Blog oldalam

Nagy Vékonyhegyű Teszt

Miután a Rajzmeditáció tanfolyamokon és az Akvarell/vázlatrajz tanfolyamon az útinaplózáshoz is ezt használjuk, gyakran kérdezitek tőlem, hogy melyik vékony hegyű fekete filctollat ajánlom? Aki jól ismer, tudhatja, hogy nagyon nem vagyok "márkasznob": sokkal inkább...

bővebben

Alkotószobát akaroook!

Tegye fel a kezét, akinek egy saját helyiség, egy egész szoba vagy műhely áll rendelkezésére - "csak" arra, hogy amikor úgy hozza a kedve, nyugodtan alkothasson! Nos, bátran állíthatom, hogy (ma, Magyarországon) ez a ritkább. Jártam az elmúlt években - még Feng Shui...

bővebben

Juj, elromlott!

Tavalyelőtt tavasszal vidéken voltunk és a "kincstári" Moleskine útinaplómba festegettem éppen, amikor megcsörrent a telefonom. Felvettem és mintegy félórás beszélgetésbe merültem, szokásom szerint sétálgatva, miközben a füzetemet és a festékeimet ott hagytam a padon,...

bővebben

Útinaplós kalandok Velencében

Az ötlet 2014 nyarán született meg, amikor családilag egy mini európai körutat tettünk és az első szállásunk Velence mellett volt: a szállás, a helyszín tökéletes - már csak egy kis, lelkes csapat kell, aki eljön ide velem útinaplózni. És lőn: nem egészen egy évvel...

bővebben

Trendi a felnőtt kifestőkönyv – de vajon tényleg olyan jó?

Hozzánk csak az elmúlt pár hónapban érkezett el "az új őrület", ami Amerikában már pár éve tartja magát: a felnőtt kifestőkönyv. A lényege nem sokban különbözik a gyermekkorunkból már jól ismert kifestőkönyvektől, azaz előre megrajzolt formákat kell színekkel...

bővebben

Útinaplós kalandozások Wiltshire-ben, 2/2. rész

A képek kattintással nagyíthatóak! Köszönöm Nektek a sok kedves visszajelzést az úti beszámoló első részéhez, nagyon örülök, hogy ennyire tetszett! Akkor most tovább fokoznám. 🙂 3. napi kaland: Weston-super-Mare és Bristol Húsvét vasárnapra ébredtem. Az már előző...

bővebben

Útinaplós kalandozások Wiltshire-ben, 2/1. rész

A képek kattintással nagyíthatóak! Sokáig tanakodtunk a férjemmel, hogy hogyan is legyen ez a kerek szülinap. Húsvétkor, a házassági évfordulónkon és az őszi szünetben, ha csak sikerül, az utóbbi pár évben már kettesben szoktunk elutazni - a nagyszülők legnagyobb...

bővebben

Vajon ki van a maszk mögött…?

"Adj neki egy maszkot és igazat fog mondani neked!" (Oscar Wilde) Éppen ezen a héten ért véget a minden évben vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangi időszak: a farsangi szokások gyökere az ókorba nyúlik vissza, alapvetően a tél távozását és a tavaszt, a...

bővebben

5 stresszűző alkotó gyakorlat az örömteli évkezdéshez

Az alkotás, létrehozás már önmagában terápia, felszabadít, sikerélményt ad, a hasznosság és a „valamihez értek” felemelő érzését nyújtja. A művészetterápia azon a meggyőződésen alapszik, hogy önmagunk kifejezése segít a gyógyulásban vagy egyszerűen a kikapcsolódásban,...

bővebben

Észrevetted, hogy sosincs vége…?

Évek óta kérdezgetik tőlem, hogy "hogy lehet, hogy mindig annyi mindenre van időd"...? Írtam már időbeosztásról több alkalommal is, de most megosztom Veled azt a legfontosabb "titkot", ami nekem legtöbbet segít a hétköznapokban. ~ Azt szokták mondani, hogy "a...

bővebben

3 tuti időpont nyáron a rajzolásra

Elérkezett a nyár utolsó hónapja és ilyenkor könnyen érezheti úgy az ember (nyaralás ide vagy oda), hogy úgy igazán mégsem volt ideje arra, amit eltervezett, hogy "majd nyáron...!"... Pedig viszonylag sok időt csíphetünk le magunknak - például akár a rajzolásra is....

bővebben

9 új ötlet a könnyen elkészülő, fantasztikus útinaplóhoz

  "Csak plusz nyűg, minek, úgyis elfelejtem, unalmas és még erre is gondolni kell..."? Ha így tekintesz rá, akkor igazad van, bele se fogj! 🙂 DE ha ismered annak az összehasonlíthatatlanul megható érzését, amikor utólag pár hónap vagy akár év múlva a kezedbe fogod...

bővebben

Egy nap, egy kollázs

Neked is megvan az az érzés, hogy "úgy alkotnék valamit", éppen végre időd is van rá, de valahogy mégsem jön hozzá az ihlet? Pedig éppen egy fárasztó nap után lehet a legnagyobb szükségünk pihenésképpen egy kis kreatív időtöltésre. A kollázs technika egy egyszerű és...

bővebben

40 inspiráló nyári art journal téma

Egy inspiráló témagyűjtemény a nyári kreatív naplózásodhoz vagy a rajzos útinaplódhoz, jó szórakozást és még jobb alkotást kívánok! 🙂 1. Kedvenc nyári ételek 2. Rajzold/fesd/firkáld/kollázsold körbe a "NYÁR" szót a kedvenc nyári dolgaiddal! 3. Kedvenc nyári illatok...

bővebben

Az a misztikus úti rajzcucc

"Te mekkora táskával jársz nyaralni meg sétálni, hogy útközben rajzolni-festeni is tudsz??" Nem naggyal: a tolltartóm szinte kisebb, mint a sminkes nesszeszerem.:-) Tavaly a kisebbfajta Moleskine akvarellpapíros naplót vittem mindenhová (1B), ami éppen belefért a...

bővebben

Miért rajzolunk fejjel lefelé?

Aki ismeri legalább hallomásból a jobb agyféltekés rajztechnikákat, már találkozhatott a fejjel lefelé fordított rajzolással. De mi ez és mire jó ez valójában? C.W. Mundy amerikai impresszionista festő is előszeretettel használja ezt a technikát....

bővebben

De miért nem OLYAN??

