Szerző: Tina | 2015. augusztus 19. | Blog, hétköznapi tippek
Tavalyelőtt tavasszal vidéken voltunk és a “kincstári” Moleskine útinaplómba festegettem éppen, amikor megcsörrent a telefonom. Felvettem és mintegy félórás beszélgetésbe merültem, szokásom szerint sétálgatva, miközben a füzetemet és a festékeimet ott hagytam a padon, a hátam mögött – az akkor 3 éves kislányom pedig megtalálta… Felszisszentél? Nos, igen, telifestett a naplómban két oldalt… 🙂
Egy évvel előtte pedig szintén idilli környezetben, egy vidéki rajztanfolyamomon a szabadban alkottam a tanítványokkal, amikor a félkész grafit portrém homlokára valami növénynedv rácseppent, eltüntethetetlenül.
Történt már Veled is ilyesmi?
Amikor nagyon készülsz, mert szeretnél alkotni valami nagyszerűt, van alapanyag, ihlet, idő, minden tökéletesen indul – és akkor hirtelen valami félresikerül. Kifolyik a ragasztó, felborul a festék, ráömlik a félkész rajzodra a kávé, a rajztábláról való eltávolításkor elszakad a festményed széle…
Tudod, mit mondok én erre?
Így a legjobb! A tökéletesség ugyanis színtelen és unalmas, a valódi élmények és értékes emlékek ezekben a “hibákban” rejlenek.
Az útinaplómat nézegetve mindenki akkor mosolyodik el, amikor a kislányom figuráit meglátja benne (én is, hát még később milyen szép emlék lesz!), a grafitrajzom homlokán pedig most egy szintén mosolygásra késztető hibajavítós folt díszeleg: amikor csak rápillantok, pontosan tudom, mikor és hol készült és éppen kik vettek akkor körül, míg sok más rajzomhoz nem kötődik semmi hasonló.
Ezen kívül pedig az egyik legnagyszerűbb kreatív kihívás, hogy a félresikerült dolgot korrigáld vagy beleépítsd az alkotásodba: “sima terepen” nem kunszt nagyot domborítani, ám nehezített viszonyokból kihozni a legjobbat, na, az megmozgat, fejleszt, épít és a végén sokkal nagyobb sikerélményt tud adni!
Meg kell tanulnunk értékelni a “hibákat”, a tökéletlenséget is. A legtöbb művészi alkotás a tökéletlenségből inspirálódik, ezek a helyzetek hoznak fel olyan érzéseket, megéléseket, tapasztalásokat, amelyek nyomán egyáltalán érdemes papírt és tollat, ceruzát, ecsetet ragadnunk.
Miközben például ezt írom, két gyerkőc zsong körbe, vacsoráznak, inni kérnek, üvölt a minimax, percenként idejönnek valamiért… Az elmúlt 5 évem már így telt, két gyerkőc folyamatos nyüzsgése közepette, így építettem fel a vállalkozásomat egy 55 m2-es lakásban, a nappali sarkában egy íróasztalon, dolgozószoba nélkül. Persze, várhattam volna Az Ideális Körülményekre is – de nem így tettem. 🙂
Hadd osszak meg most Veled még valami személyeset is, ami ráadásul nagyon aktuális az életemben: most tavasszal jutottunk el odáig, hogy vettünk egy házat (éljen a leendő dolgozó- és alkotószoba! :-)). Erősen felújítandó ugyan (tehát korántsem “tökéletes”) és több alkalommal meggyűlt a bajunk az eladóval is, aki már a legelejétől belekötött mindenbe, amit szerettünk volna, szerződésbe, feltételekbe és végül majdnem az utolsó pillanatban kért még egy hónapot a kiköltözésre, amikor nekünk már el kellett jönnünk a lakásunkból… Inkább vállaltuk a nekünk minden szempontból teljesen előnytelen szerződés-módosítást, minthogy a határidőnél legyünk kész tények el állítva. Borult a szépen betervezett felúíjtás, amivel nyár végére, iskolakezdésre készen is lettünk volna és amire a férjemmel mindketten 1,5 hónapot szántunk a nyarunkból – így júniusban vészes gyorsasággal egy hónapra (!) albérlet-keresés, ahová mindenünkkel együtt elférünk, költözés a gyerekekkel, hogy aztán nyár végén költözzünk majd újra, mostmár a sajátunkba, addig hetekig dobozokból-élés, ideiglenesség és a felúíjtás még ezek után jön csak, majd szeptemberben… (És erősen részt fogok venni a felújításban, a két kezemmel. Lehetne egy azonnal “tökéletes” ház is – de szerencsére nem az.:-))
Egy teljesen elbaltázott nyár?
