Szerző: Tina | 2011. augusztus 21. | Blog, önismeret, stresszoldás
Szeretném megosztani Veletek a múltkori “sikersztoris” játék két tanulságos történetét. Azért egy bejegyzésben a kettőt, mert bár a megoldási módszer különböző, a téma, a hit és a kitartás összeköti őket és úgy érzem, már ez önmagában is tanulságul szolgálhat.
Íme, az első:
“A történet ott kezdődik, hogy 3 évvel ezelőtt szeretünk volna egy kisbabát. Én 3 műszakban dolgoztam elég nehéz munkakörben. Sikerült teherben esnem szeptemberben de sajnos februárban el is vesztettem a kisbabám. Nagyon bánkódtam és sokat marcangoltam magam. A nőgyógyász azzal nyugtatott, hogy a nők kb. 80%átesik ezen az elején és lehet még kisbabám. A labor leletek alapján egészséges voltam. Nem adtam fel felkerestem egy természet gyógyászt, mert nem hagyott nyugodni a tény ha egészséges vagyok akkor miért nem sikerült. Kiderült hogy 70 % sérült volt a nyálkahártyám és nagyon savas volt a szervezetem. Betartottam az utasításokat, nekiálltam picit agykontrollozni pozitív megerősítésekkel, minden nap mikor mentem melóba a metron, buszon csak ezt hallgattam. El is telt egy hónap és már másképp láttam a világot, nevetem a kolegáimon akik minden bolhából elefántot csináltak ,már nem érintet meg a negatív gondolkozásuk, legalábbis nem engedtem meg .
Szép napon mikor kijöttem délben a munkából gondoltam egyet és elmegyek egy Feng Shui boltocskába ott közel és keresek valamit ami még ezen felül is segít majd nekem. Kértem az eladónőt segítsen mutasson olyan dolgokat amik a gyereknemzést segítik. Sokat olvastam akkor a feng shuiról. Meg is vettem egy sárkányfejű teknőst és egy angyalka medált. Az angyalka medált, kristályt megtisztítottam és hordani kezdtem. A kis Sárkányfejű teknőst pedig a bagúa (ha jól írom) térkép szerint a háznak abba a részébe helyeztem el ahol az alkotókészség és a gyereknemzést segíti, és a szájába tettem egy fehér -narancs színű selyem szalagot. Bíztam benne és reménykedtem, hogy nemsokára meglesz a fáradozásaim gyümölcse. Törődtem a teknőssel ahogy olvastam Feng Shui útmutatásokban .
Újból terhes lettem igaz veszélyeztettet de kértem az angyalokat segítsenek, hogy minden rendben legyen és egészséges kisbabánk szülessen. 2009.06 .20 -án megszületett Tamara, igaz, nem volt sima szülés, de én minden pillanatban csak az eredményt és boldogságot láttam, hogy sikerült amit szeretem és terveztünk.
Még annyit, hogy miután Tami megszületett más helyre tettem a sárkányfejű teknőst a lakásban, de most anyagi helyzettűnk javulását kértem, így a szalagot kékes lilára cseréltem. Kis idő után, nem mondom, hogy ötös lottó hullt az ölünkbe, de javult a helyzet, mert apa fizetés emelést kapott, váratlan pénz, ajándékok jöttek.
Eltelt 2 év. Újból babát szeretünk és én megint megcseréltem a szalagokat. És itt van, 12 hetes terhes vagyok. Most is veszélyeztetett, de kérem a Jóistent, az angyalokat és bízom a kis sárkányfejű teknősben, hogy megóv minket a bajtól .” (Anikó)
És a másik:
“Tinaval egy barati eskuvon ismerkedtem meg, idestova 8 eve. Akkor kezdodott egy friss parkapcsolatom, amibol vegul hazassag lett 🙂 nagyon szerettunk volna babat, es masfel evig hiaba probakoztunk. En sajnos elegge ragorcsoltem a temara, es mas se jart az eszemben, ettol a babacskatol vartam eletem fordulopontjat. Tina akkor kezdte tanulni a kinezt (2004 osze volt) es felajanlotta hogy szivesen kiprobalna rajtam a modszert. en nagyon biztam benne, es lelkes voltam. 5 oldas kellett a temara, amin csodalkoztunk is, mert eleg sok egy fokuszra…de sok sok mindent kellett kitakaritanunk. mihelyst befejeztuk a sorozatot, a kovetkezo honapban mar a pocakomban volt Aronka, aki mar lassan 6 eves nagyfiu! annyira megragadott a modszer, hogy azota en is megtanultam egy reszet, es alkalmazom-hasznalom is. meggyozodesem, hogy sokkal gyorsabban es hathatosabban, de egyuttal melyen lehet kezelni mindenfajta problemat igy. azota is, ha valamivel kapcsolatban oldasra van szuksegem, Tinat kerem meg. annyira megnyugtato es mindig megoldasra vezeto az empatiaja, az odafigyelese es a harmonikus lenye. es a megoldasok mindig megszuletnek :))
koszonom! Anna “
Nagyon köszönöm az őszinte sorokat, a bizalmatokat!
