Te KIRE vagy allergiás?

Elnézést, hogy egy közhellyel kezdem (ígérem, nem azzal fogom folytatni), de az allergia manapság olyan elterjedt jelenség, hogy olyan nincs is, hogy egy családot semmilyen szinten ne érintene. Legyen az étel- vagy pollenallergia, nap- vagy macskaszőr-allergia, ekcéma, a környezetünkben valamelyik rokonunknak, ismerősünknek, sőt, legtöbbször többüknek is kijut valamelyik. Vagy nekünk magunknak.

“Jelenségnek” neveztem, mert szerintem ne címkézzük ezeket betegségnek, ugyanis kevesebb és több is annál. Egyfajta stressz-levezetésről van szó inkább, amellyel a szervezetünk arról ad jelet, hogy valami nincs bennünk egyensúlyban.

Ez persze a legtöbb betegségről elmondható, amelyek esetében általánosságban azt szoktuk mondani, hogy ha bármilyen fizikai tünet fellép, akkor figyeld meg, hogy mire nem vagy képes a tünet, a betegség miatt? Mit nem tudsz emiatt aktuálisan (vagy krónikus esetben hónapok, évek óta) megtenni? Nem tudsz dolgozni menni, mert baleseted volt és fekvőgipszed van? Nem tudsz / akarsz emberek közé menni, mert ekcémás az arcod? Nem tudsz a levegőre menni, mert rögtön könnyezel, tüsszögsz és kapar a torkod? És mit jelent ez egyénileg, a Számodra pontosan? Miért is kényszerítetted saját magadat gipszbe vagy miért nem akarsz, mersz kilépni a házból…? Miért zárod be magadat – aktuálisan vagy évről-évre ismétlődően, esetleg folyamatosan évek óta? És így tovább…

Visszakanyarodva az allergiához, ennek a jelenségnek a különlegessége szerintem elsősorban abban rejlik, hogy meglehetősen szélsőséges megnyilvánulás: az ember szervezete elér egy “tűrhetetlenségi fokot” az allergénnel szemben, amivel nem képes egy légtérben maradni vagy más szóval amit nem képes a szervezetébe engedni, amivel nem képes megbírkózni, amivel képtelen egészséges kontaktusban maradni, megbírkózni, szembenézni. És ez legtöbbször bizony nem az allergén, a pollen vagy a tej, hanem az csupán megtestesíti a tudattalan problémáit. Az allergia ugyanis arra utal, hogy egy kapcsolatot vagy egy élethelyzetet nem vagyunk képesek megfelelően kezelni. Azaz soha nem valamire, hanem valakire vagyunk allergiásak. Az allergén csupán a fizikai kiváltója az allergiának, mondjuk úgy, egy külső “ürügy”, amire hivatkozhat az ember: én ezt és ezt nem bírom, allergiás vagyok rá, bekapok néhány bogyót, fújom az orromat vagy egyszerűen nem eszem olyat, nem tartok macskát, ergó kerülöm az allergént és akkor rendben is leszek. Még egyszer ismétlem, ezt természetesen senki sem dönti el tudatosan, hogy például “no, én nem szeretem a főnökömet, így aztán mondjuk virágpor allergiám lesz”, hanem mindezeket a folyamatokat a tudattalanunk generálja. Ez mintegy “túlfolyó szelepként” allergia formájában egyrészt kilöki magából a felgyűlt feszültséget, másrészt közben vészjelzést küld nekünk, hogy valamit bizony tudatosan és célurányosan nagyon rendezni kellene a környezetünkkel, de leginkább, mint mindig, elsősorban saját magunkkal.

Amit még feltétlenül érdemes tudni, hogy az allergia ún. “autoagresszív”, vagyis önromboló tevékenység vagy jelenség. Fogalmazhatunk úgy is – a fenti példánál maradva – hogy ilyenkor a tudattalan valami ilyesmit fogalmazhat meg: “Utálom magam azért, mert hülye a főnököm (= én hülyének tartom őt és nem jövök ki vele) és mégis ott maradok a cégnél dolgozni és nem oldom meg végre ezt a helyzetet se vele se saját magamban, csak húzom-halasztom a dolgot és szenvedek, ezért én mulya tök megérdemlem még pluszban azt is, hogy egész nyáron, amikor pihenhetnék és jól tudnám magam érezni, follyon az orrom és köhögjek vörös szemmel!”

