Útinaplós kalandozások Wiltshire-ben, 2/1. rész

A képek kattintással nagyíthatóak!

Sokáig tanakodtunk a férjemmel, hogy hogyan is legyen ez a kerek szülinap.

Húsvétkor, a házassági évfordulónkon és az őszi szünetben, ha csak sikerül, az utóbbi pár évben már kettesben szoktunk elutazni – a nagyszülők legnagyobb örömére, akik ilyenkor napokig kedvükre unokázhatnak 🙂 -, de most felmerült egyéb lehetőség is. Mégpedig az, hogy ezúttal szívesen megélném csak magammal “kettesben” ezt az évfordulót – egy olyan varázslatos helyen, ahol akár reggeltől estig kedvemre festegethetek, útinaplózhatok…

Az nem is volt kérdés, hogy ebből Anglia lesz. Némi tanakodás és keresgélés után úgy döntöttem, hogy ezúttal egyszerűen úszom az álmaimmal: beírtam a keresőbe, hogy “Anglia legszebb falvai”, majd az első néhány talált bejegyzés alapján becsillagoztam a gugli térképén a megnevezett helyeket és beszúrtam a virtuális gombostűt ezek közé, valahová középre, aztán meg is néztem, mi az: ezúttal Chippenham-et “dobta a gép” szálláshelynek, a csillagokat pedig meghagytam az egyhetes kirándulásom legfőbb célállomásainak.

001b039bÁprilis 2-án, csütörtökön éjszaka indultunk a reptérre, ott ébredeztem hajnalig, de mindennek köszönhetően 7:30-kor már Luton repterén, majd egy másfél órával később Londonban voltam. A Baker Street ismerős volt korábbról, így ott kipattantam a reptéri buszból, integettem Sherlock Holmes-nak és 20 perc alatt elsétáltam a gurulós kézipoggyászommal a Paddington állomásra. Ott pedig nagyon megörültem az ottani kedvenc papírboltomnak, a Paperchase-nek, ahol volt is bőven időm körülnézni. 🙂 Aztán némi kávéval, burritoval és persze sütivel felszerelkezve zuttyantam le a vonaton a foglalt helyemre, még majdnem 1,5 óra vonatozás állt előttem – és még mindig csak délelőtt volt…! Csodás zöld tájakon zötyögtünk suhantunk végig, ebben aztán egy hétig még bőven volt részem utána is, de itt ért az első ilyen élmény, úgyhogy kifelé bambulva bevezetőként csak a kávéspoharamat és az odautazás részleteit sikerült megörökítenem közben.

Az állomáson várt a szállásadóm (ez itt a reklám helye: az airbnb.com-on leltem rá), egy nagyon kedves 70 éves, anno Angliába férjhez ment mexikói néni, aki szó szerint 2 perc sétányira lakik az állomástól és 5 percre a buszállomástól, így ez gyakorlatilag elhelyezekedés szempontjából (is) tökéletes választás volt. A famunkákkal és kertészkedéssel máig aktívan foglalkozó néni lakása egy rendkívül színes, eklektikus, zegzugos, faillatú otthon volt, számomra szintén már önmagában inspiráló művészkuckó. Egy “toronyszobában” kaptam helyet, ahová kerámialapocskákkal kirakott nyikorgó lépcsőkön kellett felsétálni a (teljesen tiszta és kultúrált) lakás közepén található famunkás műhelyből. Hát persze, hogy imádtam! 🙂

005b040bEzen a délutánon Chippenham-et fedeztem fel – aznap, talán érthetően, valahogyan már nem volt kedvem több járműre ülni… 🙂 A városkán átfolyik az Avon folyó (mondjuk melyiken nem, errefelé…?:-)), ma mintegy 30.000 lakosa van és nagyon régen, i.sz. 600 körül alapították. Rendkívül kedves hely, egy egyszerű belvárossal, kifejezetten sok second hand shoppal (ezek mind jótékony célre adnak el, itt nagyon olcsón lehet ruhákat, gyerekjátékokat, -könyveket és csinos lakberendezési dolgokat lelni), egy “fontos” üzlettel (alias “eurós” bolt), néhány “középkorias” hangulatú-kinézetű étteremmel és hotellal és egy nagyon helyes kis templommal, körülötte szintén korbeli házikókkal – ez kifejezetten olyan volt számomra, mint egy kis falu a város közepén.