Ezzel a kérdéssel gyakran fordulnak hozzám, akik belefognak a rajzolásba-festésbe: "próbálom, próbálom, de egyszerűen nem úgy sikerül, ahogyan szeretném"...! Milyen fő okai lehetnek annak, hogy az alkotásunk nem olyan lesz a végére, amilyennek előzőleg megálmodtuk?...

bővebben

A 3 legfontosabb rajztitkom

Mindigis szerettem rajzolni, gyermekkorból hozom ezt a szenvedélyt. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindig tudtam úgy rajzolni, festeni, ahogyan most. Nekem is tanulni kellett. 1. Az alapok Az első és legfontosabb tapasztalatom a rajzolással kapcsolatban az,...

bővebben

2014-es nyári jobb agyféltekés gyermek rajztáborok

Sok szeretettel várom 2014 júniusában és júliusában a rajzimádó és rajzolásban fejlődni vágyó 10-13 éves gyerkőcöket Pesten, Budán és idén először Gödöllőn és Debrecenben is! 🙂 A tanfolyamok pontos leírását, a helyszíneket, az időpontokat az árakat és a kedvezményes...

bővebben

A vázlatrajzolás az, amikor kapkodva rajzolunk?

Nem és nagyon nem! 🙂 A "vázlat" szó sokakban téves képzetet kelthet: gyorsan, gyorsan, rajzoljunk valamit, ami jól néz ki - jaj, ez nem is olyan, ronda is lett és még jól sem éreztem magam közben... Na, pont ez az, aminek nincs semmi értelme! A vázlatrajzolás azt...

bővebben

Utálsz meditálni?

A "meditáció" szó hallatán sokaknak még ma is valami elvont, "csak sok idő alatt elsajátítható, mégis tökfölösleges" dolog jut eszébe. Ülni törökülésben és semmire sem gondolni, az meg vajon mire jó...?? A meditatív tudatállapot - ami a közhiedelemmel ellentétben nem...

bővebben

Mikor van készen a rajzom?

Sokszor elhangzik a kérdés a kurzusaimon: "honnan tudom, hogy elkészült a rajzom?" vagy "mikor lesz igazán készen, amit most festek?"... És tényleg: honnan és mikor? Először is érdemes tudni, pontosan miről van szó és ami még fontosabb, hogy milyen céllal készül? Egy...

bővebben

Lehetséges-e “fejből” rajzolni?

Egy kérdés, ami időről-időre felmerül a rajztanfolyamokon. Egy képesség, amire sokan vágynak: "fejből" rajzolni emberalakokat, arcokat, jelenteket, tájat, városrészleteket. Vajon lehetséges-e ez egyáltalán és ha igen, vajon hogyan-miként érhető el ez a tudás? Ha...

bővebben

Van öt perced? Van egy rajzod!

Talán a legtöbbet feltett kérdés, amelyeket rajzolás-festés témában kapok évek óta, az az, hogy "dehát mikor van neked erre időd"...? Sokan úgy gondolják, talán Te is, hogy a rajzolás valami nagy előkészületet igényel és azután órákat kell ülni a papír fölött - pedig...

bővebben

5 lépés a vágyott kreatív élet felé

Ahhoz, hogy végre akár napi szinten kiélhesd a Kreatív Énedet és például művésznaplózz (vagyis egy saját art journalt vezess), bármilyen furcsa, nem elsősorban szerencsére vagy lehetőségekre van szükséged, de - ha hiszed, ha nem - nem is elsősorban több időre. Hogy Te...

bővebben

Életed képregénye, avagy 9 art journal tipp kezdőknek

Az art journal tulajdonképpen egy napló. Mindenki képes rá, hogy legyen egy ilyenje, úgyanúgy, ahogyan hagyományos naplója vagy blogja is lehet bárkinek. A különbség tehát csupán abban van, hogy ki hogyan szeretné vezetni élete naplóját... Az art journal, vagy...

bővebben

Neki merjek kezdeni MOST…?

Korábban azt hittem, hogy amit gyermekkorában nem kezd el az ember, az örökre elveszett. Hogy vannak álmok és tervek, amelyek ha mondjuk úgy a tizenéveink végére nem kezdenek el beteljesülni, akkor annak annyi volt. És Te? Neked mi volt az Álmod gyermekként? És......

bővebben

Mitől lesz művészi a firkálás?

Szokták kérdezni az ismerőseim (akik még vééééletlenül nem jártak a tanfolyamomon :-)), hogy "mi ez a rajzmeditáció vagy zenrajz vagy mi, amivel mostanában olyan sokat foglalkozol"? És amikor elmesélem vagy megmutatom, miről is van szó, gyakorlatilag kivétel nélkül...

bővebben

Nyári kreatív kuckó gyermekeknek

Amikor kitör a nyári szünet, a szülők hirtelen azon kaphatják magukat, hogy fogalmuk sincs, mit kezdjenek a gyerekekkel... Mármint persze, végre több időt töltünk velük, jó esetben ott vannak a nagyszülők is, aztán napsütésben otthon együtt is egyszerűbb az élet,...

bővebben

5 művészi trükk a kreativitásunk felpörgetésére

Gyakori félreértés a manapság oly divatos "jobb agyféltekés problémamegoldás" emlegetésekor, hogy a bal agyféltekét lefokozzuk, mintha csak az valamiféle kolonc volna a fejünkben. Pedig erről szó sincs. A két agyfélteke más-más funkciókat lát el, ha valamire megoldást...

bővebben

A “smash book”, azaz a privát emlékraktár-füzeted

Van, aki a színházjegyeit egyszerűen borítékokban tárolja a lakása különböző pontjain, jobb esetben egy helyen. Van, aki a fotóalbumokba teszi be ezeket a képek mellé és van, aki néha beléjük botlik, amikor a zsebeit pakolja át és akkor bedobja őket egy kéznél levő...

bővebben

Így készül egy “úti festmény”

Az ismerőseim körében közismert, hogy nem indulok el itthonról rajz- és festőeszközök nélkül. In medias res: most megmutatom Nektek, hogy hogyan készül egy amolyan tízperces minifestmény, amely azután otthon az aktuális vázlatfüzetembe ragasztódik-fűződik. Ezek fotók...

bővebben

Nem csak rajzolás

12 éves kislány, több napig rajzoltam vele. Az utolsó napon az utolsó feladatnál, a portré rajzolásánál mutattam neki egy technikát: be kell rácsozni a rajzot 4x4-es négyzetrácsokkal, azt a lapot is, amire rajzolunk és ez segít a helyes arányok megtalálásában. A lány...

bővebben

Olimpia után… (kreatív játék gyerekeknek)

Biztosan stílusosabb és hatásosabb lett volna még az olimpia időtartama alatt megírni ezt a bejegyzést, de ugye akkor mi is nyaraltunk meg az olimpiával foglalkoztunk...:-) És volt közben pár rajztábor is, ahol 8-12 éves gyerkőcök alkottak 3 napon át reggeltől...

bővebben

Miért akarom, amit nem akarok?