Ez persze csak egy példa, a dolognak ezernyi személyes vetülete lehet különböző életterületeken,  a legkülönbözőbb személyes kapcsolati problémákban vagy tarthatatlan élethelyzetekben.

Mit tegyünk tehát, ha allergiásak vagyunk?

Mindenekelőtt vessük el az allergén, mint “főellenség” képét!

Ha kényelmetlen is a dolog, barátkozzunk meg a gondolattal, hogy bizony nem a macskaszőr és nem az az étel a ludas, hanem a megoldás bennünk, csakis bennünk van és a megoldás kulcsa is nálunk van. Csakis tőlünk függ az, hogy az allergiával szembenézünk és megszabadulunk tőle vagy sem. Semmi kívülálló “anyagra” nem foghatjuk a dolgot ezentúl.

Utána pedig az önmegfigyeléssel folytatódik a folyamat, azaz kérdéseket érdemes feltennünk magunknak, valahogy így:

– Milyen alkalmakkor jelentkezik az allergiám?

– Mi kezdődik / fejeződik be / változik akkor, amikor elkezdem tapasztalni a tüneteket?

– Mi az az allergén, ami ezt kiváltja és mit jelképez ez a számomra? (csak példának: virágpor = tavasz, nyár; tej = anyatej, anyaság, stb.)

– Mikor jelentkezett először az allergiám és milyen változások voltak akkor az életemben (mondjuk előtte egy éven belül)?

– Van-e olyan személy a környezetemben, aki folyamatosan stresszt okoz? (Stresszt okoz mindenki, akinek például meg kell felelnem, akinek “beszámolni tartozom”, kitől függök, akitől félek, akitől nem érzem magam szabadnak… De azt hiszem, ez megér majd egy következő cikket!)

– Mitől / kitől tudok időről-időre elmenekülni az allergiára hivatkozva?

– Milyen plusz figyelmet, törődést kapok, amikor allergiás tüneteim vannak és miért jó ez nekem?

Ha a fentiek mentén sikerült mögé nézni egy kicsit a dolgoknak, az már félsiker! Kiderülhet, hogy egy őszinte beszélgetés, egyetlen kérdés feltevése is megoldja az évek óta húzódó allergiás gondokat; és persze az is, hogy olyan személlyel vagy eddig hurcolt traumával kerülünk szembe az önelemzés során, akihez / amihez szakemberre van szükség – ilyen esetben ne féljünk pszichológus, kineziológus, energiagyógyász segítségét kérni!

Könnyebb és kényelmesebb az “agresszort” a saját határainkon kívül keresni egy külső anyag formájában és nyilván lényegesen nagyobb energiabefektetés, bátroság és felelősség kell ahhoz, hogy saját magunkban felismerjük az önbüntetőt, “akitől” aztán így szépen meg is szabadulhatunk. Ugyanakkor hatalmas és nehéz lelki csomagokat tudunk lepakolni, ha az utóbbit választjuk. Csak rajtunk áll.

Szerintem inkább élvezzünk a napot, a nyári virágillatot és a tejes fagyikat!;-)

25 thoughts on “Te KIRE vagy allergiás?

  1. A dolog lényege ugyanaz: valamiből tudattalanul elege van a gyermeknek ill. valami ellen szélsőségesen tiltakozik. Erre aztán több megközelítés is van, mindet nem fogom tudni felsorolni, de néhány általam ismert példat szívesen mondok.

    Egyrészt a gyermek kb. 6-7 éves koráig egy energiakörben van az édesanyjával (illetve tovább is a leválás fokozatos természetesen), így a gyermek allergiája vagy bármilyen betegsége kapcsán a szülők, elsősorban az édesanya aktuális lelkiállapota is lehet a kulcs. Ha már pici korban vagy akár a születéskor vagy utána közvetlenül ekcéma vagy egyéb allergia jelentkezik, mindenekelőtt a közvetlen környezet energiái, erőviszonyai vizsgálandók, így a rejtett feszültségek, elvárások, hárítások, elnyomott érzelmek és titkok, erőszak (fizikai vagy verbális), lelki terror és még sorolhatnám. Egy gyermek mindent megérez, a ki nem mondott dolgokat is (főleg!) és tiltakozik, ahogyan tud. És közben mindezzel tanít – ha tud…

    Élelmiszer-allergiák esetében az is fontos lehet, hogy a mai gyermekek egy más energiaszintet képviselnek és a szellemi-lelki szintek mellett a táplálkozás (fizikai szint) sem mindegy, illetve van olyan, akinek nem mindegy: van például, aki kifejezetten hárítja alapból az állati eredetű táplálékokat, mert olyan energiaszinten van (vagy olyanra törekszik, persze nem tudatosan), amely ezt nem tolerálja. Az adott élelmiszer kerülésén kívül persze ilyen esetben is ajánlatos lelki szinten mögé nézni az oknak, akárcsak egy felnőtt esetében tennénk.

  2. Szia!

    Elgondolkodtam, de nagyon nehezen asszociálok a fémallergiámmal kapcsolatban.
    Visszagondolva 16 évesen kezdődött, amikor a fiúkat már egy picit “közelebb engedjük” , talán ebben rejlik a megoldás kulcsa.

  3. Szia Tündi!

    Ez simán lehetséges, nem rossz következtetés! A kérdés az, hogy jelenleg hogy állsz a pasikkal…? Ezt volna érdemes még górcső alá venni. (Lehet, hogy ehhez már kell a szakember is.)

    Martina

  4. Kedves Martina!
    Olyan jókat írtál! Köszönjük!
    Miért keresi az ember azoknak a társaságát, akikre allergiás? Megfelelési kényszer? Azt érzem, a szeretetem erősebb és el tudom fogadni őket – őszintén szólva soha nem is volt más választásom.
    Végigmentem a listán, őszintén válaszoltam magamnak a kérdésekre.
    Egy helyen megakadtam: engem az a plusz figyelem, amit az allergia miatt kapok, mindig zavart.
    Jó pillanataimban (a belső harmóniám kisugárzásáért) szeretek plusz figyelmet kapni és kapok is, ezzel nincs gond. Aztán vannak “azok a napok”, az allergiásak. Utálom, ha az allergiámra figyelnek, főleg, hogy a kívülállók gyakran azt hiszik, fertőző beteg vagyok.
    Az allergia pontosan ebben akadályoz meg, nincsen olyankor belső harmóniám. Az eszemmel nyugtatom magam, hogy elmúlik, de nyomorultul érzem magam. Pont amiben jó vagyok jó pillanataimban, azt veszítem el néhány másodperc alatt – napokra, és ez így megy egész évben, egész életemben.

  5. “Miért keresi az ember azoknak a társaságát, akikre allergiás?” -> Lehet ez is egy tudattalan önbüntető mechanizmus és/vagy gyermekkorból hozott minta (“én ezt érdemlem”), szakember segítségével könnyen mögé lehet nézni, hogy ezt mi okozza pontosan az adott személynél.

    A plusz figyelemhez: Mindenkinek megvan az, hogy mennyi figyelemre van szüksége az egyéni lelki egyensúlyához, az önbecsüléséhez. Ha ezt a várt módon nem kapja meg, akkor eljöhet a “bármi áron figyelem” pontja egy idő után, kinél előbb, kinél később. A másik lehetőség, hogy valójában ezekben az allergiás napokban, időszakokban tudattalanul mégis távol szeretnéd tartani Magadtól az embereket, pihenni szeretnél, magadban lenni, szeretnéd igenis “nyomurultul érezni magadat” valamiért, egyszerűen kivonni magadat a forgalomból, “most forogjon nélkülem a világ”, bármilyen furcsán hangzik… Talán ennek érdemes utánagondolni és innen elindulni.

  6. Oké, persze! Utánagondolok ebből a megközelítésből is. Sok különböző segítőnél (pl. kineziológusnál, látónál, egyebek) jártam ezzel, a tünetekkel pedig számtalan orvosnál. Az orvosok gyakorlatilag semmit nem segítettek, viszont a többieknek köszönhetem az egyre javuló viszonyomat a világgal és az őszinteséget magam felé. Már őszinte vagyok magammal. Azon a ponton állok, ahol az információim úgy vannak a fejemben, hogy nincs mihez kapcsolni őket. Azért fontos, amiket írtál, mert rájöttem, ez nekem sokkal távolibb beidegződés, mint hogy emlékezhessek a kiváltó okokra. Milyen szakemberre gondolsz?