Szerző: Tina | 2011. április 28. | Blog, önismeret, stresszoldás
Sokan fordulnak hozzám mostanában babás megkeresésekkel: több hónapnyi, akár évnyi sikertelen próbálkozás után a “meddőség” lelki okainak feloldása céljából. Talán azért, mert a 9 hónapos kislányom jóvoltából éppen “nyakig vagyok” a témában – jó értelemben persze:-) -, vagyis az energiáim most nagyrészt a babázásról szólnak. Bár korábban is sok hasonló esetem volt már, nem győzök mindig újra csodálkozni, hogy mennyi különböző oka lehet az (átmeneti) gyermektelenségnek. (tovább…)
Szerző: Tina | 2010. február 15. | Blog, hétköznapi tippek, önismeret
A minap elnéztem a hároméves kisfiamat, miközben színes fakockákból tornyot épített. A kérésére együtt kezdtük meg az “építkezést”, aztán egy idő múltán múltán valami miatt felpattantam és mivel utána láttam, hogy milyen elmélyülten alkot egyedül is, hagytam – és csak figyeltem.
Ti figyeltetek már meg kisgyerekeket, hogy hogyan tesznek-vesznek, játszanak, alkotnak?:-)
Ami nekem először feltűnt, az a teljes odaadás és koncentráció volt. Az a fajta ösztönös elmélyülés, ami sokszor elkopik bennünk idővel, főként, miután felnőttként – úgy hisszük, hogy az a jó – ha egyszerre több mindenre figyelünk egyszerre. Szoktuk is mondogatni: mi nők képesek vagyunk egyszerre több mindent is csinálni, ez “genetikus”! Ó, igen, így is van, csak rémesen el lehet ám fáradni benne… És egyáltalán nem szükséges egyszerre több mindent csinálni. Sokkal több mindent el tudunk végezni akkor, ha egyszerre csak egy dololgra figyelünk, de abban teljes valónkkal jelen vagyunk. A koncenrtáció és odaadó elmélyülés jobb agyféltekés feladat és aktivizálja azt, amire manapság bizony nagyon nagy szükségünk van. Mindegy, hogy ez az odafigyelés órákig tart vagy csupán percekig, de magunknak és az adott dolognak (személynek) is akkor tesszük a legjobbat, ha nem “szóródunk szét” közben. Aki ott is van meg nem is, az sosincs ott igazán. Ha csak félgőzzel csinálsz valamit, nem csinálod igazán és nem lesz készen teljesen, esetleg többször is neki kell fogni a félbehagyott dolgoknak… Ez pedig az egyenes út a széteséshez. Ezerszer többet ér valakire/valamire 10 percet szánni teljes odaadással, mint órákat úgy, hogy közben máshol is jár az eszed. Ha személyről van szó, ő ezt pontosan tudja, érzi és úgy fogja megélni, hogy nem foglakozol vele eleget, nem figyelsz rá, bármennyit is ülsz vele egy légtérben – ez soha nem a ráfordított idővel van összefüggésben, hanem az igazi odafigyeléssel, a valódi JELENléttel! (Ez egyébként szerintem az időgazdálkodás egyik igen fontos alapköve is.)