Nagyon sokszor találkozom az önostorozással terapeutaként. Van, aki a (vélt) lustaságát, van, aki a tehetetlenségét és van, aki a kontrollálhatatlan reakcióit ítéli el, de legtöbben az ambivalenciájukat nem szeretik magukban - azaz azt, hogy egyszerre több mindent...

bővebben

Tanult magány

Ha tetszik, ha nem, felnőttkorunkban az a természetes nekünk, amit gyermekkorunkból hozunk. Amit akkor megtanultunk, megtapasztaltunk, értelemszerűen számunkra AZ a Világ, amit ismerünk, az ad biztonságot, úgy működnek az élet törvényszerűségei, ahogyan akkoriban. Így...

bővebben

Korán jött önállóság

"A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy rózsaszínű szemüveget hordunk, és úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna. A 'positum' latin szó jelentése: az, ami van. Pozitívnak lenni tehát azt jelenti, hogy elfogadjuk, ami van, és aztán továbblépünk."...

bővebben

Életed hőse, Te magad – A küldetés

Kis kihagyás után folytatom tavaly megkezdett sorozatomat a Hős Útjáról, azaz Rólad, kedves olvasóm!:-) De miről is volt szó idáig? A bevezetőben mindenekelőtt arra jutottunk, hogy mindannyian hősnek születünk: születésünkkor kaptunk egy testet, egy elmét, kaptunk...

bővebben

Jobb agyféltekés kutyus

Nagy örömömre ma egy fantasztikus rajzot kaptam a legutóbbi, 3 hónappal ezelőtti jobb agyféltekés rajztanfolyamom egyik résztvevőjétől. Az illető "kutyabolond", így a kutyájukat rajzolta le a feleségének ajándékba. Az alkotás több nekifutásos, tehát nem néhány órás...

bővebben

Életed hőse, Te magad – “Egyedül nem megy”…!

Amikor életed hőse megtette az első lépést, azaz megtörtént az a bizonyos visszafordíthatatlan, drámai változás az életében, hirtelen nagyon egyedül tudja érezni magát. Talán Te is tapasztaltad már?:-) De szerencsére ilyenkor jön el az a pillanat, amikor valaki vagy...

bővebben

Életed hőse, Te magad – A hétköznapi ember

1976-ban az amerikai Princeton Egyetemen egy bizonyos Benjamin C. Ray professzor James Bondról, mint hősi archetípusról tartott minden félévben előadást. Ezeket az alkalmakat idővel át kellett tenni egy nagyobb előadóterembe, mert mint ahogy mondani szokás, ilyenkor a...

bővebben

Jobb agyféltekés rajzolás, első Felfrissítő Nap

A legelső, két évvel ezelőtti rajztanfolyam óta minden tanfolyam alatt és után felmerül a folytatás kérdése. "Mikor találkozhatnánk újra, hogy együtt alkossunk, kikapcsoljunk, feltöltődjünk? Ha nem is négy napot, de legalább egyet...!" Miután úgy tűnt, hogy a...

bővebben

Életed hőse, Te magad – Bevezető

Már gyermekkorunkban arról álmodozunk, hogy hőssé válunk. Álmunkban mi vagyunk a kedvenc meséink főhőseinek helyében, szépek vagyunk, erősek és bátrak, de mindenképpen valamiben különlegesek és jobbak, mint a többiek. Aztán ez felnőttként sem múlik el, igyekszünk...

bővebben

Komplex megújulás és tapasztalatok

Sok szeretettel osztom meg Veletek az egyik Komplex külső-belső Megújulás Programon résztvett vendégem saját tapasztalatait!:-) (Vastag kiemelések a szerzőtől, színes kiemelés tőlem.) "Az életem elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor tökéletesen körvonalaztam azokat a...

bővebben

Indul a Tündérliget Klub!

Örömmel jelzem, hogy idén novemberben útjára indul a Tündérliget Klub!:-) A Tündérliget Klub tagjának lenni semmilyen kötelezettséget nem jelent, ugyanakkor igen sok előnnyel jár. Például megillet majd akár 15% kedvezmény is a Liget szolgáltatásainak, tanfolyamainak...

bővebben

Egyszer volt, hol nem volt…

Fogadjátok szeretettel Vera beszámolóját az első Csodaország tréningről!:-) --- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Csodaország, melyet pár bátor résztvevővel meglátogattunk, és nagyon érdekes kalandokban és felismerésekben volt részünk. Az első napon a bátor...

bővebben

Ki nem szeret, ha nem szeretnek?

Már több bejegyzésemben is említettem, hogy bizonyos időszakokban valahogy azonos témával, motivációval, elakadásokkal találnak meg a vendégeim. Volt több “babázós” hónap, volt, amikor sok gyerkőcöt hoztak hozzám, volt olyan is, amikor szerelmi háromszögek résztvevőit...

bővebben

Váltsd valóra az álmaidat!

A mostani bejegyzésem rendhagyó módon kicsit hosszabb lesz, de megéri végigolvasni, mert rendkívül tanulságos. Az oldás története után ugyanis a páciensem beszámolóját is bemásoltam (rövidítve) a kezelés hatásáról, ami igen hosszasan szívet melengetően pozitív...

bővebben

Lépj túl a múlton!

