Útinaplós túra Londonban “Harry Potterrel” és Tinával

Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.

~ J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

BETELT 1 hely felszabadult!

A King’s Cross, az Abszol út, a Privet Drive és persze a Roxfort nagyterme…

Rajzoltál már ezeken a helyeken?

Most fogsz.

Életed legmesésebb kalandja vár Rád idén ősszel.

~

Útinaplós csapatunkkal nyakunkba vesszük ugyanis Londont és többek közt a watfordi Warner Bros Stúdiót, ahol a Harry Potter forgatási helyszínei és kultikus tárgyai várnak ránk. Nem csak eltöltünk egy fél napot ebben a mesebeli birodalomban, hanem bizony rajzolni, festegetni is fogunk a vajsörünket iszogatva. Túlzás nélkül kivételes kaland ez annak, aki mind a történet, mind az útinaplózás szerelmese (vagy most szeretné elsajátítani az utóbbit).

Közel sem egy szokványos “turistaút” lesz ez: a fentieken kívül kiemelten olyan helyekre látogatunk el a városban, amit ott helyben érdemes akár az útinaplónkban megörökíteni, így például fogunk mókust etetni a Hyde Parkban, iszunk egy teát a színes házairól jól ismert Neal’s Yardon, belekóstolva ezzel a nagyvárosi belvárosi nyüzsgés legjavába, de a Kenwood House lélegzetelállító épületébe és gyönyörűséges parkjába is kirándulást teszünk, ahol minden ízében megélhetjük a korabeli angol udvarházak és teaházak nyugalmát – miközben persze még mindig rajzolunk és festünk, isteni sütik és a délutáni teánk mellett…

Az útinaplós kirándulás időpontja:

2017. október 26-29. (csütörtök-vasárnap)

~

A részletes program:

~

“Esküszöm, hogy rosszban sántikálok”, avagy az odaút (csütörtök):

Utazás és érkezés egyénileg a szállásra Watfordban. A dél körüli, délutáni órákban utazás Londonba a Baker Streetig (kb. 30 perc vonattal) és estig néhány órás “célirányos” városnézés: a csapat igényei szerint és időjárás függvényében gyalog és/vagy emeletes piros busszal pl. a Sherlock Holmes múzeum, az Oxford Street, a Selfridge’s, a Hyde Park, a Buckingham palota, a Big Ben, a Piccadilly Circus, végül természetesen a King’s Cross útbaejtésével. De akár “Poirot házát” is megnézhetjük, útba esik! 🙂 (A “Csengetett, Mylord?” ház ugyan nem esik útba, de egy kis kitérővel szintén megoldható. :-))

(Ez az út NEM városnéző túra, ezzel az egy délutánnal azoknak szeretnék kedvezni, akik nem jártak még korábban a városban, hogy néhány “kötelező” nevezetességet is megtekinthessenek. A legtöbb látványosságnál nem fogunk hosszasan – értsd: órákig – elidőzni, de kellő rugalmassággal a fentiekből elég sok kényelmesen belefér egy délutánba, a csapat döntése szerint pedig ezek közül egy-egy helyen akár máris útinaplózhatunk.)

“Álmainkban olyan világban járunk, ami csak a miénk”, avagy a Harry Potter stúdió túra (péntek):

Bőséges angol reggeli után egy kényelmes sétával – a tündéri angol házikók között – és busszal irány a stúdió!

A túra kényelmesen 3 órás, de mivel ücsörögni, útinaplózni is fogunk itt, ezen kívül szeretnénk minél tovább lubickolni abban, ami itt vár ránk, eszünkben sincs rohanni: gyakorlatilag az egész délutánt itt fogunk tölteni. Nem, nem lesz sok. 🙂 Ami itt vár ránk: kulisszák mögötti titkok a forgatásokról, temérdek helyszín, százával a kultikus tárgyak a film(ek)ből és mesevilág-hangulat minden mennyiségben… Plusz az időpont miatt vélhetően még némi halloween fíling is lesz. Szem és lélek itt nem marad szárazon. Ha rajongója vagy a Harry Potter történeteknek, ez egy garantáltan meghatározó életélmény lesz.

