Sokan fordulnak hozzám mostanában babás megkeresésekkel: több hónapnyi, akár évnyi sikertelen próbálkozás után a “meddőség” lelki okainak feloldása céljából. Talán azért, mert a 9 hónapos kislányom jóvoltából éppen “nyakig vagyok” a témában – jó értelemben persze:-) -, vagyis az energiáim most nagyrészt a babázásról szólnak. Bár korábban is sok hasonló esetem volt már, nem győzök mindig újra csodálkozni, hogy mennyi különböző oka lehet az (átmeneti) gyermektelenségnek.
Egyik páciensem 1,5 év után keresett meg újra: annak idején a babatémára már volt pár oldása, de aztán valamilyen okból nem jött tovább, pedig kiteszteltük, hogy kell még rá oldás neki, azaz nyitva maradt a téma. Hát folytattuk most, ahol abbahagytuk. Érdekes módon nála egy 2,5 éves kori költözés volt az, ami mély, negatív nyomokat hagyott benne, illetve az akkori új lakásuk. Kicsi volt és nem volt kuckója, külön helye, ahová elvonulhatott volna. Egy sötét, szűkös lakás képe maradt meg benne, tetézve néhány ott átélt negatív élménnyel abból az időből. Kiderült, hogy a mostani lakásuk se túl nagy és a most leginkább tárolóhelyiségnek használt szobát majd a baba megfoganása után szeretnék csak gyerekszobának átalakítani, pedig elmondása szerint igazából akár most is megtehetnék.
Összességében tehát az tartotta vissza (persze nem kizárólagos okként, több egyéb faktor mellett) a baba érkezését eddig, hogy úgy érezte, nincs helye a babának a lakásban, nincs hová érkeznie – az, hogy neki “nem volt helye” a gyermekkori lakásukban, olyan negatív emlékként rögzült, amit nem szeretett volna, ha a gyermekének is át kellene majd élnie… Még akkor is ezt küldte a tudattalanja folyamatosan, ha józan paraszti ésszel jól tudja, hogy ez nem így van! Meditációval és gyakorlatokkal feloldottuk ezt a blokkot, hogy ez se legyen akadály többé, hiszen a gyerkőcnek igenis van hová érkeznie – és bár a félkész babaszoba nem fogja már őt visszatartani, de természetesen a feng shui elveit figyelembe véve és érzelmi-lelki szempontból is előnyösebb volna azért már előre kialakítani azt a szobát, ami várja, fogadja majd az érkező csöppséget.
Egy új megkeresés szintén egy több mint egy éve hiába várt baba miatt érkezett hozzám. Plusz öröm volt nekem, hogy a nőgyógyász ajánlotta (!), hogy a hölgy kineziológushoz forduljon a problémájával, mert szervi okokat nem találtak egyiküknél sem. Nagyon boldog vagyok, hogy mára vannak olyan nyitott orvosok is, akik végre elismerik a kineziológia csodájának létjogosultságát!:-)
A hölgy még soha nem járt stresszoldáson, így sejthető volt, hogy a szülők témáját nem tudjuk megkerülni – ez nem elvárás, pusztán egy tapasztalat az elmúlt évekből: aki “elindul” a lelki gyógyulás útján és még soha hasonló dolgokkal nem foglalkozott, általában legelőször a szüleibe botlik, velük kell rendbetenni a dolgokat ahhoz, hogy tovább lehessen lépni. A tesztelés során most is ide lyukadtunk ki: összegezve oda, hogy a páciensem nem szeretne olyan szülővé válni, amilyen szülei neki vannak. Ráadásul egy ellentmondás, belső harc is feszül benne: szereti őket, mégis másmilyen anya szeretne lenni.
Az ősi, belső, ösztönös parancsunk úgy hangzik, hogy a szüleink tisztelete egyben azt is jelenti, hogy lehetőleg mindenben “továbbvisszük” őket – csakhogy ez nem feltétlenül igaz. (Ha így volna, még mindig a kőbaltánál tartanánk.) Ki mondta azt, hogy mindent ugyanúgy kell csinálnunk, ha szeretjük őket? Ki mondta azt, hogy az ő életük másolatát kell élnünk? Ki mondta azt, hogyha valamiben máshogyan cselekszünk, mint ahogyan ők látták jónak, akkor “megcsaljuk” őket? Senki. Ezek hitrendszerek, azaz fölösleges berögzülések, amelyek értelmetlen bűntudatot, gátakat, blokkokat okoznak bennünk.
Egy nagyon szép, drámai hatású meditáció során a hölgy köszönetet mondott a szüleinek az eddigi segítségükért, elmondta, hogy szereti, elfogadja őket olyannak, amilyenek és elmondta nekik, hogy felnőttként neki saját elképzelései vannak arról, hogyan szeretné nevelni a gyermekét. Az eddigi félelmeket, fájdalmakat és minden negatív érzést pedig közösen fújták el pitypang formájában (ez már a páciens saját találó asszociációja volt:-)). Természetesen ez önmagában nem old meg mindent, a kezelés folyik, de az első, talán legnagyobb lépés megtörtént: ezzel a leválással, felnőtté válással végre helye lett egy következő generációnak a családban.
(A csodás fotók Szakál Szilviát dicsérik.)
Legutóbbi hozzászólások