Ritkán írok olyan kezelésekről, amelyekben az előző élet élményeit oldjuk. Az "effélék":-) sokaknak még ma is idegenül hangzanak, ami érthető, hiszen amivel nincs saját tapasztalata az embernek, azzal kapcsolatban mindig szkeptikus és ez természetes. (Szerintem...

bővebben

Négy nap ötösben

Rendkívül derűs, lelkes kis csapat gyűlt össze így szeptember végén Fóton, a Parvati Jógastúdióban. Ők is rajzolni, kikapcsolódni, feltöltődni jöttek és élményekkel telve távoztak. Ezúttal beszéljenek helyettem a képek. Köszönöm Nektek, hogy ebben a napsütéses indián...

bővebben

Mindig csak tervezgetsz és alig valósul meg valami?

Korszakalkotó ötleteid vannak, aztán valahogy minden elsikkad, elhalványodik és végül a feledés homályába vész? Mindig lelkesedsz valami új iránt, de aztán elhagy a kitartásod és nem sokkal később már ismét valami más érdekel nagyon? Ha ismét előállsz egy terveddel, a...

bővebben

Egy katica születése

Egy színes tanulmány fázisai. Nagy élmény volt ezt a csodálatos kis állatot "papírra vetni", az egyedi formáit, színeit, íveit, görbületeit... Szinte átéltem, hogy Alice-ként olyan apró lettem, mint ő és úgy figyelem. Csak figyeltem-figyeltem őt... és lerajzoltam.:-)...

bővebben

Melyiket válasszam? A stresszoldást vagy a rajztanfolyamot?

Ezt az utóbbi időben többször is megkérdezték ezt tőlem, így most konkrét példákkal válaszolok Nektek! Allergia Stresszoldás. Az allergia oka szinte minden esetben lelki eredetű és egy személy (több személy) vagy helyzet elviselhetetlenségét jelzi. Az adott...

bővebben

Két babás sikertörténet

Szeretném megosztani Veletek a múltkori "sikersztoris" játék két tanulságos történetét. Azért egy bejegyzésben a kettőt, mert bár a megoldási módszer különböző, a téma, a hit és a kitartás összeköti őket és úgy érzem, már ez önmagában is tanulságul szolgálhat. Íme, az...

bővebben

Hogyan készült? – Robert Downey Jr. portré

Korábban sokat csodáltam az igazán plasztikus, vonalkázás nélküli grafitrajzokat. Számomra a rajzolásban a megfelelő technika okozott sokszor dilemmát: ha satírozok, még az is vonalkás, ha elmaszatolom, akkor rossz értelemben is elmaszatolódhat, mindig pont ott van...

bővebben

Alkotás helyett alkohol

A stresszoldás ősi szabálya, hogy nem címkézzük fel a betegségeket és problémákat - amelyek valódi nevükön tünetek és feladatok -, ugyanolyan a kezelés menete egy rákos betegnél, mint egy náthánál. Így ha függő betegünk érkezik, akkor is nekikezdünk az oldásnak és...

bővebben

Nyereményjáték sorsolás

A sorsolás megtörtént! A beküldött három történet szerzői közül ezúttal pici lányom választotta ki a nyertest: a neveket felírtam három papírra, amelyeket egyenként összehajtogattuk és összekeverve betettük egy-egy játékformába. A játékokat Lizi elé tettük, ő pedig...

bővebben

“Sikersztori” nyereményjáték!

Visszatérve egy kalandos-esős családi nyaralásról rögtön egy nyereményjátékkal nyitok!:-) Úgy gondoltam, egy játék erejéig most "nyári leltárat" tartok, amelybe bevonom az összes aktív blogomat ill. azok témáit. A "Játszani az életet" címet viselő, legelső szakmai...

bővebben

Hízás-parancs

Tavasz végén, nyár elején lekerülnek a ruhadarabok, előkerül a fürdőruha és jön az ijedtség: juj, ebbe bele kellene férnem és jól kellene mutatnom nyáron a strandon...! Ezerszámra elérhetőek a neten a hatástalan, hatásos, részben hatásos, egy-ideig-hatásos és valóban...

bővebben

Mit látsz?

Múlt hétvégén újabb bátor jelentkezők csapatával vágtunk neki egy négynapos utazásnak, ezúttal Fóton, a Parvati Jóga egyik otthonos, barátságos helyiségében. Minden rajztanfolyamnak megvan a maga energetikája, a maga sajátos jellemzői: ennél a csoportnál egyértelműen...

bővebben

Babát akarok!

Sokan fordulnak hozzám mostanában babás megkeresésekkel: több hónapnyi, akár évnyi sikertelen próbálkozás után a "meddőség" lelki okainak feloldása céljából. Talán azért, mert a 9 hónapos kislányom jóvoltából éppen "nyakig vagyok" a témában - jó értelemben persze:-)...

bővebben

A kreatív emberek belső szabadsága: kiváltság…?

Az alábbiakban Csíkszentmihályi Mihálytól idézek: a kutató azon munkájáról ír, amikor kiemelkedő tehetségű alkotókat, kutatókat, felfedezőket interjúvoltak meg a munkájukról és annak folyamatáról: Még egy dolog jellemző a kreatív munkára, ez pedig az, hogy sosincs...

bővebben

Valami egészen más

Szeretem és nagyra értékelem a napi rutinokat, mert sokat segítenek az időspórolásban és a szabadidőteremtésben. De ezek nem tévesztendőek össze a megszokásokkal, amelyeknek valódi jelentőségük és értékük sokszor már nincs is, csak egyszerűen megkövesedett...

bővebben

Mik azok a hitrendszerek?

A válasz nagyon egyszerű: minden, amiben hiszünk. Minden, ami a mi saját valóságunk. Ami - és ezzel érdemes tisztában lennünk - soha nem az abszolút és egyetlen valóság. Rengeteg dolgot plántáltak belénk kora gyermekkorunktól ("a bátyád okosabb nálad" vagy "a gazdagok...

bővebben

Jobb agyfélteke, rajzolás… de miért éppen a rajzolás?