004bMég erre is rábukkantam, tudom, hogy ez most sokatok vágyott kedvence, ezen kívül még rengeteg hasonló típusú felnőtt kifestőkönyvet láttam:

002b

1. napi kaland: Bath

Ezt az egyet tudtam biztosra: hogy az első napon Bath lesz az úticél és az egész napomat ott szándékoztam tölteni. Így is lett.

Vonattal nagyon hamar odaértem és utána különösebb segítség nélkül, “ösztönből” egyből megtaláltam a Jane Austen múzeumot is. Azt messzről kiszúrtam, hogy az ajtajában álló bácsi igazi, ellentétben a mellette álló női viaszszoborral, így nem fogok megijedni, ha rámköszön, de inkább én köszöntem őrá. Betérve jobbra egy kis ajándékbolt volt, nagyobb értékű relikviákkal és a szokásos turista-bizgentyűkkel (pl. kitűző, hogy “I love Darcy”, nem vettem :-)) és persze az eladó is darcy-ruhában volt meg a fel-felbukkanó hölgy dolgozók is korabelien öltözve, az angolok nagyon bájosan adnak az ilyesmire (ha már szóba került az előbb, többek közt például a londoni Sherlock Holmes múzeumban is hasonló a helyzet).

007b
Piros tintával írok

006b 20 percenként volt egy kis előadás Jane Austen életéről egy emeleti helyiségben, ahová akár 20-25 ember is befért – hát, nekem ezúttal saját privát negyedórám lett a darcy-ruhással, ugyanis éppen abban az időpontban senki sem csatlakozott hozzám, így csak nekem szóltak a részletek és érdekességek az Austen-családfáról! 😀 Megtudtam többek között, hogy Jane Austen két regényét is Bath-ban írta, népes családja két helyen is lakott a városban és itt kérték meg a kezét is egy alkalommal, de ő kosarat adott. Utána elmerültem a hangulatban, sokáig elidőztem a múzeumban, az egykori tárgyak és ruhák között, volt filmvetítés is és ki lehetett próbálni a piros tintát madártollal – persze egyből szedtem elő az útinaplómat és már írtam is…! 🙂

008bA legklasszabb mégis az volt, amikor felmentem a tea room-ba és egy klasszikus teázást csaptam, persze naplózással körítve. Itt igen sok időt töltöttem el szendvicsek, egy szelet citromos süti és egy kancsó earl grey társaságában és volt egy vidám beszélgetésem az egyik kosztümös felszolgáló hölggyel, akiről kiderült, hogy cseh és hasonló korúak a fiaink. Onnan indult a társalgás, hogy kedvesen közelebb tette a sütitartó tálcát, miközben rajzoltam, majd amikor egy pillanat múlva rájött, mit csinált (hogy elmozdította a “modellemet”), sűrűn bocsánatot kért, majd végül lefotózott Colin Firth alias Mr. Darcy festményével, ami rendkívül megmosolygtató volt: mint valami oltárkép, egyedüli dekorációként díszítette a falat a főhelyen. 😀

009b
Dááááárszi! 😀

011b012b010bAz utamat a “The Circus”, azaz egy kör alakú tér felé folytattam. Itt rendkívüli, egyedi házsorok szegélyezik körbe a teret, amelyeket györgy-korabeli stílusban az 1700-as évek közepén építettek, három utca osztja fel részekre a háztömböket. Az épületek három etapban készültek el mintegy 14 év alatt, John Wood tervei alapján, de már a fia fejezte be a munkáját. 1942-ben egy bombázás során több épület megsemmisült belőle, de ezeket szerencsére sikerült eredeti stílusban helyreállítani. A füves téren néhány hatalmas, gyönyörű, sokat látott fa áll, muszáj volt megsimogatnom őket, elidőztem közöttük.