Igen, lehetett volna az is, ha úgy állunk hozzá. Ehelyett úgy döntöttük, hogy élvezzük a felújított, tágas és tiszta, nagyteraszos albérletünket, a “ránk szakadt” 1,5 hónap közös szabadidőt a gyerekekkel, felújítás helyett balcsiztunk, kapolcsoztunk, velencei-tavaztunk, kirándultunk, strandoltunk – valójában ez egyfajta távolabbra-elutazás-nélküli-nyaralás volt, ráadásul elég hosszan, hiszen egy hónapig lak(t)unk egy idegen lakásban, a saját városunkban, nagyon érdekes, újszerű megtapasztalás ez is. Mehetett volna minden “tökéletesen”, az eredeti tervek szerint is, az kétségtelenül sokkal kényelmesebb lett volna, ezt is már egy felújított lakásból írnám – de van egy olyan érzésem, hogy ebből a nyárból – a sok stresszel együtt, nem tagadom, hogy jutott abból is – így sokkal több mosolygásra késztető emléket viszünk magunkkal, mint egyébként tettük volna… 🙂
Szóval ha legközelebb pecsétes lesz, kifolyik, eltörik, leszakad, elhúzódik, elveszik, látszólag elromlik és félresikerül, gondolj arra, hogy ez így sokkal izgalmasabb, ezekből lesznek azok az emlékek, amelyekről tényleg lesz majd később mit felidézni.
További élménydús, alkotókedvvel teli nyarat kívánok Neked! 😉
Tina
Szerző: Tina | 2015. február 19. | Blog, művésznapló, önismeret
“Adj neki egy maszkot és igazat fog mondani neked!” (Oscar Wilde)
Éppen ezen a héten ért véget a minden évben vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangi időszak: a farsangi szokások gyökere az ókorba nyúlik vissza, alapvetően a tél távozását és a tavaszt, a kikeletet és a vele járó kinyílást, kifelé fordulást, az érkező meleget és Fényt ünnepeljük a Világ sok pontján hangos zenével, tánccal és jellemzően harsány színekkel.
A farsang elengedhetetlen kelléke az álarc (vagy nemzetközi nevén a maszk) és a jelmez, amelyeknek a szimbolikája és a használatuk elég sokrétű lehet – bár jellegükben mégis egyfelé mutatnak ezek a lehetőségek.
Egy félelmetes álarccal lehet ijeszteni, így elijeszteni a hideg telet, ellenséges erőket, démonokat (a farsanghoz kötődő “hangosság” is ehhez köthető), ugyanakkor egy színpompás, díszes maszk kifejezheti a szenvedélyt és a világi örömök élvezetét is. A maszk mögött elrejthetjük az igazi arcunkat vagy éppen ellenkezőleg, megmutathatjuk az igazi önmagunkat, esetleg magunkra vehetjük valaki más személyiségét vagy bizonyos személyiségvonásait, “belebújhatunk” egy jelmezzel valakinek a bőrébe, akik egyébként nem vagyunk…
Így pedig természetesen nagyszerűen használható a maszk aktuális életproblémák feldolgozására, megoldására is – ehhez hoztam Neked most néhány kreatív gyakorlati tippet, fogadd szeretettel! 🙂
1. Kívül-belül
fotó: http://www.awiseretreat.com (kattintással nagyítható!)
Érdemes ehhez életnagyságban (avagy arc-nagyságban) kreatív boltból beszerezni vagy elkészíteni egy papírmasé maszkot, de végső esetben megfelel az is, ha sima A4-es papírból vágunk ki egy ovális formát és erre berajzoljuk majd kivágjuk a szem, esetleg még a száj helyét.
A maszkot a külső oldalán aszerint dekoráljuk, “amilyennek mások látnak”, a belső oldalát pedig úgy, “ahogyan legbelül érezzük magukat”. Eszközök tekintetében azt használhatjuk, ami csak tetszik: festhetjük akrillal vagy temperával, ragaszthatunk rá újságból, dekorációs papírokból és kiegészítőkből is, decoupage technikával is dolgozhatunk. Érdemes már a folyamat közben megfigyelni magunkat, milyen érzéseket kelt az egyik és milyet a másik oldal készítése? Majd lehet a végeredményt immáron külső szemlélőként megnézni, a két oldalt összehasonlítani, akár néhány nap vagy hét múlva újra elővenni, mindig újabb válaszokat kaphatunk belőle. Ha pedig kíváncsi vagy és szívesen teszed, akár minden előzetes kommentár nélkül megkérdezni családtagokat, barátokat arról, ők mit látnak az egyik és másik oldalon. Önmagunktól és másoktól is tanulságos válaszokat kaphatunk.
2. Agyagmaszkom
A legutóbbi Tündérliget Alkotócsoport foglalkozáson mindenki elkészítette a saját agyagmaszkját…
Végy a kezedbe egy akkora agyagdarabot, amely éppen kitölti az összefordított két markodat és készítsd el a saját maszkodat!
Amíg előkészíted, melegíted és megdolgozod az agyagdarabot, figyelj csak arra, mi jut eszedbe erről a kifejezésről, hogy “a saját maszkom”, majd egy tömbből (tehát csipkedés, darabolás és összeragasztgatás nélkül) dolgozz, hadd formálódjon szinte magától a szobor a kezed alatt! A kész mű aztán megszárítható, utólag akár ki is festhető.
3. Múltam és jövőm
Ezúttal egy kész papírmasé vagy saját készítésű alapot a külső, elülső oldalán függőlegesen megfelezünk egy ceruzavonallal és a bal oldalára a múltat, a jobb oldalára pedig a vágyott jövőnket alkotjuk meg.
Kiváló lehetőség nagyobb változások után vagy küszöbén, segít átlendülni a jövő kihívásaiba, a kész maszkot akár szem elé is tehetjük, hogy sokat pillanthassunk rá napközben.
4. Maszk a művésznaplódban (art journal tipp)
fotó: http://jazzgoil.blogspot.hu (kattintással nagyítható!)
Válassz egy újságból egy női arcot és ragaszd be a naplódba! Utána fesd le fehér akril festékkel vagy gessoval (kreatív alapozó festék) annyira, hogy átlátsszanak a legfőbb kontúrok, a szemek, a száj, a haj vonala! A festék száradása után rajzold újra az arc kontúrjait vékony hegyű filctollal és fesd, dekoráld az arcot akrilfestékkel, filctollal, zsírkrétával, montázzsal!
Sokszor egészen meglepően alakítja magát egy ilyen alkotás is – azt hiszed, hogy tudod előre, mi lesz belőle, aztán meg végül nem is az lesz… És persze soha nem véletlen, hogy végül mi lesz. 😉
5. Termésekből, kövekből, levelekből…
A korábban gyűjtött vagy jelenleg, tél végén a parkokban, erdőkben, természetben fellelhető kincsekből is kollázsolhatunk egy maszkot magunknak – de készülhet akár kollektív “családi maszk” is, a gyerekek imádni fogják! 🙂 Ha a kamránkban talált kisebb magvakkal, termésekkel dolgozunk (lencse, mák, napraforgómag…), akkor kemény rajzlapra fel is ragasztható a mű, ha nagyobb kövekkel, ágdarabokkal operálunk, akkor a – vélhetően mindenképpen rendkívül izgalmas – kész munka ugyan maximum csak fényképen konzerválható, a (közös) alkotás viszont mindenképpen értékes, felemelő kreatív folyamat lesz!
Változat: mindenféle otthon tárolt apró kincset előszedhetünk, így gombokat, anyagmaradékokat, fémdobozkákat, gemkapcsokat, szalagokat, apróra hegyezett ceruza-maradékokat, bármit, ami a kezünk ügyébe kerül és beépíthető a műbe – ezek jellegétől és nagyságától függően kerülhetnek ezek is rajzlapra vagy a művésznaplódba, de az sem baj, ha utána szédszedjük az alkotást, hiszen ugye leginkább “az út tesz boldoggá, nem a cél!”
Sok szeretettel kívánok Neked örömteli alkotást!
Tina
~~~
Tavaszi színekre vágysz?
Szerző: Tina | 2014. október 26. | Blog, hétköznapi tippek, önismeret, stresszoldás
Évek óta kérdezgetik tőlem, hogy “hogy lehet, hogy mindig annyi mindenre van időd”…? Írtam már időbeosztásról több alkalommal is, de most megosztom Veled azt a legfontosabb “titkot”, ami nekem legtöbbet segít a hétköznapokban.