"A rajzolás alapvető készség, amely csak néhány összetevőt igényel." (Betty Edwards: Jobb agyféltekés rajzolás) Miért éppen a rajzolás az egyik legjobb út afelé, hogy megtanuljuk újra megfelelően használni a jobb agyféltekénket? Mit tudunk a rajzolás-készségünk...

bővebben

A király beszéde, más szemszögből

A méltán bőkezűen díjazott filmet az elmúlt hetekben már sokat dicsérték és kritizálták,  forgatták jobbra-balra (bár én egy kritikát sem olvastam el róla, mielőtt tegnap végre megnéztem, szándékosan), kiemeltek és szapultak benne részleteket és alakításokat. Engem...

bővebben

Színes cukor a csészédbe

Íme egy jobb agyféltekét megmozgató játék a reggeli kávé vagy a délutáni tea mellé. Ahogy lépegetsz előre a pályákon, vannak benne színek meg forgatható gravitáció és mindenféle klassz valószínűtlenség, hogy minél kreatívabb megoldásokhoz juthass. Kellemes hétvégi...

bővebben

Tévézés helyett, avagy játékos okosító tippek gyermekeknek

Nem lehet elég korán kezdeni! A gyerkőcök imádnak játékosan tanulni: szeretik felfedezni a szabályszerűségeket, logikai összefüggéseket, a szabályok biztonságot adnak nekik. Örömüket lelik abban, ha kipróbálhatják magukat és a sikerélmény szárnyakat ad nekik. Vajon...

bővebben

Kreatív játékok bulikra

Ha a baráti összejövetelek rendszeresen tévénézésbe, politizálásba torkollanak vagy unod már az Activityt is: íme néhány kihívást jelentő, mégis jópofa, mulatságos játék! Nagyon szórakoztatóak és elgondolkodtatóak is egyben. Újra gyermek lehetsz egy kicsit, közben...

bővebben

Kreatív írás

Az ember történetekben gondolkodik. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a történeteink mi vagyunk, ezek segítenek definiálni a helyünket a világban. Szükségünk van történetekre és ezek továbbadására, mások történeteinek meghallgatására, értékelésére, továbbadására ahhoz, hogy...

bővebben

A legrövidebb út: egy új út…?

Szeretjük a biztonságot. Ez az (egyik) oka annak, hogy sokszor láthatatlan falakkal vesszük körbe magunkat: megszokásokba, napi rutinba, bevált (?), de legalábbis a túlélésben már többször szerepet játszott mintákba kapaszkodunk és így, mondhatni nyomtatólóként...

bővebben

A kreatív személyiség 2. – Ellentétek egy emberben

Korábban már írtam a kreatív személyiség jellemzőiről, dr. Fodor László egy igen hosszú, tartalmas listát gyűjtött össze a témában. Természetesen számos, a témával foglalkozó kutató mélyedt el még ugyanebben. Csíkszentmihályi Mihály máshogyan közelítette meg a dolgot:...

bővebben

Megszegett fogadalmak

"Cliff Arnall [britt pszichológus] képlete szerint a rossz időjárás, az ünnepek alatti túlköltekezés miatti böjt, a karácsonyi boldogság és eufória elillanása, az újévi fogadalmaink megszegése miatti önutálat tökéletes együttállása minden évben január utolsó teljes...

bővebben

Lelepleződnek “a kis szürke agysejtek”

A legendás nyomozók szülőatyjuk-anyjuk leírásai szerint roppant büszkék a maguk logikus észjárására.  Arra hideg fejre és racionalitásra, amivel mindig tökéletesen megoldják a bűntényeket. Kamaszkorom óta "figyelem" és csodálom őket, depláne a szerzőket, akik életre...

bővebben

Véletlen szavak játéka Edward de Bonotól

Edward de Bono 1933-ban született Máltán. A Máltai Orvosi Egyetem elvégzése után Oxfordba került, ahol ígéretesen kezdődött pályája, kitűnő eredménnyel tette le pszichiátriai szakirányú doktori vizsgáit. Cambridge és Málta díszdoktorrá avatta; Oxfordban, Londonban,...

bővebben

Az eredeti gondolkodó titkai – Jacob Rabinowtól

Ezúttal Jacob Rabinow (1910-1999) feltaláló tanulságos gondolatait osztom meg Veletek. "Szóval három dolog kell ahhoz, hogy eredeti gondolkodó lehess. Először is, borzasztóan sok információra van szükséged - hatalmas adatbázisra, ha így jobban tetszik. Ha zenész vagy,...

bővebben

5 egyszerű tipp az agyi kapacitás fejlesztésére

Csokorba gyűjtöttem Nektek néhány további tippet az agyi kapacitás fejlesztésére és ezzel párhuzamosan az életben felmerülő problémák gyorsabb, kreatívabb megoldásainak megtalálásához! 1. Utazz el olyan hely(ek)re, ahol még soha nem jártál ezelőtt! Az új képek,...

bővebben

A kreativitás és a két agyfélteke

Miért van az, hogy az egyik ember egy területen kreatív, míg a másik nem és mitől változik ez egyénenként - vagy ugyanannál az embernél akár alkalmanként, élethelyzettől függően? Hol "lakik" a kreativitás és mitől indul be igazán? Az emberi agy két féltekére oszlik. A...

bővebben

A kreatív személyiség jellemzői

A kreativitásra fókuszáló  kutatások elemzése azt mutatja, hogy azok voltaképpen három általános vizsgálódási irányt követtek. Az egyik irány a kreatív gondolkodás természetére vonatkozott, a másik a kreativitás fejlesztését vette célba, a harmadik pedig a kreatív...

bővebben

Kreativitás különböző életterületeken

Sokszor hallom ismerőseimtől, hogy "én sajnos nem vagyok kreatív!". Ez nagyrészt - azon túl, hogy nem kellene annyiszor mondogatni és ezáltal egyre jobban bevésni a tudatalattiba - egy tévedésen alapul és lehetetlen. A kreativitást sokszor tévesen azonosítják...

bővebben

Járatlan úton, kreatívan

Hajnalt úgy 4 évvel ezelőtt, a kisfiam születése táján ismertem meg, amikor a Babafalva szakértői csapatához csatlakoztam. Közös ismerősünk előzetesen annyit mondott róla, hogy Hajnal egy "szervezőzseni" és magam is ezt tapasztaltam. Azóta is bámulom, amit...

bővebben

A kreatív elme – Elisabeth Gilbert világa

Vannak, akiknek valami isteni kegyelem folytán akár napi szinten kijut az ihletettség érzése. De ha valaki egy élet során akár egyszer megéli ezt, már az is bőven megérte. Nem tudom másként jellemezni, ez valóban egy kegyelmi állapot. Nem érzékelsz időt és teret, csak...

bővebben

Életmentő kreativitás

Sokszor dobálózunk a "kreatív" kifejezéssel mostanság, de tudjuk valójában hogy mit is jelent a kreativitás, a kreatív személyiség? Legtöbben kapásból azzal azonosítják, ha valaki gyakran alkot vagy valamilyen művészettel aktívan foglalkozik és abban tehetséges -...

bővebben

Tanuljunk Harry Pottertől!

