Ha nyitott szemmel és füllel járunk a világban, megfigyelhetjük, hogy az embereknek a lehető legkülönbözőbb dolgok okoznak stresszt: munkahelyi határidők, magánéleti konfliktusok, egészségügyi gondok, pénzügyi nehézségek, csakhogy a legjellemzőbbeket említsem. Nagyjából szinte örülhet, akinek adott időpontban ezekből egyszerre csak egy jut… Mégis, vajon mi a közös a fentiekben? Mi az, ami miatt éppen ezek a faktorok azok, amelyek lelkileg olyan megterhelőek és akár fizikai tüneteket, sőt, betegségeket is okozhatnak?
Az egyik nézőpont szerint – szerintem:-) – az a béklyó és kötöttség a megterhelő az ember számára, ami az ezektől a problémáktól való FÜGGÉST jelenti. Függünk a munkahelyünktől és az ottani teljesítményünktől, a főnökünk megítélésétől, hiszen ettől függhet a mindennapi megélhetésünk; függünk a párkapcsolatunktól érzelmileg és anyagilag is, ahogyan a saját fizikai testünk “rabjaként” annak állapotától is. Csupa-csupa függés és rablánc!
Szeretnék most egy kis segítséget nyújtani ahhoz, hogy könnyebben felismerjük a környezetünkben azokat a személyeket, akiktől függünk, más szóval akiknek bizony hatalmuk van felettünk és abban, hogy ezen a függőségen hogyan tudunk egyáltalán elkezdeni enyhíteni – és ezáltal rögtön a stresszen enyhíteni, ami rövid- és hosszútávon is lelki-fizikai megkönnyebbülést hoz.
Miről ismerhetjük fel a stresszt okozó kritikus személyeket a környezetünkben?
Erről röviden egy áprilisi Tündérliget blogbejegyzésben már írtam ugyan, de szerintem érdemes kifejteni bővebben. Az első szempont, hogy stresszt okoz mindenki, akinek nem szívesen mondunk ellent. Vagyis akinek szó nélkül elfogadjuk, vagy kénytelenek vagyunk elfogadni a véleményet, a világnézetét, a tetteit, amelyektől többnyire mi is függünk és ami ellen – úgy érezzük – nem tudunk tenni. Példa lehet mondjuk az a gyermek, aki akár már felnőttként is a szüleivel (vagy egyik szülőjéval) él azoknak a lakásában és így függésben, vagyis esetleg kénytelen elfogadni azok életmódját, életritmusát, szabályait, szokásait még akkor is, ha ez ütközik a sajátjaival. Nem mondhat ellent, hiszen életkoránál fogva hiába felnőtt, valójában nem az, hanem függőségi szimbiózisban él a lakás tulajdonosaival, akik ezáltal felette is hatalmat gyakorl(hat)nak. Egy másik jellemző példa, ha mondjuk egy házaspár két tagja közül az egyik tudatos, megfontolt pénzgazdálkodást folytat, a másik viszont költekezőbb típus: ha közös kasszán vannak, akkor a spórolósabb fél, amennyiben nem megfelelő a kommunikáció, a kompromisszumkészség és a kölcsönös tisztelet a két fél között, így egyértelműen függ anyagilag a másik hátrányos szokásaitól… (Mindennemű hasonlóság az olvasó életével bizonyára nem csak a véletlen műve.:-))
Az a személy is stresszt okoz, akinek a jelenlétében nem vagyunk természetesek. Ha valakinek állandóan meg akarunk felelni, pózolunk, megjátsszuk magunkat, többnek szeretnénk látszani, mint amilyenek vagyunk vagy amilyennek tartjuk magunkat… Van olyan is, hogy alacsony önértékelése miatt valaki szinte minden emberrel ilyen a környezetében, ami így igen magas fokú és állandó stresszt jelenthet. Ilyenkor persze inkább már az alacsony önértékeléstől való függésről beszélhetünk, mint a konkrét személyektől való függésről.
Aztán ott vannak azok, akiket csodálunk! Nyilván előttük is szeretnénk jó színben feltűnni, szeretnénk minél töbet a közelükben lenni, a véleményük pedig – és talán ez a legfontosabb – egyenesen szentírás a csodáló számára, ami akár napokat, sőt, hosszabb időszakokat szépíthet vagy keseríthet meg. Vagyis a csodáló lelkiállapotát, örömét vagy bánatát a csodált személy tettei és véleménye határozhatják meg, akár hosszú távon is – ami egyértelmű érzelmi szimbiózist, függést, önállótlanságot jelent.
De mégis, mit tehet az, aki a fentiekben magára ismert?
Rövidtávon tűzoltásként sokan használják az elkerülést, menekülést, eltagadást, vagyis hogy nem vesznek tudomást a problémáról és vagy egyszerűen beleolvadnak az adott személlyel való helyzetbe és kapcsolatba, esetleg állandóan méltatlankodva és dühöngve, de alapvetően megadóan. A másik lehetőség az adott személlyel való kapcsolat kerülése, minél kevesebb találkozás és kommunikáció, ami függő helyzetek és főleg egy adott fizikai élettér esetében persze csak ideig-óráig lehetséges. Ezek viszont nyilván csak elodázások, akár hosszú éveken át, megölve ezzel a boldogság és elégedettség lehetőségét is, megoldást viszont nem hoznak.