~
Azt szokták mondani, hogy “a szennyeskosár soha nem ürül ki”, mindig van benne utánpótlás – tehát a mosás ez alapján egy végtelen hajsza. Mintha hiába dolgoznánk, még akkor is, ha közben azért mindig van tiszta ruha – a kosár egyszerűen sosem üres. (Ami elég szép teljesítmény tőle, ha meggondoljuk, hogy ez az egész életünket végigkíséri.)
De ha jobban belegondolsz, a mindennapi teendőkkel is így van ez: sohasem fogynak el. Sosincs vége. “Mindig van valami”, ezt sokszor még mondjuk is, jóra-rosszra egyaránt.
A legnagyobb hiba, amit sokan elkövetnek (Te is…?), hogy azt várják, hogy egyszer vége lesz. Hogy eljön az az idő, amikor varázsütésre egyszerre nem lesz tennivaló. “Majd ha a gyerekek felnőnek, majd ha máshol fogok dolgozni, majd nyáron, majd télen, majd ha süt, majd ha esik…” Majd akkor. És a legnagyobb önbecsapás: a “majd a szabi alatt” – érted: nyáron, a 365-ből éppen abban a 14 napban…
Rossz hírem van: ennek sosem lesz vége. (Illetve persze de, de azt szerintem inkább egyelőre még ne várjuk.) Nem lesz olyan, hogy nincs mit – vagy ha már kevesebbet kell, akkor az azt jelenti, hogy idősebbek lettünk és kevesebbet is bírunk… (Érdekes ez is: amikor kevesebbet bírunk már, akkor kevesebbet is vállalunk, kevesebbet teszünk és mégis jól működik minden.)
Akkor pedig mikor? És hogyan?
Szerintem bármikor.
És kizárólag úgy fog ez menni, ha saját magadat és a kikapcsolódásodat, pihenésedet és vágyaidat legalább annyira fontosnak tartod, mint a kötelező(nek kikiáltott) tennivalókat és mások elvárásait. Vagy inkább annál még többre.
Ha “sosincs vége” és Te a végét várod, az öngól. Egyetlen megoldás van: mindeKÖZBEN KELL időt teremtened Magadra!
Nálam évek óta (értsd: pici gyermekek mellett is) ugyanolyan napi-hetirendi pont az is, hogy ÉN. Amikor beírom, hogy postára menni, bevásárolni, gyerekeket hozni-vinni, ügyfeleknek leveleket megválaszolni, akkor azt is beírom bizonyos időközönként 1-2 órára, hogy ÉN. Ez az Én-idő. Ami szent és sérthetetlen, ugyanannyira, mint a családra mosás-teregetés, a kéményseprő fogadása vagy akár a tanfolyamaim megtartása. Igen, szervezni kell, segítséget kell kérni, meg kell oldani. Ugyanúgy, mint minden egyéb “nagyon fontosat”, azokat is valahogy mindig sikerül, ha nagyon akarjuk. Ahogyan ezt is. HA nagyon akarjuk. (És nem vagyunk éppen mártír-játszmában… Ha abban vagy, inkább lépj ki belőle, hosszútávon nagyon nem éri meg!)
Egy ÉN-napomon készült naplóoldal. Nem terveztem el előre, hogy aznap rajzolni-festeni fogok – talán nem is sikerült volna ilyen jól, ha “muszájból” készült volna…
Ezt aztán idővel odáig dédelgettem, hogy kétheti egy nap, majd heti egy nap – ez utóbbin dolgoznom kell, még nem mindig sikerül betartani. (Ez egyéni, de nekem, úgy tűnik, ezt kell még “fejben megugrani”: hogy igen, mostmár akár ez is lehetséges… :-))
Ilyenkor nem is tervezek előre vagy ritkán. (Lehet persze ilyenkor mindig edzeni, futni, rajzolni vagy valami egyéb hobbinak is élni.) Számomra maga az iszonyatosan pihentető, hogy nincs “kell”, nincs magam szabta terv és menetrend, amit be KELL tartani, végig KELL csinálni. Ez az egyik legfontosabb lényege az egésznek: amihez akkor és ott kedvem van.
Csak sétálgatok naphosszat, ücsörgök egy padon? Rendben van. Rajzolok? Gyerekruhákat válogatok? Tortát sütök? Megnézek egy kiállítást? A polcomat átpakolom? Teázni hívok egy barátnőt? Végigalszom a napot? Ez is mind-mind rendben van!