A könyvek után sokakhoz hasonlóan már én is nagyon vártam a Harry Potter befejező részének első filmjét, úgyhogy a premier után múlt héten gyorsan meg is néztem azt egy barátnőmmel. Nagyon hamar elröppent az a két óra! A hatodik rész megfilmesítése anno egy kis...

bővebben

Félni? A karácsonytól? Én?

Igen, bizony! Tedd fel a kezed, ha nem ugrik össze a gyomrod attól, hogy 4 hét múlva máris itt a karácsony! És ha feltetted a kezed, akkor ne is olvass tovább! Ha összeugrik, akkor viszont érdemes. Mert mitől is lehet félni a karácsony kapcsán? Beazonosítottad már a...

bővebben

A könnyelműség nem könnyedség

Ismét egy szezon-fazon, ez most egy ilyen hónap. "Könnyedén venni az életet" - ezt jelentheti mindkettő. Csak nem mindegy, hogy hogyan. A könnyed ember inspirál és feltölt, eleme a levegő és a tűz. A könnyelmű ember ezzel szemben szinte mindig élősködik valakin, földi...

bővebben

Megalkuvás vagy elfogadás?

"Az, aki még életében áhítozza a népszerűséget, sose bölcselkedjék. Minek olyasmiről írni, ami másoknak kellemetlenséget okoz?" (Vaszary Gábor: Kislány a láthatáron) Igaz. És így most rögtön ki is derül majd, hogy ezzel a bejegyzéssel nem a népszerűség a célom.:-)...

bővebben

Kívánjunk, de hogyan? – az idei utolsó Tízmilliószoros nap

Ha hallottál már róla előzőleg és meg is jegyezted, hogy ma van, így a reggeli kávénál talán eszedbe is jutott: ja igen, ismét egy Tízmilliószoros nap...! Na és akkor mi is van? Hű, mit is kell csinálni? Ebben próbálok most gyorsan néhány tippet adni Neked, amit még...

bővebben

A szülés élménye és néhány gondolat…

Ezen a nyáron második alkalommal tapasztalhattam meg a szülés csodálatos érzését. Szerencsém volt, mert a várandósság és a végkifejlet egyaránt ismét problémák nélkül, örömmel telten zajlott, kislányom is egészséges és én is jól voltam és vagyok.

Nem először gondolkodtam el azon a szülés élményének kapcsán, hogy vajon miért így alkotott meg bennünket a természet: vajon mi az oka annak, hogy az élet legszebb Csodáját a pocakosság “nehézkessége” és aztán egy semmihez sem hasonlítható fájdalom kíséri? Miért van az, hogy a legnagyszerűbb dolog éppen a legfájdalmasabbal párosul a szülésben-születésben? Aztán megkaptam a fenti idézetet egy levélben kicsit több, mint egy hónappal a szülésem után és “megvilágosodtam”!

bővebben

Nincs rá időm = Nem akarom

A verbális kommunikációnknak nagy része bizonyos szófordulatokból áll, mégpedig véleményem szerint nem is kevésből, amelyek egészen mást takarnak, mint amit az adott szavak és kifejezések egyébként jelentenek. Ennek az egyik tipikus példája, ami eszembe jut, a...

bővebben

INGYENES “Süss fel Nap!” Hála Tréning a Liget blogján!

Tegnap indult, de ma még lehet csatlakozni! Ha úgy érzed, hogy minden összefogott ellened, hogy mindenki más szerencsésebb Nálad, hogy nem találod a boldogságot, az elégedettséget, bármit is teszel, akkor ezt a tréninget éppen Neked találták ki! Tarts velünk mostantól...

bővebben

30 apró gyakorlati jótanács stressz ellen

Milyen egyszerű, azonnali megoldások kínálkoznak, ha nyűgösen, lassan és máris nehézségekkel telve indult a hetünk? Itt találsz néhány gyorssegélyt és akár nap mint nap bevethető gondűző gyakorlatot! Mély légzés, ásítás - Az oxigénellátás fokozása mindenkor az egyik...

bővebben

Rabok legyünk vagy szabadok?

Ha nyitott szemmel és füllel járunk a világban, megfigyelhetjük, hogy az embereknek a lehető legkülönbözőbb dolgok okoznak stresszt: munkahelyi határidők, magánéleti konfliktusok, egészségügyi gondok, pénzügyi nehézségek, csakhogy a legjellemzőbbeket említsem....

bővebben

Te KIRE vagy allergiás?

Elnézést, hogy egy közhellyel kezdem (ígérem, nem azzal fogom folytatni), de az allergia manapság olyan elterjedt jelenség, hogy olyan nincs is, hogy egy családot semmilyen szinten ne érintene. Legyen az étel- vagy pollenallergia, nap- vagy macskaszőr-allergia,...

bővebben

Albumokba zárt szeretet

A Kreatív Nők interjúsorozat következő alanyával már évek óta ismerjük egymást és hasonló a szenvedélyünk: ez pedig a SCRAPBOOK, vagy magyar nevén a kreatív albumkészítés. Budaházi Brigitta (alias Gigi) a Scrapbook.hu közösségi oldal egyik megálmodója és tulajdonosa....

bővebben

Önálló gyerekekből fel-nőtt felnőttek

"Önállóságra neveljem a gyermekemet...?? De hát ő még olyan kicsi... És különben is, én azért vagyok, hogy megmondjam neki, mit szabad és mit nem és hogy mit hogyan kell csinálni!" Ó, hát értem! És ez meddig lesz még így? Amíg óvodás, vagy később az általános iskola...

bővebben

Dohányzásmentes Világnap – de miért dohányoznak olyan sokan?