Amit valóban lehet tenni, az az, hogy először is a függő végiggondolja azt, vajon mi történik akkor, ha az adott kapcsolat (függő minősége) megszűnik és milyen lehetőségek vannak erre? Nem kell ezt első lépésben véresen komolyan tenni, csak egyszerűen eljátszani a gondolattal.
Milyen reális, kivitelezhető lehetőségek vannak erre és vajon mi az, ami valójában megakadályoz abban, hogy ezt meglépd? (Ezek ugyanis legtöbbször “csak” félelmek és megszokások, mint valódi akadályok.)
Mit veszíthetsz valójában, ha a függőség megszűnik? Mi a szabadulás ára és mi vár a másik oldalon? Érdemes összeszedni a szabadsággal járó összes pozitívumot és ezekre fókuszálni! Mert amire a figyelmünk összpontosul, a Világ azt az arcát mutatja meg nekünk. Állandóan és minden nap. Ha azzal ébredsz, hogy a Világ csupa önzés, igazságtalanság és nehézség, akkor ezzel a szemüveggel ezt fogod inkább meglátni magad körül. Ha hálával és az új nap lehetőségei feletti izgalommal kelsz, akkor az fog vezetni. Ugyanígy lehet összeszedni az adott függő kapcsolat feloldásának lehetőségeit is, az azon való változtatást vagy annak megszakítását mérlegelni: “milyen JÓ dolgok várnak rám, ha…?”
Nagyon fontos tudni, hogy a megoldást soha sem szabad a másik oldaltól várni. Nem várhatjuk el a másiktól, hogy megváltozzon, hogy neki is érdeke legyen változtatni a kapcsolaton. Tudnunk kell, hogy ez csakis a mi igényünk és érdekünk, vagyis csak akkor tudunk változtatni rajta, ha mi magunk máshogyan állunk a kapcsolathoz – de mindenekelőtt saját magunkhoz. Tudom, tudom, mindig ide jutunk el, de hát ez nem kerülhető meg.:-) Néhány javasolt kérdés a szembenézéshez:
- Miért van szükségünk erre a függő kapcsolatra?
- Milyen félelmeink tartanak vissza a nekünk járó szabadságunktól?
- Hogyan lett ez a kapcsolat olyan, amilyen, vajon hogyan és mitől lettünk mi az alárendeltek?
- Miért hoztuk magunkat ilyen helyzetbe, miért értékeljük magunkat – ezek szerint – csupán annyira, hogy valakitől ennyire függjünk?
- Milyen következményekkel jár(hat), ha benne maradunk ebben a helyzetben 2,5, 10 év távlatában?
- És milyen lehetőségeket ad(hat) 2,5,10 év múlva, ha kilépünk belőle?
- És pontosan mi az a legkisebb, jelenleg megtehető, hatásos lépésünk afelé, hogy ezen változtassunk?
Az természetes, hogy sokszor éppen a stressz hatására és abba már belefáradva nagyon nehéz megválaszolni a fenti kérdéseket, de ha a rabság helyett végre a szabadság felelősségét szeretnénk választani, muszáj lépni. És mivel minden nappal csak rövidebb az életünk, lehetőleg előbb, mint utóbb.
Ami egy alárendelt helyzetben levő embernek elsődleges, az mindig a saját önértékelésének vizsgálata és az önbizalom erősítése, akár terápia segítségével. Erre rengeteg lehetőség nyílik ma már szerencsére. Felismerni azt, hogy mennyit érünk, hogy mi mindenhez van jogunk és mennyi mindenre van lehetőségünk, kinyílni és “felébredni” egy csodálatos utazás és a mai ember kivételes lehetősége – talán a történelem során először ilyen mértékben – arra, hogy önmagát megváltsa a rabságból.
***
Szeretnék ajánlani a fenti mérlegelés és főleg a tettek sikeresebb végrehajtásához egy stresszoldó gyakorlatot! A gyakorlat egy élénkítő, amolyan “védőpajzs” gyakorlat, amely segít két lábbal járni a földön, szellemileg ébernek, magabiztosabbnak és nyugodtnak lenni és a feladatokra koncentrálni, így érdemes ezt a problémával való tudatos szembenézést megelőzően elvégezni. A gyakorlatnak rövidtávú stresszoldó, azaz nyugtató hatása is van kritikus helyzetben.
A gyakorlatot ülve vagy állva lehet végezni. A bal kéz mutatóujját tegyük a szánk fölé, középső ujjat a száj alá és ezt a két pontot így masszírozzuk, amíg a jobb kéz nyitott tenyere a köldökön nyugszik. Három lassú, mély lélegzetvételig kell csinálni a gyakorlatot és aztán kézcserével folytatni ugyanannyi ideig még egyszer. Utána a bal kéz masszírozza a köldököt, a jobb kéz pedig a farokcsontot. Három nagy levegővétel után kézcsere és ismételjük meg a gyakorlatot!
Legutóbbi hozzászólások