Ez nagyon fontos pont: RENDBEN van, bármi történik is az ÉN-időben. Nincs olyan, hogy “valamit nem csináltam meg, pedig kellett volna, mert lehetett volna, jajmiértisnem, delustavagyok”… Lelkiismeret-furdalás szigorúan kizárva! (Hiszen nem stressz-napot tartottam, ugye.) Nincs terv, nem sikerülhet félre, nincs mit megbánni.
Vannak persze élethelyzetek és vannak családok, amikor és ahol szépen rá kell szoktatni a családtagokat arra, hogyha ezt szeretnéd bevezetni. Hogy jogod van hozzá. Sőt: létszükséglet, ha nem szeretnél bepörögni vagy depresszióba esni. Ez elég erős érv lesz nekik is. 🙂
Időt nem kell csinálni, időd mindig van. Te osztod be. Azt teszel bele, ami fontos Neked.
Legyél fontos saját magadnak! Ennyi a “titok”.:-)
Sok szeretettel:
Tina
~~~
***EZ most végre RÓLAD szólhat!***
Szerző: Tina | 2012. szeptember 10. | Blog, önismeret, rajztanfolyam
12 éves kislány, több napig rajzoltam vele. Az utolsó napon az utolsó feladatnál, a portré rajzolásánál mutattam neki egy technikát: be kell rácsozni a rajzot 4×4-es négyzetrácsokkal, azt a lapot is, amire rajzolunk és ez segít a helyes arányok megtalálásában. A lány nagyon ódzkodott ettől (a többség szereti ezt alkalmazni) és amikor láttam, hogy elcsúsztak a kezdővonalai arányai, javasoltam neki, hogy legalább próbálja ki, de közben láttam, hogy nagyon ellenáll és szinte “lefagy”, leblokkolt teljesen. Mutattam, hogy hogyan kezdjen hozzá, de meg se mozdult, majdnem sírva fakadt. (tovább…)
Szerző: Tina | 2012. április 25. | Blog, önismeret, stresszoldás
Ha tetszik, ha nem, felnőttkorunkban az a természetes nekünk, amit gyermekkorunkból hozunk. Amit akkor megtanultunk, megtapasztaltunk, értelemszerűen számunkra AZ a Világ, amit ismerünk, az ad biztonságot, úgy működnek az élet törvényszerűségei, ahogyan akkoriban. Így lehet bevonzani például nagyszerűen egy alkoholista apuka után ugyanilyen férjet, a “soha nem elég a pénzünk” című szülői mantrázás után ugyanezt felnőttkorunkban vagy ha a szüleink – érzelmileg, fizikailag – magunkra hagytak egykor, akkor a társas magányt, válást és a nehézkes párkeresést. A jó hír az, hogy ebből az ördögi körből tudatos személyiségfejlesztéssel ki lehet lépni. (tovább…)
Az útinaplómat nézegetve mindenki akkor mosolyodik el, amikor a kislányom figuráit meglátja benne (én is, hát még később milyen szép emlék lesz!), a grafitrajzom homlokán pedig most egy szintén mosolygásra késztető hibajavítós folt díszeleg: amikor csak rápillantok, pontosan tudom, mikor és hol készült és éppen kik vettek akkor körül, míg sok más rajzomhoz nem kötődik semmi hasonló.
Igen, lehetett volna az is, ha úgy állunk hozzá. Ehelyett úgy döntöttük, hogy élvezzük a felújított, tágas és tiszta, nagyteraszos albérletünket, a “ránk szakadt” 1,5 hónap közös szabadidőt a gyerekekkel, felújítás helyett balcsiztunk, kapolcsoztunk, velencei-tavaztunk, kirándultunk, strandoltunk – valójában ez egyfajta távolabbra-elutazás-nélküli-nyaralás volt, ráadásul elég hosszan, hiszen egy hónapig lak(t)unk egy idegen lakásban, a saját városunkban, nagyon érdekes, újszerű megtapasztalás ez is. Mehetett volna minden “tökéletesen”, az eredeti tervek szerint is, az kétségtelenül sokkal kényelmesebb lett volna, ezt is már egy felújított lakásból írnám – de van egy olyan érzésem, hogy ebből a nyárból – a sok stresszel együtt, nem tagadom, hogy jutott abból is – így sokkal több mosolygásra késztető emléket viszünk magunkkal, mint egyébként tettük volna… 🙂
Legutóbbi hozzászólások