Már 22 éve minden évben május utolsó napja egyben a Dohányzásmentes Világnap is. A kezdeményezés és világméretű szervezkedés ellenére a statisztikák azt mutatják, hogy mégis egyre több ember fordul a nikotinfüggőség felé. De miért is? Egy nagyon találó megfogalmazást...

bővebben

Lelki pénzköltés

"Arra, hogy jobban érezzük magunkat, mindig van olyan módszer, amelyhez nem kell pénzt költeni" (April Lane Benson, pszichológus) Amerikai kutatók úgy tartják, hogy ott a felnőtt nők 6, míg a felnőtt férfiak 5,5 százaléka ún. "vásárlás függőségben" szenved....

bővebben

Küldetésből sikeres hivatás

Ezzel a bejegyzéssel egy interjú-sorozatot szeretnék elindítani Kreatív Nőkkel. Terveim szerint időről-időre bemutatok majd itt olyan lányokat és asszonyokat, akiknek sikerült a munkájukat-hivatásukat a magánéletükkel összehangolni, mindeközben akár egy párkapcsolaton...

bővebben

Kreatív stresszoldás

Lassan véget ér a hónap - így éppen ideje, hogy a stresszoldáson belül a kedvenc témám, az alkotás és kreativitás is terítékre kerüljön!:-) Apró gyermekkorom óta mindig alkottam valamit, persze én is a rajzolással kezdtem, szerettem ragasztgatni, kollázsokat csinálni,...

bővebben

Negatív és pozitív stresszkezelés

Mindannyiunknak vannak tanult mintáink és reakcióink, amelyeket stressz esetén önkéntelenül "bevetünk", hogy jobban érezzük magunkat. Sok esetben ezek a "megoldások" sajnos mégis inkább rombolóak, mint építőek, hiszen nem tudatosak, hanem korábbi stresszhelyzet(ek)ben...

bővebben

Mi az a stressz és minek “oldani”?

Ha egy kis tudományos háttérrrel szeretnénk kezdeni, akkor érdemes tudni, hogy maga a stressz fogalma az 1930-as években Sellye János kutatói munkássága nyomán vált ismerté. Sellye azt vetette fel, hogy bizonyos hatások, melyek az érzelmi, vegetatív életünkre hatnak,...

bővebben

Az elmúlt négy napban…

... hat bátor jelentkezővel belevágtunk egy újabb nagyszerű jobb agyféltekés utazásba: ők is rajzolni tanultak. Pontosabban megtapasztalták, hogy már TUDNAK is rajzolni - csak eddig nem hittek benne, nem tudtak róla. Köszönöm a lelkes részvételt és ezt a jó hangulatú...

bővebben

Tanuljunk a gyermekektől!

A minap elnéztem a hároméves kisfiamat, miközben színes fakockákból tornyot épített. A kérésére együtt kezdtük meg az "építkezést", aztán egy idő múltán múltán valami miatt felpattantam és mivel utána láttam, hogy milyen elmélyülten alkot egyedül is, hagytam - és csak...

bővebben

Szívcsakra

Családtagnak vagy jóbarátnak a segítségére lenni - fura módon ez bizony a legnehezebb. Túl sok a kötődés, a közös élmény és a főleg a háttérinformáció, nagyon nehéz "kívül maradni" a témán érzelmileg, mint egy ismeretlen páciensnél vagy lazább ismeretség esetén....

bővebben

A két agyféltekénk

Talán egy pár hónappal ezelőtt kaptam meg ennek videónak a linkjét. Azóta sem tudtam elfelejteni, annyira lenyűgöző a történet és a hölgy előadásmódja is. Nagyszerűen mesél a két agyfélteke különbségeiről és a saját élményeiről, amelyek egy agyvérzéssel kezdődtek......

bővebben

4 nap az alkotás jegyében – Jobb agyféltekés rajztanfolyam

Hát nem egyszerű pár mondatban összefoglalni 4 ilyen intenzív napot, de azért megpróbálom. A kis csapat kíváncsian, nyitottan érkezett, úgyhogy előrebocsátom, nem volt velük nehéz dolgom.:-) Aztán a 4 nap alatt egyszerre fáradtunk el és frissültünk fel a résztvevőkkel...

bővebben

Vissza a munkába

Ismét egy anyuka volt a vendégem, kedves ismerősöm. Majd' 3 évet volt otthon a kislányával és szeptembertől visszament tanítani, a kislány pedig bölcsödébe került. Az anyukát megviselte a helyzet, tudta, hogy ez természetes dolog, hiszen két nagyobb gyermekével...

bővebben

Asztmás a gyermekem

Kliensem egy háromgyermekes anyuka, akinek a két kisebbik gyermeke ikrek, egy fiú és egy lány. A legnagyobb, harmadik gyermek is lány, a kicsik közül pedig a lány a "középső", a kettő közül az elsőszülött. Vele volt a gond: asztmás. Az asztma mindig valamilyen...

bővebben

A belső gyermek

Már évek óta "űztem" a stresszoldást, mire a tapasztalatok nyomán rájöttem arra, hogy tulajdonképpen mit is csinálok: felnőtt emberek belső gyermekével foglalkozom. A legtöbb jelenbeli stresszünk, elakadásunk, indulatunk nem elsősorban a jelenlegi felnőtté, hanem azé...

bővebben

Még egy levél

Olvassátok szeretettel, mekkora utat tett meg Ildi már eddig - és hogy ezt milyen életörömmel teszi továbbra is!:-) "Akkor éreztem magam utoljára így, amikor a szülész orvosom kívánságára a szülésről meséltem el az élményeimet egy magnókazettára. Akkor úgy éreztem,...

bővebben

Allergia

Az 50 év körüli családanya úgy ült le velem szemben, hogy éppen aktuálisan előtört az allergiája, "biztosan a tavaszi mindenféle virágportól, de lehet, hogy nem is ezzel kellene foglalkozni, mert van fontosabb..." De vajon mi lehet fontosabb annál, hogy levegőt sem...

bővebben

Egyedül

Egy anyuka a 10 éves kisfiával érkezett hozzám. A kisfiú néha dadogással küzd, ezen kívül beilleszkedési gondjai voltak az iskolában: konkrétan szinte semmilyen közösségi dologban nem vett részt, nem játszott a többiekkel. Az is gond volt, hogy a kisfiúnak nincs...

bővebben

Egy kedves páciens leveléből

Sok esetben a visszajelzés a stresszoldó találkozók eredményéről általában inkább az, ha családtagokat, ismerősöket küld/hoz valaki hozzám, ez mindig nagyon megtisztelő és sokatmondó a számomra. Íme azonban egy levél! Majd' egy évig járt hozzám az az anyuka, aki most...

bővebben

Női minták

Bármilyen problémával forduljanak is hozzám, az egyik legfontosabb személy, akivel kapcsolatban rengeteg blokkot szoktunk oldani az esetek többségében, az a páciens édesanyjának a személye. Nagyon ritka eset (sőt, meglátásom szerint lehetetlen), hogy valakinek az...

bővebben

Jó, jó, de hogy is megy ez az egész…?

