Nem először volt szerencsém egy pár két tagját kezelni párhuzamosan. Furcsa és érdekes tapasztalat ugyanazt a történetet két oldalról hallani ilyenkor és – mégha konkrét tanácsot nem is adhatok, esetleg csak impulzusokat, kérdéseket tehetek fel, amelyek nyomán a páciens rávezeti magát egy lehetséges megoldásra – lehetőséget adni a két félnek arra, hogy a problémáikat egy más szemszögből megvizsgálva hatékonyabban kommunikáljanak és együtt kerüljenek közelebb a megoldáshoz.
Amiről most szeretnék mesélni, ott a házaspár két tagjának egészen más problémája volt, nem ugyanarra kapott oldást a két fél. A különös az volt mégis, hogy a közvetlenül egymás után következő két kezelés (együtt érkeztek és megvárták egymást) mégis összeért egy pontban.
Először a férfi ült velem szemben, inkább munkahelyi jellegű gondja volt (kivételesen ezt most nem részletezem) és korrekciós gyakorlatként a “tekintetirányok” feladatot kapta. Ez a korrekció arról szól, hogy valamikor a múltban (amihez természetesen mindig tudunk kötni egy életkort és így a konkrét stresszhelyzetet is) valamilyen tekintetirányban volt vagy onnan érkezett egy stresszfaktor, ami leblokkolta őt és ami azóta is több helyzetben stresszt okozhatott a számára. Nála ezek az irányok a balra fent, balra és balra lent irányok voltak, amelyeken a stresszt aztán a megfelelő módon kioldottunk. Ez persze az oldása egy része volt csupán, ekkor még nem tudtam, hogy ennek aztán más jelentősége is lesz.
Utána a hölgy következett, akinek magánéleti jellegű, részben a férjével is összefüggő gondjával foglalkoztunk. Az egyik kitesztelt életkoránál ismét “belebotlottunk” izomteszteléssel a tekintetirányos korrekcióba (megemlíteném, hogy több mint 100 korrekciós gyakorlat van, az esély tehát nem túl nagy): a nála kitesztelt tekintetirányok viszont a jobb oldalt fedték le. Mit sem tudva arról, hogy a párjánál előtte ugyanezzel dolgoztunk, döbbenten mesélte, hogy “amikor fontos dolgokról beszélgetünk, általában a kanapénkon ülünk, ő tőlem jobbra és nagyon sokszor nem végződik megnyugtatóan a beszélgetésünk…”
Vagyis a korábban berögzült stresszek mindkettejüknél egészen véletlenül úgy alakultak, hogy “ütötték egymást” és így valójában önhibájukon kívül, a tudatalattijuk “parancsai” alapján képtelenek voltak balra ill. jobbra nézve nyugodtan, higgadtan, konstruktívan beszélgetni egymással. Döbbenetes, nem…?:-)
Bízunk benne, hogy ez az oldások nyomán végre megváltozott – épp kíváncsian várom őket vissza pár nap múlva.:-)
Legutóbbi hozzászólások