A túra közben pihenésképpen le lehet ülni enni-inni az étteremben, ahonnan kiváló a kilátás és kényelmesen lehet naplózni – például akár a Kóbor Grimbuszt vagy a kultikus roxfort-béli hidat is.

“Sötétség nélkül nem létezik a fény sem”, avagy London belvárosa és Kenwood House (szombat):

Az ismételten kiváló angol reggelit követően bevonatozunk a belvárosba és elmetrózunk London szívébe, a Covent Gardenbe. Sétálunk egyet a belvárosi forgatagban, majd ellátogatunk egy teára a Neal’s Yardra, erre a tüneményes, ezerszínű terecskére, ahol az egyik kávézóban vagy padokon ülve is útinaplózhatunk.

A szombat délutánt “az angol vidéken” töltjük: a “Sztárom a párom” c. film egyik forgatási helyszínére, Kenwood House-ba látogatunk (valójában mondjuk úgy, hogy London “normafáján” van), ahol élvezhetjük az angol vidéki életérzést, hatalmasat sétálhatunk a zöld füvön az árnyas fák alatt és a teaházukban ehetünk-ihatunk ismét kedvünkre.

“Csíny letudva!” avagy hazaút vasárnap:

Reggeli után egyénileg fakultatív időtöltés és hazaindulás.

~

A részvételi díj tartalmazza:

  • szállást  Watfordban 3 éjszakára, 2 ágyas szobákban (London bevárosától kb. 15 perc sétányira és fél óra vonatútra)
  • reggelit: a kérésed szerint helyben bőséges, svédasztalos angol vagy kontinentális reggeli
  • belépőt a Harry Potter stúdió túrára a watfordi Warner Bros stúdióban
  • több alkalommal összesen kb. 3-4 órás kiscsoportos útinapló workshopot ill. eközben igény szerint egyéni konzultációt, rajzos mentorálást a Harry Potter túrán és Londonban

A részvétel díja: 50.000 Ft + 220 GBP

A részvételi díj nem tartalmazza: az utazás költségét*, ebédet és vacsorát és a szabad programok díját, az útinaplózáshoz szükséges saját eszközöket

Kérlek, vedd figyelembe, hogy a londoni, városon belüli, nyílt színi programok az időjárás függvényében is változhatnak. A betervezett útinaplós órákat ez esetben zárt térben, kreatívan feltétlenül meg fogjuk oldani, a fent említett helyszínek meglátogatására garanciát nem tudok vállalni – ám mindent tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy megvalósuljon a tervezett program. A stúdiólátogatás természetesen fix program.

(*Utazási költségek oda-vissza Budapestről Londonba: repülővel jelenleg kb. 20-30.000 Ft; helyi reptéri transzferek és utazási napijegyek összesen kb. 25-35.000 ft/4 nap, csoportosan érdemes már taxizni is buszos transzfer helyett.)

~

Résztvevők maximális száma: 6 fő

Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 25.

További részletek és jelentkezés Pörzsölt Móninál: jelentkezes@kreativonismeret.hu

~

~

A jelentkezéskor a helybiztosítás 50.000 Ft foglaló befizetésével történik 8 napon belül (vagy két részletben legkésőbb július 30-ig, ennek igényét kérlek, jelezd rögtön a jelentkezéskor!), a helyek biztosításánál a befizetés sorrendjét tudom figyelembe venni. A fenti foglalóval foglalom le a szállást és szerzem be a túra jegyeket, így a részvétel lemondása esetén ennek visszatérítése már nem lehetséges.  A fennmaradó 220 GBP a tábor legelső napján, október 26-án készpénzben a szálláson esedékes.

~

Hogyan érdemes készülni az utazás előtt?

“Útinaplózzunk!” ONLINE workshop Tinával >>> http://kreativonismeret.hu/utinaplozzunk-online/