A másik, amit megfigyeltem a kisfiamnál, hogy maga az alkotás öröme az, amiért építi azt a tornyot. Láthatóan az érdekli, amit közben megél és tapasztal, az alkotás öröme és nem feltétlenül a végcél. Persze, büszke arra, ha nem dől össze az a torony sokáig és minél több kockát tud rátenni, de ha elfogynak a kockák, rögtön ugyanolyan örömmel lerombolja az egészet – és kezdi előről! Ebben rögtön két dolog is gyönyörű és bölcs: egyrészt az út szépsége és nem feltétlenül a végcél hajkurászása. Nem vár arra, hogy majd a végén valamikor örülni tud, hanem közben is boldog. Másrészt pedig az, hogy a “porig rombolás” után ugyanolyan lelkesen és örömmel fog neki az építésnek. Nem kedvetlenedik attól, hogy az elejétől kell újrakezdenie, sőt. Mintha csak tudná: az eddigi tapasztalatai majd segítenek abban, hogy az új torony szebb és magasabb legyen. Minden egyes lerombol(ód)ás csak segít abban, hogy legközelebb jobban sikerüljön a következő! Vajon képesek vagyunk mi, felnőttek egy-egy kudarc után mindig ilyen bölcs hozzáállással nekifogni az újjáépítésnek…?
A harmadik dolog, ami feltűnt, az a mérhetetlen fantázia, amivel egy kisgyermek a játékaihoz közelít. Nem véletlen, hogy a valósághűre tervezett, színes-szagos játékok általában néhány nap múltán sokszor a ládában végzik, míg egy-egy vizesflakon, doboz, egy egyszerű labda vagy egy ív papír mindig újra előkerül más-más funkciót betöltve. A készen kapott játékokkal általában egy-kétféle játékot lehet játszani, míg az egyszerű tárgyakban rengeteg fantázia van, amit a gyermekek ösztönösen értékelnek és használnak is. Amit ebből (újra)tanulhatunk tőlük, az az egyszerű tevékenységekben és élményekben való felszabadult öröm. Sokszor hallom felnőttektől, hogy “ha majd sok pénzem lesz / megtalálom az életcélomat / felnőnek a gyerekeim / ezt és ezt megveszem, akkor majd jól fogom magam érezni…” – és így sajnos vannak olyanok, akik egész életükön keresztül csak várják az életet, ahelyett hogy a lehetőségeikhez mérten már itt és most is élnék azt… Pedig sokszor csak egy kis fantáziára van szükség. Mindig és mindenkor vannak lehetőségeink, minden egyes percben van olyan az életünkben, amit értékelni lehet. “Csak” akarni kell meglátni és élvezni ezeket.
Végül pedig még egy megfigyelést tettem: mégpedig hogy a gyermek csak addig foglakozik egy játékkal, amíg az valóban örömet okoz neki. Ezt is elfelejtjük, ahogyan felnövünk, annyi rengeteg muszáj-dolog vesz körbe bennünket az iskoláktól kezdve a házimunkán át a család eltartásáig… Talán érdemes néha megállni és elgondolkodni: Akarom én ezt? Örömet okoz nekem és a körülöttem élőknek az, hogy ezzel foglalkozom, hogy így élek? Pontosan mi is a célom ezzel és meddig tervezem ezt csinálni még? Van közben időm arra, ami/aki igazán fontos? Mi az, ami ebből megmarad nekem, ha esetleg a végén semmi nem maradna?
Érdemes tehát a gyermekeinktől tanulni. Túlzás nélkül ők a legnagyobb tanítóink.
(a cikk publikálva még itt: Freespirit.hu / Babafalva.hu)
Szerző: Tina | 2009. december 17. | Blog, stresszoldás
Családtagnak vagy jóbarátnak a segítségére lenni – fura módon ez bizony a legnehezebb.
Túl sok a kötődés, a közös élmény és a főleg a háttérinformáció, nagyon nehéz “kívül maradni” a témán érzelmileg, mint egy ismeretlen páciensnél vagy lazább ismeretség esetén. Ugyanakkor teljesen természetes, hogyha gond van, akkor az ember a vállán kívül a tudását is rögtön felajánlja, hogy ezzel is könnyíthessen a lelki terhein a másik. És leggyakrabban persze már ajánlani sem kell, mert a családtagok megtalálnak. A legmegtisztelőbb azonban, amikor az embernek a saját édesanyja kéri a segítségét…:-)
Szerző: Tina | 2009. szeptember 17. | Blog, stresszoldás
Ismét egy anyuka volt a vendégem, kedves ismerősöm. Majd’ 3 évet volt otthon a kislányával és szeptembertől visszament tanítani, a kislány pedig bölcsödébe került. Az anyukát megviselte a helyzet, tudta, hogy ez természetes dolog, hiszen két nagyobb gyermekével korábban már átélte ezt – mégsem tudott úrrá lenni a rossz érzésein… (tovább…)
Legutóbbi hozzászólások