Ugyanis ennek a tárháza kifogyhatatlan. Gyakorlatilag kezdem azt tapasztalni, hogy aki 2-3 témával is fordult már hozzám sorban egymás után vagy akár hónapok kihagyásával, előbb-utóbb szinte biztosan előjön a születése, mint stresszelt életkor… Nagyon fontos dolgokat hozunk abból a pillanatból, gyakran ismétlődő, a személyiségünket nagyban meghatározó mintákat.
A huszonéves lány egy huzamosabb külföldi tartózkodás után talált meg a problémájával. Egyrészt állandó döntésképtelenséggel és bizonytalansággal küzdött, másrészt az emberek kerülése, a visszahúzódása és konfliktuskerülése már a saját maga szemében is természetellenes méreteket öltött – de ez egész életében jellemző volt rá.
Több egyéb életkor mellett az egyik fontos állomás nála is a születése pillanata volt, annak is a harmadik szakasza, vagyis maga a világrajövetel, a “kibukkanás a fénybe”. Saját elmondása szerint nagyon nehezen született meg, erősen ösztökélni kellett őt mesterséges módszerekkel, hogy nekiinduljon, amikor a magzatvíz már régen elfolyt… Kiteszteltük, hogy erősen hezitált, hogy egyáltalán meg akar-e születni, ebbe a testbe, ebbe a családba – valami nagyon húzta őt vissza még a köztes létbe, akár az előző életekhez. Mindenesetre az egész születését egy kényszerhelyzetnek élte meg, amikor nincs választása és amikor leginkább ellenséges, szembenálló volt. Majdhogynem harcolt a megszületése ellen. Amikor pedig nagynehezen világra segítették, természetesen nem volt hálás az őt körülvevő embereknek, sőt, kifejezetten ellenséges és visszahúzódó lett, nem bízott az emberekben, nem szerette őket – ami azután az egész életét is jellemezte később és sok lehetőség kihasználásától visszatartotta őt… Ezt a mélyről fakadó bizalmatlanságot kellett orvosolnunk aztán homlok-tarkó-tartással és a gyakorlatokkal.
A kétgyermekes családanya ismétlődő, hirtelen és saját maga által kontrollálhatatlan dühkitörésektől szenvedett, melynek elsődleges céltáblái természetsen a körülötte élő szerettei – elsősorban ez ösztökélte arra, hogy felkeressen. Két kisgyermeke következetlenül hol csak egy legyintést, hol kiabálást kap ugyanazért a viselkedésért, ami hosszútávon nekik sem jó. Szeretett volna magyarázatot kapni arra, hogy valójában mitől is függnek ezek a kitörések, mi a fő okuk és persze hogy hogyan szabhatna gátat ezeknek a jövőben.
Nála az oldás során gyakorlatilag kizárólag a megszületésének pillanata jött ki a tesztelés során, mint okozó kor. Elkülönült és kimerült volt a születése pillanatában. A fizikai szükségletek kielégítetlensége, mint a fáradság vagy éhség pedig mindig egy alacsonyabb energiaszintet jelentenek, amelyek szinte előrevetítik azt, hogy ami abban a pillanatban a környezetünkben történik, azt negatívan éljük meg és így az stresszt okoz, a két agyfélteke szétkapcsol és megéljük a “nincs választás” traumáját és azonosulunk ezzel a szátkapcsoltsággal, mondhatni egy önmagunktől elkülönült érzéssel. Az anyuka ezt élte meg a saját születésekor. Ettől kezdve pedig bármikor fáradtabb, kimerültebb volt, a két agyféltekéje mondhatni automatikusan szétkapcsolt (hiszen születéskor “ezt tanulta meg”!), szinte kontrollálhatatlanná téve a reakcióit az adott pillanatban – például a gyermekei viselkedésére is… Teszteltünk neki egy Bach-cseppet, az Olajfa esszenciáját (“Azoknak, akik fizikai vagy szellemi nehézségekkel birkóznak, teljesen kimerültek, és úgy érzik, hogy nincs egy csepp energiájuk sem arra, hogy bármiféle további erőfeszítést tegyenek. Számukra a mindennapi élet kemény munka, öröm és élvezet nélkül.”), ezen kívül egy, a két agyféltekét visszamenőleg a születése pillanatában összehangoló gyakorlatot is kellett csinálnia, melyek rendezték az egykori traumát és így várhatóan a jelenbeli probléma legfőbb gyökerét is.
Legutóbbi hozzászólások