Juj, elromlott!

Tavalyelőtt tavasszal vidéken voltunk és a “kincstári” Moleskine útinaplómba festegettem éppen, amikor megcsörrent a telefonom. Felvettem és mintegy félórás beszélgetésbe merültem, szokásom szerint sétálgatva, miközben a füzetemet és a festékeimet ott hagytam a padon, a hátam mögött –  az akkor 3 éves kislányom pedig megtalálta… Felszisszentél? Nos, igen, telifestett a naplómban két oldalt… 🙂

Egy évvel előtte pedig szintén idilli környezetben, egy vidéki rajztanfolyamomon a szabadban alkottam a tanítványokkal, amikor a félkész grafit portrém homlokára valami növénynedv rácseppent, eltüntethetetlenül.

Történt már Veled is ilyesmi?

Amikor nagyon készülsz, mert szeretnél alkotni valami nagyszerűt, van alapanyag, ihlet, idő, minden tökéletesen indul – és akkor hirtelen valami félresikerül. Kifolyik a ragasztó, felborul a festék, ráömlik a félkész rajzodra a kávé, a rajztábláról való eltávolításkor elszakad a festményed széle…

Tudod, mit mondok én erre?

Így a legjobb! A tökéletesség ugyanis színtelen és unalmas, a valódi élmények és értékes emlékek ezekben a “hibákban” rejlenek.

20150819_194201bAz útinaplómat nézegetve mindenki akkor mosolyodik el, amikor a kislányom figuráit meglátja benne (én is, hát még később milyen szép emlék lesz!), a grafitrajzom homlokán pedig most egy szintén mosolygásra késztető hibajavítós folt díszeleg: amikor csak rápillantok, pontosan tudom, mikor és hol készült és éppen kik vettek akkor körül, míg sok más rajzomhoz nem kötődik semmi hasonló.

Ezen kívül pedig az egyik legnagyszerűbb kreatív kihívás, hogy a félresikerült dolgot korrigáld vagy beleépítsd az alkotásodba: “sima terepen” nem kunszt nagyot domborítani, ám nehezített viszonyokból kihozni a legjobbat, na, az megmozgat, fejleszt, épít és a végén sokkal nagyobb sikerélményt tud adni!

Meg kell tanulnunk értékelni a “hibákat”, a tökéletlenséget is. A legtöbb művészi alkotás a tökéletlenségből inspirálódik, ezek a helyzetek hoznak fel olyan érzéseket, megéléseket, tapasztalásokat, amelyek nyomán egyáltalán érdemes papírt és tollat, ceruzát, ecsetet ragadnunk.

Miközben például ezt írom, két gyerkőc zsong körbe, vacsoráznak, inni kérnek, üvölt a minimax, percenként idejönnek valamiért… Az elmúlt 5 évem már így telt, két gyerkőc folyamatos nyüzsgése közepette, így építettem fel a vállalkozásomat egy 55 m2-es lakásban, a nappali sarkában egy íróasztalon, dolgozószoba nélkül. Persze, várhattam volna Az Ideális Körülményekre is – de nem így tettem. 🙂

Hadd osszak meg most Veled még valami személyeset is, ami ráadásul nagyon aktuális az életemben: most tavasszal jutottunk el odáig, hogy vettünk egy házat (éljen a leendő dolgozó- és alkotószoba! :-)). Erősen felújítandó ugyan (tehát korántsem “tökéletes”) és több alkalommal meggyűlt a bajunk az eladóval is, aki már a legelejétől belekötött mindenbe, amit szerettünk volna, szerződésbe, feltételekbe és végül majdnem az utolsó pillanatban kért még egy hónapot a kiköltözésre, amikor nekünk már el kellett jönnünk a lakásunkból… Inkább vállaltuk a nekünk minden szempontból teljesen előnytelen szerződés-módosítást, minthogy a határidőnél legyünk kész tények el állítva. Borult a szépen betervezett felúíjtás, amivel nyár végére, iskolakezdésre készen is lettünk volna és amire a férjemmel mindketten 1,5 hónapot szántunk a nyarunkból – így júniusban vészes gyorsasággal egy hónapra (!) albérlet-keresés, ahová mindenünkkel együtt elférünk, költözés a gyerekekkel, hogy aztán nyár végén költözzünk majd újra, mostmár a sajátunkba, addig hetekig dobozokból-élés, ideiglenesség és a felúíjtás még ezek után jön csak, majd szeptemberben… (És erősen részt fogok venni a felújításban, a két kezemmel. Lehetne egy azonnal “tökéletes” ház is – de szerencsére nem az.:-))

Egy teljesen elbaltázott nyár?

20150819_194235bIgen, lehetett volna az is, ha úgy állunk hozzá. Ehelyett úgy döntöttük, hogy élvezzük a felújított, tágas és tiszta, nagyteraszos albérletünket, a “ránk szakadt” 1,5 hónap közös szabadidőt a gyerekekkel, felújítás helyett balcsiztunk, kapolcsoztunk, velencei-tavaztunk, kirándultunk, strandoltunk – valójában ez egyfajta távolabbra-elutazás-nélküli-nyaralás volt, ráadásul elég hosszan, hiszen egy hónapig lak(t)unk egy idegen lakásban, a saját városunkban, nagyon érdekes, újszerű megtapasztalás ez is. Mehetett volna minden “tökéletesen”, az eredeti tervek szerint is, az kétségtelenül sokkal kényelmesebb lett volna, ezt is már egy felújított lakásból írnám – de van egy olyan érzésem, hogy ebből a nyárból – a sok stresszel együtt, nem tagadom, hogy jutott abból is – így sokkal több mosolygásra késztető emléket viszünk magunkkal, mint egyébként tettük volna… 🙂

Szóval ha legközelebb pecsétes lesz, kifolyik, eltörik, leszakad, elhúzódik, elveszik, látszólag elromlik és félresikerül, gondolj arra, hogy ez így sokkal izgalmasabb, ezekből lesznek azok az emlékek, amelyekről tényleg lesz majd később mit felidézni.

További élménydús, alkotókedvvel teli nyarat kívánok Neked! 😉

Tina

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *