még bőven mit.
Nagy szerencsénkre velünk volt Gabi, aki a gasztronómia, a borok és az olasz konyha szerelmese, így az első ebédünket egy fantasztikus, a helyiek által is kedvelt helyen töltöttük el (négy gondolás fickó ült az egyik asztalnál, amikor beléptünk, innen tudtuk, hogy ez itt tuti rendben lesz). Közös tálakat rendeltünk és izgalmas, részben ismeretlen ízeket kóstoltunk és még Erika is evett kagylót, ami nagy szó! 🙂 Nagyszerűt beszélgettünk itt is és értetlenül figyeltünk meg közben néhány távol-keleti leányzót a szomszéd asztalnál, akik mind a telefonjukba merülten, a többieket kizárva pötyögtek – mi azt itt most maximum fotózásra kaptuk elő, már aki nem hozott fényképezőgépet… Az egyéni elmerülés nálunk itt kizárólag a naplózás volt – de a többieket az sem zárta ki, hiszen közben azért lehet tovább beszélgetni, sőt, több alkalommal nézőink is akadtak, így Eszternek legalább volt alkalma gyakorolni az olaszt. 🙂
A délutáni kávézás közben, amíg a lányok naplóztak, kisorsoltam a Tündérliget Klub csoportunk “21 napos májusi rajzkihívás” nyertesét, aztán persze én is festegettem egyet és végül egy véletlen halpiacolás és bolhapiacolás után feltöltődve visszaindultunk a szállásra. Az egyéni théta kezelések végül az éjszakába nyúltak, de másnap nem terveztünk korán kelni, így még ez is belefért. 🙂
A szombatot is Velencében töltöttük, kicsit több turistával körülvéve, mint a nyugis pénteken: természetesen egy egészen más útvonalon indultunk el (ugyanazon elég nehéz itt, de erről még később bővebben) és délelőttre egy rajzórát és egy gondolázást terveztünk, mindkettő meg is valósult. Egy csendes csatorna melletti mellékutcában, éppen egy írószerbolt előtt a vízbe futó lépcsőn telepedtünk le és legalább 1,5 órán át tanyáztunk és naplóztunk itt. A lányok már gyakorlottan kapták elő ilyen extrémebb körülmények között is a rajzcuccot (hja, kérem, kávéházban könnyű!), Eszter pedig a tegnapi bemelegítés után végre elkészítette élete első útinapló oldalát – amit turisták még le is fotóztak! 🙂
Mindenfelé gondolásokba botlottunk, így a megfelelő időpontban találomra választottunk egy hajót és fél órát ringatóztunk a szűk csatornákon át, az elhagyott, máshonnan és máshogyan nem megcsodálható házak között, felfedezve egy-egy elhagyott épületet vagy festői, kopott ajtót, furcsa helyre nőtt fát… Egy üvegajtó mögött egy nagy, háttal álló angyal szobrot is láttam – de hogy ez vajon egy múzeum raktára vagy magánház lehetett…? Ez nem derült ki. Itt lassult le igazán az idő, minden percre jutott valami szokatlan csoda, olyan látnivalók, amelyekbe nem minden nap van része az embernek. Kihajóztunk a Gran Canalra is, nagyobb sétahajók és motorcsónakok között billegtünk csendesen, megcsodáltuk Casanova házát, aztán visszabújtunk a szűkebb “utcákba” és a nyugodtabb csobbanások közé. Többnek tűnt fél óránál ez az élmény, de azért maradtunk volna még… Ennél már csak az lehet nagyszerűbb, ha az ember az egész várost bejárja egy gondolán.
Ebédre egy hangulatos lugasos éttermet választottunk, itt a kerthelyiségben valamennyire bírható volt a hőség. Az időjárásra igazán nem lehetett panaszunk. (Jártam én már itt korábban esőben is, azt nem kívánom senkinek.) Ezúttal olasz klasszikusokat, lasagnét és fekete spagettit választottunk – és persze naplóztunk: a különleges étel és főleg a szép színű ital a nyugodt várakozás közben “kötelező” rajztéma! 🙂
Délután a hűvösre és így részben ezért is a múzeumozásra szavaztunk ismét: sajnos a vágyott könyvtár akkorra már bezárt, de láttunk rengeteg felhalmozott kincset, ikonokat, szobrokat és végül könyvtárszobákat is gyönyörű régi könyvekkel, így ez sem maradt el.
