Egy kérdés, ami időről-időre felmerül a rajztanfolyamokon. Egy képesség, amire sokan vágynak: “fejből” rajzolni emberalakokat, arcokat, jelenteket, tájat, városrészleteket. Vajon lehetséges-e ez egyáltalán és ha igen, vajon hogyan-miként érhető el ez a tudás?
Ha meglátunk egy szép rajzot vagy festményt, amelyről látható, hogy nem pontról-pontra ábrázol egy valós, életből vett személyt, jelenetet vagy tájat, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az egész a képzelet szüleménye és mindenféle segítség nélkül “fejből” készítette az alkotó. Pedig legtöbbször nem ez a helyzet.
Albrecht Dürer (1471-1528): Egy mester perspektivikus rajzot készít egy nőről, 1525. (részlet)
Albrecht Dürer például rácshálót használt, hogy a háromdimenziós modelljeit két dimenzióban, síkban vissza tudja adni. Ezt fakeretre feszített drótok alkották, később a művészek bevonalkázott üveget használtak, a festmény alapjául szolgáló vásznat vagy papírt pedig hasonló arányokkal szintén berácsozták, erre készült aztán a mű. A háló nagyon sokat segít az arányok élethű eltalálásában és a legnagyobb neveknek sem “derogált” ennek a használata (és ezért tanuljuk meg a rácsot használni a jobb agyféltekés rajztanfolyamon is). Többszereplős festmény esetében a modelleknek, személyeknek és tárgyaknak természetesen akár találkozniuk sem kellett, egymás után kerültek fel a vászonra és a háttér is felkerülhetett egy külön munkafázisban, mintha csak “összephotoshoppolták” volna a képet.
Cathy Hookey: vázlatok (University College Falmouth’s stand at D&AD’s New Blood show)
De neves, gyakorlott képregényrajzolók és illusztrátorok is másolnak. Bár már túl vannak művészeti tanulmányokon és több év gyakorlaton, nem állnak meg itt: rendszeresen kiülnek a piactérre, kiállításokra, bárhová, ahol sok ember van, rajzolnak a közlekedési eszközökön és bevásárlóközpontokban és testtartásokat, gesztusokat, arckifejezéseket vázlatolnak le gyorsan, amelyeket aztán a munkájukban egy szuperhős, egy hercegnő vagy akár egy mókus mozdulataiban, arcvonásaiban láthatunk viszont… 🙂
Dr. Betty Edwards szerint, aki a jobb agyféltekés rajztechnika szülőanyja, nem létezik olyan, hogy “rajztehetség”: a rajzolás alapjait, a művészi látásmódot bárki el tudja sajátítani, akinek van egy jobb agyféltekéje. Ez azonban az első lépés a rajzoláshoz vezető úton. A rajzolás is akkor “válik vérré”, ha kitartóan gyakoroljuk, merünk közben hibázni, ügyetlenkedni, kísérletezni, akár ismeretlen eszközöket is használni, képesek vagyunk kiülni a tömegbe rajzolni vagy akár a zsúfolt buszon is előszedni a vázlatfüzetünket.
Természetesen évek kitartó, rendszeres munkája után a rajzoló kezében már benne vannak a jellemző testtartások és gesztusok, főként, ha megvannak a biztos alapok, így például az anatómiai előtanulmányok is. Ilyenkor már előfordul, hogy pár próbálkozás után, komolyabb segédlet nélkül is megszületik egy-egy új karakter, aki aztán életre kel egy mesekönyvben vagy a filmvásznon – az utóbbinál azonban igen jellemző, hogy élő színészek “előmozogják” a karaktert, akinek a mozdulatsorait azután már egyszerűbb megrajzolni.
A címben feltett kérdésre tehát a válasz az, hogy igen, létezik a “fejből élethű rajzolás”, de ez viszonylag keveseknek adatik meg, hiszen hosszú idő alatt szerzett gyakorlat előzi meg. Igen magas szintű művészi memória (nevezzük így) szükségeltetik hozzá, ami nem egyik napról a másikra születik meg, de azért nem lehetetlen elérni.
Ahhoz viszont, hogy szépeket rajzoljunk, fessünk, látható, hogy nem feltétlenül szükséges csak a memóriánkra támaszkodva alkotni, bátran használjuk, amit magunk körül látunk! Vázlatolj, rajzolj, gyakorolj minél többet – a jól megalapozott rajztudás az alfája, a rendszeres gyakorlás pedig az omegája mindennek!
Legutóbbi hozzászólások