  7. Talán érdemes volna egy megbízható ember mellett kitartani és vele végigcsinálni komolyan egy terápiát. Ha kineziológusnál is jártál, az ő segítségével (vagy ha ő “nem jött be”, egy másikkal) teljesen fel lehetne ezt számolni. A fő, hogy ne tőle várd a megoldást, ő maximum útmutatást ad, aminek a mentén Neked kell végigcsinálnod kitartóan a dolgot.

  8. A parlagfűre és minden egyéb fűre vagyok allergiás. Először akkor jelentkezett, amikor terhes lettem. A fiamat császárral kellett a világra hoznom, mert terhességi mérgezést kaptam vele a 38. héten (az is egyfajta allergiás reakció). Tehát egyértelmű, hogy a gyerekeimre vagyok allergiás 🙂 Most már négy fiam van, és nyilván nem megoldás, hogy elkerüljem őket 🙂 Ha ők az allergiám okai, vállalom. (Többféle felmérés, asztrológia, számmisztika stb alapján a meghatározó tulajdonságom a szabadságvágy, tehát itt lehet a konfliktus oka: a szabadságvágyam összeütközik az imádott gyerekeim okozta függőséggel és lekötöttséggel.)

    A többivel nem tudok mit kezdeni… Ugyanis egész felnőtt életemben nyaranta vízitúrákat szervezek és lovastáborokat vezetek, íjásztatok gyerekeket, és nagyon szeretem ezt csinálni. Mégis közben egyfolytában szenvedek a viszketéstől és tüsszögéstől. Nem akarok ezek elől elmenekülni, éppen hogy szeretem és akaorm csinálni! És csinálom is, és nem szabadulok meg semmitől az allergia miatt, hanem csak nehezebb tőle, amit mindenképp megcsinálok. Tehát nem jobb nekem, amikor allergiás vagyok, nem egyszerűbb tőle az életem, nem kapok plusz figyelmet stb stb stb tehát semmit nem old meg az allergiás reakció. A nyár volt a kedvenc évszakom az allergiáig. Most is télen elfelejtem, hogy mi lesz, meghirdetem a túrákat meg táborokat és végig is csinálom – tüsszögve, vakarózva…

    Mondjatok erre valami okosat.

  9. Szia Moni!:-)

    Örülök, hogy idetaláltál!:-) Nélküled ez a weboldal nem jöhetett volna létre, úgyhogy köszi szépen még egyszer mindent!:-)

    Amit írtál, az egy megbízható “anamnézishez” azért elég kevés infó, de nyilván nem egy tuti és pontos megoldást vársz most így kívülről tőlem, így én most csak tippelgethetek. A megoldáshoz – HA tényleg meg akarsz szabadulni az allergiától – elsősorban Te kellesz és egy szakember, valamint közös terápia.

    Éppen múltkor beszélgettünk anyukámmal arról, hogy neki az én születésemtől egészen az öcsém “kirepüléséig” volt kísértetiesen ugyanígy parlagfű allergiája nyaranta, mint Neked. És azóta semmi de semmi. Mi is arra jutottunk, hogy “velünk” volt összefüggésben – nem a személyünkkel volt baja persze (remélem, hiszen azóta is jóban vagyunk:-)), hanem saját magával volt gondja ebben az időszakban, az anyasággal, a felelősséggel, ki tudja így utólag…? (Utána lehetne járni, de ilyen esetben már talán nem is kell.) Ennek köze lehet valóban a szabadság(vágy)hoz, a jelenlegi ezzel ellentétes felelősséghez és kötöttségekhez, amelyektől nemhogy szabadulni kellene (és itt a lényeg!), hanem valójában inkább mélyen elfogadni ezeket. Könnyű magyarázat és kifogás (lehet), hogy “nekem a horoszkópomban meg a nevemben meg mindenhol az van, hogy…, így aztán ez van és kész”. Hát… nem.:-) Illetve lehet így kezelni és szenvedni tovább, ez is egy lehetőség. Mindig AZ a feladat, ami a legnagyobb nehézségeket okozza, ami tanít, megváltoztat, ami egy más emberi minőséget ad. Négy gyermek!:-) Ez már önmagában is hatalmas feladat, amit vállaltál, annak minden szépségével és nehézségével, de amit írsz, abból az jön le (nekem), hogy talán van egy hitrendszered valahol a mélyben, ami arról szól, hogy “a gyerekek mellett nem tudok igazán szabad lenni, pedig nekem a személyiségem ezt diktálja, hiszen x és y is megmondta…”. Csakhogy egy ilyen kijelentésben több olyan is van, ami csak Neked igazság és valóság, közben nem feltétlenül abszolút igazság ám…:-) Mintha nem férne össze Számodra a felelős anya képével az, hogy vizítúrákban éled ki a szabadságvágyadat nyáron a full anyaság helyett és az allergiával bünteted Magad? Persze, hogy szereted, imádod csinálni, jogod is van hozzá – kérdés, hogy a tudatalattid vajon mit mond erre közben? Az is azt mondja, hogy “jogod van hozzá” vagy valami egészen mást…?;-)

