“Cliff Arnall [britt pszichológus] képlete szerint a rossz időjárás, az ünnepek alatti túlköltekezés miatti böjt, a karácsonyi boldogság és eufória elillanása, az újévi fogadalmaink megszegése miatti önutálat tökéletes együttállása minden évben január utolsó teljes hetének hétfőjén következik be.” (2011. január 24-ről, propeller.hu)
Aztán megérkezett a február is és egyre-másra hallom ismerősöktől, hogyan dőlnek romba szépen lassan vagy egy hirtelen legyintés miatt az újévi fogadalmak. De miért olyan nehéz betartani, amit előzetesen kitaláltunk és elhatároztunk? Aminek ezek szerint szükségét látjuk ahhoz, hogy jobban ézezzük magunkat a bőrünkben? Vagy annyira mégsem szeretnénk jobban érezni magunkat…?? Összeszedtem pár jellemző hibát és a lehetséges megoldásokat, hogy hogyan lehet betartható fogadalmakat hozni – akár itt és most! Nem kell egy évet várni vele!
Előszöris a túltervezés az, ami szinte elővételezi a kudarcot. Sokan például egy teljes életmódváltást szeretnének végrehajtani egyik napról a másikra: nem fogok tévézni, ellenben futok minden nap 2 kilométert, nem eszem húst és édességet és minden nap 9 órakor aludni megyek. Ha mindenképpen sikertelen vállalkozásra vágysz, csak akkor érdemes ilyesmivel próbálkozni! Efféle nagyívű, több területre kiterjedő változtatáshoz nagyon nagy mértékű motiváció (sokkhatás) kell, például egy betegség vagy egy válás, egy lakóhely-változtatás, vagyis olyan külső körülmény, ami vagy megijeszt annyira, hogy mindenképpen változtassunk, vagy “ha már ennyi minden megváltozott körülöttem, akkor változzon vele minden, úgyse lesz már semmi a régi”. Ilyen helyzet pedig ritkán adódik az életben, a legritkábban éppen január elsején.
A megoldás: Ha életmódváltásra készülünk, egy kis lépésekből álló ütemterv sokkal okosabb megoldás. Például januárban minden második húsos ételt kiváltok egy húsmentes fogással vagy egy héten egyszer, mondjuk minden szerda este sétálok fél órát. Egy-egy (és egyszerre nem több!) ilyen fogadalmat sokkal könnyebb teljesíteni, ez sikerélményt ad és ha 20-30 nap alatt (!) már kialakult az új szokásunk, februártól a következő lépés lehet az, hogy “hétközben csak húsmentesen étkezem” vagy séta helyett holnaptól futok heti egyszer, és így tovább.
A második nagy hiba, ha éppenséggel kifejezetten egy központi és meghatározó örömforrásunkról tervezünk lemondani a fogadalommal. Mondjuk ha van valakinek egy hobbija vagy szenvedélye, ami miatt kevesebbet tud foglalkozni a családjával és megfogadja, hogy teljesen lemond a dologról a család érdekében. Vagy ott a másik “népbetegség”, hogy sokan az evésben akkora örömöt lelnek, ami nagyon meghatározó az életükben és az életvitelükben – ennek ellenére újra és újra drasztikus személyes táplálkozási reformot próbálnak végrehajtani a fogyásuk érdekében – kevés sikerrel.
Az egyik megoldás a kudarc elkerülésére az önismeret útja: az, ha megpróbálunk rájönni, hogy egy-egy örömforrás vajon miért olyan kiemelkedően meghatározó az életükben? Mikor fordulunk elsősorban ehhez az örömforráshoz? Mit pótolunk az adott szenvedéllyel, az evéssel vagy egyéb függőséggel? Gyakran – szinte mindig – valamilyen trauma, stressz áll a háttérben, amit ha megoldunk, sokkal kevésbé érezzük majd szükségét az adott szenvedélyhez fordulni és könnyebb lesz betartani azt, hogy lemondunk róla vagy változtatunk rajta.
A másik lehetőség az (hiszen mindig van választásunk), ha úgy döntünk, hogy az adott szenvedély bizony az életünk része, elválaszthatatlan tőlünk, nem vagyunk hajlandóak lemondani róla, hozzánk tartozik és elfogadjuk magunkat úgy, hogy ezzel együtt élünk. Ekkor viszont – és ez az, ami szerintem nagyon fontos – legyünk a tudatában annak, hogy szinte biztosan le kell mondanunk a vágyott másik dologról, állapotról! Azaz a példáinknál maradva ha nem vagyunk képesek a családunk érdekében lemondani a szenvedélyünkről, elképzelhető, hogy időval a családról kell lemondanunk, bármilyen durván hangzik is. Döntsük el, mit tartozik jobban hozzánk: a család vagy a szenvedélyünk? Ha nem vagyunk képesek lemondani az evésről (vagy egyes hízlaló ételekről), mint egyik fő örömforrásunkról, akkor fogadjuk el magunkat dundinak, egyszerűen legyünk így boldogok és mondjunk le a vékony alkatról az evés öröméért! Döntsük el, mi tartozik jobban hozzánk: az evés vagy a vékony alkat? Ismerek több kiegyensúlyozott, élettel teli nagydarab hölgyet, akik tudatosan elfogadják az alkatukat és úgy döntöttek, hogy ők így bizony is harmóniában tudnak lenni önmagukkal és ezt is sugározzák. Éppen tegnap mondta egy férfiismerősöm, hogy sokkal vonzóbb egy telt, életvidám nő, mint egy vékony, de savanyú, önmagát sanyargató, boldogtalan. (A kifejezetten egészségügyi fogyás témája természetesen egy másik kérdés.)
Vagyis még egyszer: egyrészt az apró lépések, a fokozatosság; másrészt az önismeret, önvizsgálat és ezek nyomán a döntések, fogadkozások meghozatala. És nem kell várnunk még egy évet! A február 11. is pontosan ugyanolyan megfelelő a változtatások elkezdéséhez.
Legutóbbi hozzászólások