Ezt többen is kérdezték az elmúlt időszakban a kezelés menetéről, így felteszek egy interjút, amelyet tavaly készített velem a Babafalva. Bízom benne, hogy ebben sok kérdésetekre választ kaptok!:-) --- - Kérlek, mesélj arról, mikor és hogyan kezdtél el stresszoldással...

bővebben

Amikor “fellélegzik” a lakás

"Ha keressük az okát annak, ami történik, rájövünk arra, ami történni fog.” (Stendhal) A feng shui – sokak tévhitével ellentétben – nem ott kezdődik, hogy a ház tájolása és a születési idők alapján gyorsan megfelelő színekre festjük a falakat és teleaggatjuk a lakást...

bővebben

Gyermekből családanya

Előfordul, hogy valaki már évek óta szülő, anyuka és a családbeli szerepe szerint, a "saját fejében" pedig még nem az. Vendégem egy családanya, aki ötéves kisfia beszédbeli lemaradása, a vele való kapcsolata és a saját szüleivel való kapcsolata miatt keresett meg,...

bővebben

Újra a születés pillanatához

Ugyanis ennek a tárháza kifogyhatatlan. Gyakorlatilag kezdem azt tapasztalni, hogy aki 2-3 témával is fordult már hozzám sorban egymás után vagy akár hónapok kihagyásával, előbb-utóbb szinte biztosan előjön a születése, mint stresszelt életkor... Nagyon fontos...

bővebben

Miért beteg a bölcsödés?

Nyár eleje óta küzdünk kisfiammal a bölcsis első hónapokkal. Küzdünk, mert azóta szegénykém sorozatosan beteg. (Pedig a társaságot megszokta, a kis társait emlegeti, sőt, vannak napok, hogy alig akarja otthagyni a többieket és az óvónénit, ami nagyon...

bővebben

Leszek én még valaha jól?

Aki hozzám jön, annak problémája van - és azt annak is érzi. Mindannyian szeretünk beszélni és beszélni és panaszkodni, ha valami/valaki nem tetszik a környezetünkből és azt várjuk, hogy kibeszéljük magunkból a dühöt, a fájdalmat (ami sok esetben sikerül is, ezért...

bővebben

Otthon

Napok óta forog az eszemben ez a téma, mert több helyről is - valamiért, nyilván nem véletlenül - ezzel kapcsolatos probléma-felvetéseket, kérdéseket, impulzusokat kapok, amelyek lassan egyetlen központ köré sűrűsödtek. Úgy érzem, talán másnak is tanulságos, ha...

bővebben

Miért nem jön a baba?

A minap egy vendégem azzal fordult hozzám, hogy már hosszú ideje gyermeket szeretne, de nem fogan meg a baba - vajon mi lehet ennek az oka? Nem ő volt az első és bizonyára nem is az utolsó, aki emiatt keres meg, ez igen fontos gond sajnos sokaknál. Elgondolkodtam a...

bővebben

Az oldás “mellékhatása”

Nem először volt szerencsém egy pár két tagját kezelni párhuzamosan. Furcsa és érdekes tapasztalat ugyanazt a történetet két oldalról hallani ilyenkor és - mégha konkrét tanácsot nem is adhatok, esetleg csak impulzusokat, kérdéseket tehetek fel, amelyek nyomán a...

bővebben

Egyoldalú kapcsolat

30 éves anyuka keresett meg ma, aki 1,5 éves kisfiával van jelenleg otthon. Több jelenbeli, főleg fizikai problémát felsorolt, amelyekből a gyermeke születése óta tartó folyamatos gyomorgörcseit teszteltük ki, mint legsürgősebben megoldandó gondot. A hölgy elmondta,...

bővebben

Cukor = szeretet

Vendégem 4 éve, a várandóssága 5. hónapjában fordult hozzám, a terhességi cukorbetegségétől szeretett volna megszabadulni. Harmadik gyermekét várta, akiről egy hónappal azelőtt derült ki, hogy szintén kisfiú lesz. (Más apától várta őt, mint az első két gyermekét, akik...

bővebben

Születésünk pillanata

Gyakran előjön egy-egy oldási téma kapcsán a páciens születésének pillanata, ami akkor és ott valamiért komoly traumát okozott a számára és aminek a lenyomatát a mai napig hurcolja magával. Lehet ez például magazatvíz-nyelés, köldökzsinór a nyakra tekeredve, az anya...

bővebben

Két tűz között

Múlt heti vendégem egy negyven körüli zenészember volt. (Hát igen, művész. Vagyis egy "lelkizős", nyitott, érzékeny férfi.) Több problémával érkezett, elsődleges gondja, hogy pár éve elvált, otthagyva az anyjuknál a két kamaszodó gyermekét, új kapcsolatában pedig...

bővebben

A Fogadalom

Egy, a koránál jóval fiatalabbnak látszó kétgyermekes családanya volt a vendégem. A problémája egyszerű volt és egyértelmű: nem kívánja a férjével (és egyáltalán) a szexualitást, nincs bene vágy, ilyen jellegű álmai sincsenek, sőt, kifejezetten bűnnek éli meg minden...

bővebben

Egyedül?

Az erősen spirituális beállítottságú, légiesen nőies 26 éves lány első olyan párkapcsolatában él, amelyben a Kedvesével egy fedél alatt laknak. A lány eddig mindig egyedül élt és - bár sok "nőies" hobbija van, imád például főzni és lakberendezni - valahogy félt attól,...

bővebben

Lakás-csoda

Éppen egy évvel ezelőtt járt nálam az a lány utolára, aki ma jött újra oldásra. 30 éves, közvetlen, intelligens, mosolygós. Még le sem ültünk, meg sem tudtam kérdezni, mi történt vele tavaly óta, már mondta is: "Te, legutóbb csodát tettél!" Elmosolyodtam, hiszen akkor...

bővebben