    Na, ezt lehetne még ragozni… Uff, szóltam, találgattam.:-)

  10. Kedves Martina!
    NAgyon örülök ennek a bejegyzésnek! ezt témát”Rágom” már egy ideje. Három kis gyermekem van és ételallergiásak, Elsősorban TEJ. Ha jól értettem akkor az anyaságra utaló elnyomás, régebbi beidegződések ami ellen a tudatalattink harcol! Együtt élünk az édesanyámmal és sok mindenben nem értünk egyet. Akkor ezek szerint meg kellene beszélnünk a nézeteltéréseinket és meggyógyulnának a gyerekek? Mindig magunkba nézni a legnehezebb!
    Honnan tudhatom meg hogy az én “anyaságommal” vagy az édesanyámmal való viszonyom a kiváltó tényező?
    Köszi, Krisz

  11. Kedves Krisz!

    Örülök, hogy hasznosnak találtad a cikket. Sajnos Neked is csak általánosságban és találgatásokkal tudok válaszolni innen a távolból.
    A tejhez az anya-anyaság témát példaként írtam, ahogyan ezt jelöltem is. Az allergénekkel összefüggő tudattalan kötődések nagyon egyéniek lehetnek, így Nálad és a gyermekeidnél is. Az már egy első fontos lépés a megoldás felé mindenképpen, hogy elgondolkodtál az egészen és sikerült az édesanyáddal való kapcsolatodat, mint megoldandó kérdést behozni a “képbe” – a megérzéseid valószínűleg helytállóak, ugyanakkor ennél összetettebb is lehet persze a dolog (bár nem feltétlenül)…
    Igen, mindig magunkba nézni és ott megkeresni, megtalálni a megoldást a legnehezebb, egyetértek – de ez egyben a legmegbízhatóbb, mondhatni, az _egyetlen_ biztos módszer egy hosszútávú megoldáshoz.
    Neked is egy kineziológust ajánlanék vagy ez esetben még inkább egy Hellinger-terápiát, bármelyiket választod is (megbízható szakemberrel), az utolsó kérdésedre feltétlenül választ fogsz kapni!

    Sok sikert!:-)
    Martina

  12. Kedves Martina!

    De jó, hogy leírtad ezt! Annyira fontos, és olyan kevesen tudják!

    Sok évvel ezelőtt a saját bőrömön tapasztaltam meg, mennyire igaz mindez. Egy 18 éves korom körül kialakult allergia ritkán, de újra és újra visszatért: nagy, hólyagszerű, viszkető puffadások a bőrömön, amik néha az arcomat (főleg a számat) is ellepték, annyira, hogy meglehetősen viccesen néztem ki. Vizsgálgattak jobbról-balról, de nem derült ki semmi, felmerültek bizonyos mosóporok, meg néhány étel is, de elhagyásuk nem vezetett eredményre. Kaptam egy gyógyszert, amit minden nap szedtem, így szinten tartható volt a dolog, de nélküle nem mehettem sehová.

    A tünetek felerősödtek 25 éves korom körül, amikor akkori kedvesemmel együtt is dolgoztunk. (Egyszer egy fontos előadást le kellett mondanom, mert reggelre elleptek a hólyagok, és nem állhattam ki annyi ismeretlen ember elé.) Négy év után (benne két év együttéléssel) végül szakítottunk, ami engem nagyon megviselt. Az éjszakát végigzokogtam, másnapra kijött az allergia, nem mehettem dolgozni sem.

