Már 22 éve minden évben május utolsó napja egyben a Dohányzásmentes Világnap is. A kezdeményezés és világméretű szervezkedés ellenére a statisztikák azt mutatják, hogy mégis egyre több ember fordul a nikotinfüggőség felé.

De miért is?

Egy nagyon találó megfogalmazást leltem: “A szenvedélybetegek keresnek valamit, a keresésnek azonban idő előtt véget vetnek, s a pótlék szintjén ragadnak le. A szenvedélybetegség sok szakember szerint az új tapasztalatoktól való félelem. Aki az életét utazásnak fogja fel, s állandóan úton van, az kereső ember, s nem szenvedélybeteg. Ahhoz, hogy saját kereső létünket megismerjük, be kell vallanunk magunknak otthontalanságunkat.” (agykontroll.hu)

Osztom a fentieket, maximálisan. De nézzük ezt meg speciálisan a dohányzásra szűkítve!

A dohányzás mindenekelőtt a tüdőket és a légutakat terheli, tömíti el, így innen kétfelől is az emberi kapcsolathoz jutunk el: egyrészt a dohányzás a torokcsakra, azaz a kommunikáció mesterséges lefojtásával függ össze. Másrészről a tüdők bármilyen természetellenes torzulása, betegsége kapcsolati (párkapcsolati vagy egyéb társas kapcsolati) problémákra utal, tehát ismét a külvilággal való szembenézés, az őszinteség, a szembesülés elkerülése történik a dohányzás által. A füst mögé bújás, a füsfelhőbe burkolózás is ezt szimbolizálja, ez “ködösít” és korlátoz, ami egyben a személyes szabadság elfojtását is jelenti.

A dohányzás, az azzal járó rítus és állandó “muszáj-elfoglaltság” a függő számára pótolja a valódi élményeket és megtapasztalásokat (ld. fenti idézet) és pótolja a valódi kommunikációt (“lefoglalja a szájat”) és helyettesíti a valódi szabadságot (“dohányzom, mert én úgy döntöttem és ebbe legalább senki nem szól bele!”) – amelyekre az illető ugyan nagyon vágyik, de amelyektől erősen tart is, így inkább marad a függőség biztonságában, ahelyett, hogy végre “kilépne a szabad levegőre”.

Sokféle leszokási módszer van, többségük fizikailag veszi fel a harcot a nikotinfüggőség ellen és ennél nem megy tovább, így a sikerük sokszor időleges – hiszen ha a függőség lelki szinten nincs kezelve, sajnos elég nagy a visszaszokás veszélye. A nikotin-éhség csökkentésével elért tartós leszokás vagy a “hosszú évek után letettem a cigit és azóta sem hiányzik”-történetek főként azzal magyarázhatóak, hogy az illető ezzel párhuzamosan lelkileg is fejlődött, azaz talált egyéb olyan elfoglaltságo(ka)t is, amelyek a cigarettát építő módon helyettesítik a számára, illetve kommunikáció, élmények és szabadság tekintetében végre kilépett a komfortzónájából és olyasmiket tesz illetve él meg, amelyek mellett már nincs szüksége a cigarettára.

De mi a teendő akkor, ha most szeretnénk megszabadulni ettől a függőségtől?

Egy nagyon kedves egykori tanárom, aki orvos, természetgyógyász, asztrológus és fitoterapeuta egyszerre és függő-, valamint rákbetegekkel is foglakozik, az alkoholizmus kapcsán mondta el, hogy ahelyett mindig valamiféle folyékony, leginkább vízzel kapcsolatos építő hobbit érdemes keresni: így például el lehet járni úszni vagy horgászni (egy tó közepére, csónakkal).

A dohányzásra vetítve ez azt jelenti, hogy ahelyett inkább egy “levegős” tevékenységet érdemes választani, így légballonozást, repülést, repülővel utazást; a dohánynál mint szárított növénynél maradva pedig például a gyógynövényekkel való foglalatosságot vagy a kertészkedést. A legjobb persze, ha a dohányzás fent említett kiváltó okainak tudatos korrigálásába fogunk, azaz a szó szerinti és átvitt értelemben vett “füstölgés”, a “bújócska” és elfojtások helyett elkezdjük őszintén kifejezni magunkat, amire például gyakorlatilag bármilyen művészeti ág megfelelő, de leginkább az írás. Naplóírás, blogírás, egy virtuális vagy hús-vér közösségen belüli rendszeres jelenlét és kommunikáció, természetesen akár élő szóban is, mint ahogyan a partnerünkkel, a családunkkal való nyíltabb, őszintébb kommunikáció. Ezek mind-mind segíthetnek abban, hogy könnyebben menjen a cigarettától való megszabadulás.