A kilátás is pazar itt Velencében minden magas épületből: minden a türkiz és a barackszín legszebb árnyalataiban játszik, a tetők égő narancssárgája és a víz hűvössége gyönyörűen kiegészítik egymást, ezek is hozzájárulnak a város jellegzetes atmoszférájához.
~
A sok vizuális és lelki élmény mellett érdekes felismeréseim is voltak a sikátorokat járva.
Ráébredtem ugyanis, hogy Velencében sétálni már önmagában terápiás hatású, ugyanis lehetetlen egy egyértelmű tervet követni vagy sietni, egy adott célt követve célirányosan haladni. A sikátorok tömkelege ugyanis még a helyiek számára is részben kiismerhetetlen: van, hogy aki évtizedek óta a környéken él és gyakran jár erre, még az is eltéved (!) – a megszokott, rohanós élettempó és jól bevált élet-logisztika itt meglepő módon egészen egyszerűen nem működik. Itt egészen máshogyan kell működnöd, különben hiába jöttél ide.
Át kell adnod az irányítást az útjelző tábláknak, a véletlennek, az időnek. Csak úgy tudod élvezni az ittlétet, ha bedobod a gyeplőt és “csak vagy”: sétálsz, sodródsz, örülsz annak is, ha eltévedsz és önként elveszel az időben. Vagy képes vagy erre vagy a rosszabbnál is rosszabbul érzed magad a szűk utcácskákon bolyongva.
Rájöttem, hogy az egész város egy yin-yang alakú, hatalmas labirintus, ahol minden pillanatban önmagaddal találkozol: csak tőled függ ott és akkor, hogy jól érzed-e magad vagy sem, ezt nem lehet senki másra áthárítani vagy elvárni mástól, hogy segítsen, a térkép mit sem ér, a helyi gondolás az orra alá dugott térképen csak nagyjából tudta megmutatni, hogy hol vagyunk pontosan… (“we are more or less here!”) Itt csak a jelenben tudsz lenni, ez az, ami kikapcsol, ami pihentet, ami a rengeteg turista között és egy jó társaságban is minden pillanatban egyben azt az érzést is adja, hogy valahogy (jó értelemben) tök egyedül vagy.
És mégis (vagy pont ezért), ha sikerül belelazulnod, mindent megtalálsz éppen időben, mindenhová eljutsz, ahová szeretnél, minden eléd jön, amire csak vágysz – a “véletlenül” utunkba sodródó halpiac vagy bolhapiac a legjobb bizonyíték erre, főként a csapattagok ismeretében… 🙂
Az utolsó esténken a két házzal arrébb lakó házinéni is átjött, hozott nekünk házi tortát, mi adtunk neki Erika mazsolás kuglófjából és szamócalekvárjából, Eszter gyakorolhatta vele beszélgetve ismét az olaszt, utána pedig Gabi nekünk főzött vacsiját élvezhettük: rigatonit kaptunk ricottával, mazsolával és aszalt paradicsommal, hozzá pedig bellinit ittunk – ezt nehezen lehetett volna fokozni. Ismét éjszakába nyúlóan alkottunk aztán, a pasztellrajzolás és a montázsolás sem maradhatott ki, pedig esküszöm, nem volt kötelező…! 🙂
Másnap egy bevásárlós kitérővel indultunk haza, gyorsabb utunk volt, mint odafelé, ráadásul valami csodának köszönhetően végül mindenki elérte a csatlakozást is Pesten.
Négy nap volt, de többnek tűnt – tipikusan az az élmény volt mindannyiunknak (utólag még folyt a lelkes levelezés), amiben nagyon sok a járulékos pozitív élmény és érzelmi plusz a nyilvánvalóan átélt programokon felül.
Egyszóval ez bizony bejött, nem is akárhogyan. Igen, jövőre is lesz “velencézés”. 🙂
~
Idén nyáron Te is velünk tartanál? IDE KATTINTS! >>>
~
Néhány alkotás kedvcsinálóként a sok-sokból (kattints a nagyobb méretért!):
Legutóbbi hozzászólások