    Telt-múlt az idő, feldolgoztam a szakítást, már új barátom volt, amikor egy külföldi út alkalmával elfelejtettem magammal vinni a gyógyszert. Jeges rémület szorította össze a szívemet: mi lesz, ha itt törnek rám a kiütések, én meg itt állok minden nélkül? De nem történt semmi, pedig kizárólag a gyógyszernek köszönhettem, hogy nem voltam állandóan kiütéses. Amikor hazamentem, abbahagytam a tabletták szedését. Az allergia soha többé nem jelentkezett.

    Az új barátommal való együttélésben még kialakítottam magamnak egy kb. háromhavonta jelentkező görcsös hányás-hasmenést, ami napokig tartott, és még a víz sem maradt meg bennem.

    Amikor vele is szakítottunk (1994-ben), a gyomrom is rendbejött. Az ételérzékenységnek gondolt tünet soha többé nem jelentkezett.

    Körülbelül ezzel egyidőben először óvatos, aztán egyre intenzívebb és izgalmasabb önismereti munkába fogtam, amely szépen lassan az egész életemet megváltoztatta. Ma már egészen másképpen viszonyulok önmagamhoz, a férfiakhoz, és a velük kialakított örömteli szerelmi kapcsolatokhoz is. Már nincs szükségem külső tünetekre ahhoz, hogy megengedjem magamnak a felismerést: nem érzem jól magam a bőrömben (viszkető kiütések), vagy valamit nem vesz be a gyomrom (hányás-hasmenés).

    Így, a címadó kérdésedre válaszolva: én azokra a férfiakra voltam allergiás, akikkel az adott időszakban együtt éltem. Vagyis inkább: olyan elvárásokat támasztottam velük szemben, amiknek nem tudtak megfelelni, így én állandóan csalódott voltam és rosszul éreztem magam. Ezért ma már (az azóta eltelt 16 év tapasztalatával a hátam mögött) azt mondom – és ezt az üzenetet igyekszem minél több emberhez eljuttatni -, hogy akkor leszünk boldogok a párkapcsolatainkban, ha önmagunkat feltétel nélkül szeretjük, a másikat pedig teljes mértékben elfogadjuk, pont olyannak, amilyen.

    Még egyszer köszönöm a cikket!

    Szeretettel,

    Kriszta

  13. Kedves Kriszta!

    Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat! Nagy utat tettél meg és örömmel látom, hogy (Neked is) megérte, szeretem az ilyen “megdolgoztam érte magammal és sikerült!”-típusú hiteles történeteket. További sok sikert!:-)

    Martina

  14. Martina, kösz a választ, rávilágítottál valamire, most esett le a tantusz! Én valóban úgy gondolom, hogy a négy gyerek ellátása mellett is jár nekem az, hogy nyáron vízitúrákat meg lovastáborokat szervezhessek, és ezekre általában a gyerekeim is eljönnek velem, de bizony sokszor másokra kell bíznom őket rövidebb-hosszabb időre (egy naptól egy hétig terjed ez), és ilyenkor bizony mindig megkapom, hogy “Egy négy-gyerekes anya ne csináljon ilyet, a gyerekeid mellett van a helyed, hogy képzeled, hogy már megint rám sózod őket?!” – lehet, hogy ez a baj? Mert persze ilyenkor felébred bennem a lelkifurdalás…
    Mit / kit javasolsz ennek a feloldására? Lehet ezt egyáltalán? Vagy várjam meg, amíg a gyerekeim kirepülnek, és akkor el fog múlni ez az egész? Bulcsú még csak három éves lesz szeptemberben 🙂

  15. Több módszer is van és ennek megfelelően több szakember, aki tud Neked segíteni. Ha konkrét ajánlást kérsz, kérlek, hogy e-mailt írj, szívesen adok megbízható elérhetőséget! (Én most pont nem kezelek.)
    Valószínűleg egyébként tényleg el fog múlni ez az életszakasz-váltásokkal, így például akár azzal, ha a gyerkócök kirepülnek vagy 18 évesek lesznek vagy egyéb, személyesen Benned élő leválási eseményhez köthetően (érettségi, esküvőjük,…), de NEM KELL kivárni ezt, pontosan ez a lényeg. Ha a Te tudattalanodban feloldódik, “átkapcsolódik” ez a téves hitrendszer egy normál működésre akár egy szakember illetve erre alkalmas módszer segítségével, egyszerűen megszűnik az önbüntetés, a védekezés és így automatikusan az allergia is.
    Még egy rendeznivaló lehet egyébként: azzal az adott személlyel, aki a “rám sózod őket”-kijelentésekért felelős, mert ő egy kulcsfigura lehet ebben a történetben. (Kineziológiában létezik például ún. “kapcsolati oldás” is, ami a két személy közötti felesleges feszültséget, alá-fölérendelést, szükségtelen érzelmi függést segít feloldani és egy egészséges kapcsolat kialakítását elindítani.)

  16. Szia!
    Köszönöm, hogy a múltkor írtál, már azóta is változtak a dolgok, számomra teljesen új módszert próbálok ki (homeopátia) és egy új ismerős elmagyarázta, hogy a torkom környékét szorítja össze a feszültség (eddig is éreztem, de tudatosan nem figyeltem rá). Még a legalapvetőbb tevékenységeknél is “befeszítek”, félek, hogy valamivel nem felelek meg az elvárásoknak. Remélem, egy megfelelő kineziológushoz is elsodor majd az élet.
    Jó munkát, Martina! Olyan jó, hogy van ez az oldal.

  17. Kedves Martina!
    Köszönöm a kimerítő választ! Tudsz esetleg a Hellinger-terápiáról egy-két szót írni! Illetve tudnál ajánlani valakit aki ezzel, vagy kineziológiával foglalkozik?
    előre is köszönöm, krisz

  18. Sziasztok, technikailag nem értek a blogokhoz, így oda bejegyzést se tudtam írni, de veletek tartok a tréningen! Felelősségem teljes tudatában vállalom, hogy a tréningen mögé nézek a dolgaimnak – így kezdődik a szerződésem. Mindent feljegyzek magamnak 🙂

  19. Sziasztok, úgy ahogy a cikk elején pontosan irva van, én a fönökömre
    vagyok allergiás. Egy ideje kezdödött, kb. egy éve, és egyre inkább fokozódik. Idegesít miden amit és ahogyan csinál. Minden napom szenvedés, lassan már ott tartok, hogy veszélyben a munkahelyem, pedig a munkámat nagyon szeretem. Már kértem, netegyen egyes dolgokat/most nem részletezem/ legyen tekintettel másokra is. Sajnos semmit sem értem el vele, folytatja a számomra nagyon idegesitö, fontoskodó viselkedést továbbra is. Képtelen vagyok igy folytatni, viszont tanácstalan vagyok mit tehetnék még, hogy mentsem a helyzetet.?:(

  20. Szia Edina! A “megszoksz vagy megszöksz” ősi elve itt is érvényesül: azaz vagy úgy döntesz, hogy kilépsz a helyzetből, vagy kezeled azt. Mivel a másik embert nem tudjuk közvetlen ráhatással megváltoztatni, egyetlen lehetőség marad: a saját hozzáállásukon változtatunk. Ez némi önismereti vizsgálódást jelent először, vagyis megnézni azt, hogy pontosan mi és miért zavar a másik viselkedésében? Miért nem tudod azokat a dolgokat elviselni, amiket csinál, miért vannak ezek ekkora hatással Rád? És a folytatás, amihez valószínűleg már szakember is szükségeltetik: pl. Kire hasonlít az illető a múltadból, mikor éltél át hasonló érzéseket először? Saját magadban fedezel-e fel hasonló vonásokat, amelyeket nem tudsz elfogadni? Vajon mit, miért jelez Számodra ez az illető ezzel – azaz például valóban jó úton vagy ezen a munkahelyen vagy esetleg ez csak egy kényelmes, kellemes “langyosvíz” és a hivatásod más felé visz…? A pontos okokat fel lehet deríteni és ezeket az érzéseket fel lehet oldani, így a hozzáállásunkat is gyökeresen meg lehet változtatni. Ez már csak rajtad áll.:-)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..