013bMajd a “Royal Crescent” felé vettem az irányt, ez Bath talán legnevezetesebb látványossága: ezt már a fiatalabb John Wood tervezte és a házak elsőre szinte ugyanolyanok, mint a téren, közvetlenül utána is épültek. Ez amolyan “menő negyed” volt, sok gazdag és neves ember lakott vagy szállt meg itt, ma már hotel, múzeum és irodák is vannak az összesen 30 épületben. Igazán lenyűgöző látványt nyújt az előtte elterülő hatalmas zöld parkkal, persze nem hagyhattam ki  itt sem az útinaplózást…

Ekkor még kissé borús volt az idő, néha szemerkélt is az eső, de bátran vágtam bele a délutánba, úgy döntöttem, maradok még. Visszaindultam az állomás felé, mert azon és a mellette levő folyón keresztül a város másik végében van a Prior Park, amit szerettem volna még megnézni. Egy kis györgy-korabeli parkot ejtettem még útba közben, ahol így tavasszal sajnos még nem volt túl sok látnivaló, egy aranyos, rendezett látogatható kis hátsó kertecske volt, ennél nem sokkal több.

014b015b016bA Prior Parkhoz sétálni és kissé kaptatni kellett, kb. háromnegyed óra után aztán megtaláltam a bejáratot, de előtte egy kőkerítés fölött már le lehetett látni a hatalmas, dimbes-dombos területére és a közepén elterülő tóra, egyszerűen gyönyörű volt! Belépődíjas a történet, ez a park is, mint sok helyi kert és épület, múzeum, a National Trust nevű egyesület gondozása alatt áll. Profi módon és rendkívül kedvesen teszik a dolgukat, sok helyen önkéntesek idegenvezetnek, a belépődíjaik – így, egy-egy helyre és egy főnek, rövid ott tartózkodás esetén – viszont elég horrorisztikusak, ezt később is folyamatosan tapasztaltam.

018b 017bA Prior Park egy nagyon nyugis, csendes hely, több útvonalon is lehet kirándulni a területen, van gondozottabb és természetesebb, fás része is, sík és dombos utacskák, utóbbiak egy kilátó ponthoz vezetnek a dombtetőn, ahonnan – jó időben – egész Bath látható. És persze ott van a híd, ami a park legfőbb szépsége: egy bástyás kőhíd a 18. századból (és egy akkori, vésett “graffitivel” :-)), amelyhez hasonló állítólag csak három létezik még a világon. Hát lefestettem. 🙂

019bÁltalában mindig van egy-két érdeklődő, miközben “terepen” útinaplózom, aki kedvesen megkérdezi, megnézheti-e, mit csinálok, érdekes módon elsősorban a gyerekek és az idősebbek kíváncsiak a rajzokra. Ebből aztán rövidebb-hosszabb beszélgetések is ki szoktak alakulni. Itt most egy 60 év körüli hölgy szólított meg a hídnál, hogy vajon mennyi idő egy ilyet elkészíteni, egy nap…? Mondom, egy óra. Bájosan hitetlenkedett. Csak aztán néztem az órára, hogy nem is volt egészen egy óra… 🙂

2. napi kaland: Lacock és Castle Combe

A születésnapom reggelén egy nagy mosollyal ébredtem és úgy döntöttem, hogy ha “lelövöm ezzel a poént” az utazás hátralevő részét illetően, ha nem, bizony a két kedvencemet máris aznapra teszem: kora reggel Lacockba indultam, hogy a még otthon a neten lelt mesebeli pékségben reggelizzem.

024b
némi reggeli gótikus hangulat…

021b 022b 023b Busszal nagyon hamar, alig 10 perc alatt ott is voltam (azaz a szállástól a mesefalu mindennel együtt csak kb. 20 perc, elképesztő!) és ott ébredtem rá, hogy egy kis bolton kívül, ahol levadásztam néhány képeslapot, semmi sincs nyitva ilyenkor.

Igen, a pékség is csak 10-kor nyit, addig pedig még volt több, mint 1,5 órám a reggeli hidegben, a fél óra alatt már kényelmesen bejárható, összesen 3 utcácskára… A boltos nénin kívül élő emberként egyedül a tündérlakok között hozzám hasonlóan tétován bolyongó magyar (!) iskolás csapatba futottam bele – úgy tűnik, mi itthon megszoktuk a meleg péksütit kora reggel, csak az ott ugye nem volt. Jobb híján megnéztem a kiírással ellentétben bezárt kis templomot, a kertjében amolyan gótikus élményként értek a kidőlt-bedőlt ősrégi sírkövek, kopasz fák, elhagyatott pad és károgó varjak, mindehhez a még borús időjárás… Ez azért tetszett. 🙂

Némi idő elteltével, amikor már nem fáztam olyan veszettül, a még bezárt pékséggel szemben egy (vagy “az”) étterem padjaira ülve jobbhíján lefestettem azt, kihasználva az üresjáratot – ez úgyis tervben volt, bár nem elfagyott ujjakkal.

028b
És csak bejutottam! 🙂

027b 041b10 órakor első vendégként végre bejutottam és rögtön teát és scone-t kértem, utóbbiból rögtön kettőt, egy sós-sajtosat és a klasszikus mazsolásat, majd letelepedtem az egyetlen, négyszemélyes, nagy faasztalukhoz és reggeli közben folytattam a naplózást. Egy rendkívül kedves, hatvanas házaspár jött be aztán, éppen olyanok, mintha egyenesen egy BBC-s falusi sorozatból léptek volna elő, persze rácsodálkoztak a ténykedésemre és miután kikérték az itt tárolt, a nevükkel ellátott saját vajukat (!) a szintén idős tulaj nénitől, csatlakoztak hozzám egy kávéval és péksütivel. Kiderült, hogy jártak már Budapesten, felvilágosítottak a helyi látnivalókról. A bácsi amolyan vicces forma volt, bárki belépett, annak elújságolta, hogy “ez a hölgy magyar és éppen a 20. születésnapját ünnepli ma”, majd azt is elmondta, hogy “itt készült a világ első igazi fotója, bár az ablak, amit ábrázol, elég unalmas, nincs rajta sok néznivaló, azért természetesen meg kell nézni”. 😀 (Erről majd még később még egyszer lesz szó.)

Lacockban éppen egy héttel előtte (ezt utólag tudtam meg) még a Downton Abbey-t forgatták, itt látható, hogy ez bizony konkrétan az a szék, amelyiken a táskám és a kabátom volt:

10532556_10153136572860520_2762125905045359014_n
kép: a “The Lacock Bakery” Facebook oldaláról
032b
a Roxfort folyosóján

025b 029b 030bA 042bLacock Abbey egy fantasztikus épület a falu szélén, alul kerengő, fent múzeum, valóban egy időutazás végigsétálni rajta. Nagyon sok film forgatási helyszíne volt már nem csak a falu – ahol nincsenek modern épületek, tárgyak vagy vezetékek, így valójában csak homokkal fel kell szórni az utcát és mehet is a felvétel -, hanem ez az épület is, különös tekintettel a keregőre, ami a Herry Potterből vagy a Robin Hoodból, de a James Bond egyik részéből is ismerős lehet. (A falu utcái meg még egyébként a Büszkeség és balítéletből is. Csak úgy mellesleg. :-)) Az épületben megtalálható Az A Bizonyos Ablak, ahol Fox Talbot, a neves polihisztor (botanikus, kémikus, geológus és még ki tudja, mi minden) az első, mai értelemben már fényképnek nevezhető felvételt készítette – itt azon kívül, hogy “legszebb angol falu” és “harry potteres abbey”, minden Fox Talbotról (is) szól, megkerülhetetlen a személye és a múzeuma, ha itt jár valaki.

Dél körül busszal indultam volna vissza Chippenhambe, hogy a délutánt Castle Combe-ban töltsem, szintén busszal átjutva oda, csak a városból a másik irányba – ám nem jött az egyébként se túl gyakran járó busz. Még a múzeumban Talbot nevezetes ablakánál megkértem egy hölgyet, hogy fotózzon le – vele és a barátnőjével találkoztam aztán itt a buszmegállóban, legalább 20 percet vártunk és fáztunk együtt, majd hívtak egy taxit és megkérdezték, betársulok-e harmadiknak, elvisznek a városba. Persze. Csakhogy aztán megjött a busz, amire javasoltam, akkor szálljuk mostmár fel, erre ők lemondták a taxit, végül egy jót beszélgettünk a nem túl hosszú úton. Kiderült, hogy Londonban dolgozó új-zélandiak, az egyikük pedig gyermekként már járt Csillebércen és a Budai Várat is meg tudta nevezni. 😀

Chippenhamben aztán elköszöntünk, volt egy órányi időm sétálgatni a Castle Combe-ba induló buszig. A buszon aztán nagy derültségükre ismét összefutottam az új-zélandi csajokkal, úgy tűnt, hogy hasonlóak a terveink erre a napra, így volt egy kicsit több időnk beszélgetni.

036b
Tessék, csak tessék, eladó házak! 🙂
034b
Lélegzetelállítóan csodálatos…

033b 037b 035b Castle Combe, egy újabb mesebeli falucska. Szintén amolyan háromutcás (szó szerint), kicsit élettel telibbnek és talán a helyi ötcsillagos golfhotel (Manor House Hotel) miatt is elengásabbnak, felkapottabbnak tűnt Lacock-nál. Utóbbi hotelhez egy rácsos kapuval leválasztott, de átjárható utcácskán át vezet az út, amelynek egyik oldalán a Szent András templom van, másik oldalán egy házsor, szerintem azok is már a hotelhez tartoznak, kibérelhető házikók. És a hotel… lélegzetelállító. Hatalmas zöld terület (ismét), fűre lépni szabad (sőt, krikettpálya van egy részén), a szélén lépcsővel, sziklakerttel Az Épület. A füves térség másik oldalát egy kis folyó szegélyezi (By Brook), rajta híd, előtte néhány árnyas fa, nárciszcsoportok, amelyek éppen most nyíltak, vízesés, kacsák… Nem nagyon emlékszem, hogy láttam már ennél szebbet valaha életemben. Ha képen látom, azt mondom, hogy giccses photoshop. Hihetetlen volt ebben a szépségben fürdőzni, időzni, nézni, egyszerűen csak LENNI, ameddig csak jól esik…

Aztán elsétáltam a falu másik végébe, a fényképekről és az egyik Poirot epizódból (Az Acroyd gyilkosság”) korábban már jól ismert hídon át és ismét útinaplóztam egyet. Végül a busz visszaindulása előtt még a falu főterén levő fogadóban egy forró csokival ünnepeltem meg magam torta helyett – a visszaúton pedig természetesen ismét találkoztam az új-zélandiakkal… 😀

038b043b

És még volt utána 4 teljes nap, hamarosan folytatom! 🙂

Sok szeretettel:

Tina

~~~

Idén nyáron már útinaplóznál Te is? Tarts velem a legközelebbi utamon! 🙂

Kattints a képre a részletekért!

20140823_200718

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *