Neki merjek kezdeni MOST…?

Korábban azt hittem, hogy amit gyermekkorában nem kezd el az ember, az örökre elveszett. Hogy vannak álmok és tervek, amelyek ha mondjuk úgy a tizenéveink végére nem kezdenek el beteljesülni, akkor annak annyi volt.

És Te? Neked mi volt az Álmod gyermekként? És… vajon megvalósult már?

Emlékszem, amikor már munka mellett (“gyorsan-gyorsan, amíg fiatal vagyok”) újabb főiskolát kezdtem és ott megismerkedtem egy évfolyamtárssal, aki később a barátnőm lett: éppen anyukámmal egyidős volt és velem egyidős lányai voltak. Ő akkor végezte ugyanazt a sulit és persze nem ő volt az egyetlen a korosztályából. Zsuzsa még azzal a sztorival is meglepett, hogy az egyébként jogásznak tanuló lánya “már” az egyetem mellett, huszonévesen kezdett el táncolni és rá két évre rendszeresen fellépett társastánc versenyeken…

“Hogyhogy, hát azt nem már gyermekként kell elkezdeni, hogy legyen is belőle valami??”

🙂

Akkor rájöttem a körülöttem levő pozitív példák nyomán, hogy mekkorát tévedtem. Meg arra is, hogy mekkora hatalmuk van a téves beidegződéseinknek, hitrendszereinknek, ha hiszünk nekik és mondjuk emiatt elhessegetünk olyan dolgokat, amelyek még ránk várnak. Hiszen mindenkinek vannak gyermekkori álmai. Neked is, nekem is.

IVan például, akinek már az első osztályba kerülve olyan nagyszerű tanítónénije volt, hogy az első hónapokban eldöntötte, hogy ő bizony tanítónéni lesz, ha törik, ha szakad. Tündérkirálylány korszakában aztán sok kislány arra vágyik, hogy színésznő, táncosnő, énekesnő legyen: egy barátnőm nemrég már felnőttként, túl a harmincon döntött úgy, hogy szabadidejében balettozni kezd. Micsoda nagyszerű elhatározás, nem igaz? (Pedig nem is egy balettos alkat. Mégis megtette és nagyon élvezi.) Édesanyám pedig elmúlt 50 éves, amikor festeni kezdett. Mára már folyamatosan kiállításokra “szaladgálunk” és az egész család nagyon büszke rá!

Miért jó az, ha már felnőttként vágsz bele az álmod megvalósításába?

Először is, mert már tudod, hogy mi az. Gyermekként minden tetszik és lelkesít, ami a barátnőnknek van vagy amit ő csinál és rögtön mi is szeretnénk. Egy nyitott és érdeklődő gyermek mindent ki szeretne próbálni (és az is a dolga), de kinek volna erre ideje felnőttként…? Felnőve sok mindenen túl vagyunk már, tapasztalatokat gyűjtöttünk és tudjuk például, hogy milyen zenét szeretünk és mitől ráz ki a hideg (így nem fogunk cimbalmozni tanulni, csak mert a kollégánk is), vagy hogy szeretünk-e a tűzhely mellett állni vagy sem (és így érdemes-e egy saját főzős blogot indítani). Már ismered Magadat és az álmaidat. Lehetnek persze kisebb “kilengések”, vágyhatunk erre-arra, ha meglátjuk a kirakatban vagy valaki másnak az adatlapján a facebookon, de ezek időlegesek és nem is fontosak. A fontos mindig csak az, ami a sok-sok tapasztalás után is megvan, Veled van és belül, legmélyen lakik, amit csak Te tudsz. Mert tudod, ismered, mi az.

Másodszor az a nagyszerű, hogy már nem dönt helyetted senki. Vannak kötelezettségeid nap mint nap, de a szabadidőd a Tied, senki sem írat be Téged az akaratod ellenére olyan edzésre vagy szakkörre, amit nem is szeretnél igazán. Vagy ha mégis mellényúlsz, legfeljebb abbahagyod. Az idődről Te döntesz. Így akár úgy is dönthetsz, hogy ha teheted, sorra veszed az elmaradt gyermekkori álmokat, nem?

Commuter RaceÉs nem utolsó sorban bölcsebb, így megfontoltabb és céltudatosabb is vagy, mint gyermekként. Már érzed, mi tesz boldoggá, megérzed, miért érdemes küzdeni és kitartani, mi az, ami feltölt és ad, mi teljesít ki és mire érdemes időt, energiát szánni. Érzékenyebbek a szenzoraid, más az értékrended, tisztában vagy vele, hogy mikor enged az okos és szenved a szamár, hogy mikor érdemesebb a járt utat választani és mikor reszkírozod meg inkább a járatlant – hiszen nincsenek általános érvényű szabályok.

És ahogy telik-múlik az idő, egyre inkább megérted, mit akart mondani azzal Osho, hogy “Ki, ha nem te? Mikor, ha nem most?”

Szóval a címben feltett kérdésre a válasz annyi, hogy IGEN!

Vágj bele, kezdd el, indulj neki, tedd meg az első lépést – a többi pedig adja magát. Azt soha nem fogod megbánni, ha belefogsz. Azt viszont talán igen, ha nem…

4 napos holisztikus rajztanfolyam

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *