Miért akarom, amit nem akarok?

Nagyon sokszor találkozom az önostorozással terapeutaként. Van, aki a (vélt) lustaságát, van, aki a tehetetlenségét és van, aki a kontrollálhatatlan reakcióit ítéli el, de legtöbben az ambivalenciájukat nem szeretik magukban – azaz azt, hogy egyszerre több mindent akarnak és úgy tűnik, nem tudnak gátat szabni a vágyaiknak. Ezzel pedig sorozatosan egy-egy kísértetiesen hasonló kellemetlen helyzetbe sodorják magukat, mint amilyet már korábban többször átéltek…

Utáljuk magunkat

Az első hibát egy ilyen helyzetben éppen az önutálattal követjük el.

Utáljuk azt az én-részünket, amelyik mást akar, rosszabb esetben megtagadjuk, hárítjuk, próbálunk nem tudomást venni róla, élve eltemetni, csak ne kelljen szembenézni vele. Ez pedig először kedélybeli tünetekhez (levertség, depresszió), majd fizikai betegségekhez vezethet. Abnormálisnak bélyegezzük a vágyainkat és ezáltal saját magunkat az ambivalens érzéseink miatt, ez pedig megakadályozza, hogy elfogadjuk, szeressük magukat – ami végeredményben oda vezet, hogy mások is nehezebben kapcsolódnak hozzánk, nehezebben tudnak bennünket szeretni és elfogadni olyannak, amilyenek vagyunk. Azaz az önutálat kirekeszt, elzárhat az igazán intim, mély emberi kapcsolatoktól. (Sőt, sokan az önutálattól szenvedve aztán ki is mondják: “nekik most nincs szükségük igazi társra és közelségre”, így a visszájára fordítva azt, hogy igazából saját magukat tartják szerethetetlennek – csak ezt ugye sokkal nehezebb kimondani…)

Az ambivalencia természetes

Bízom benne, hogy jó hírrel szolgálok most azoknak, akik a fentiekben felismerni vélték saját magukat: természetes dolog, hogy néha több dologra, akár egymással ellentmondó dolgokra vágyunk. Egyszerre szeretnénk olyasmiket, amelyek egyértelműen nem férnek meg egymással. Ez nem abnormális, hanem egy emberi tulajdonság (egy elavult fordulattal élve: “gyarlóság”). Szinte minden döntésnek van előnye és hátránya is, a számunkra jelen pillanatban legjobb, legoptimálisabb állapotnak is van hátulütője, amelyet bevállaltunk az általa nyújtott előnyökért – és mindig van egy olyan állapot is, amely ezen hátulütőket kiegyensúlyozná, ellenben közben más hátrányokat hordoz magában. Teljesen természetes, hogy áhítozunk időnként ennek a másik állapotnak az előnyeire – miközben természetesen a hátrányairól azért nem álmodozunk….:-)

Na igen, de attól még…

Rendben, ez mind szép és jó, de attól még ott van az az én-részünk, aki azt a mást akarja. Aki nem gondolkodik, csak érez és akar. “Monkey sees, monkey wants.” Azaz van bennünk egy olyan kismajom, aki meglát valamit és azonnal azt akarja, bármi áron. (Ez egy lényegi pont: bármi áron…) Mintha egy olyan kisgyermek élne bennünk, aki hisztisen követeli a csokiját és közben egyáltalán nem érdekli a hízás vagy a fogszuvasodás, mint ahogyan a felnőtt-énünket.

És akkor mit tehetünk?

Mit tudunk kezdeni ezzel az hisztis-gyermeki kismajommal?

Igazából csak kettőt: vagy hagyjuk őt irányítani, vagy sem.

Aki nem él tudatosan, az öntudatlanul hajlamos a gyeplőt a kismajom kezébe adni és aztán keserűen szenved ennek a következményeitől, például ismétli az élete nehéz helyzeteit, párkapcsolatait, nyakló nélkül költekezik, függőségekkel és rossz megszokásokkal önrombol, aztán önostoroz, önutál és így csak folytatja a fentieket tovább…

– Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte tőle.
– Iszom – felelte gyászos képpel az iszákos.
– Miért iszol? – kérdezte a kis herceg.
– Hogy felejtsek – felelte az iszákos.
– Mit? – tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta.
– Azt, hogy szégyellem magam – felelte az iszákos és lehajtotta a fejét.
A kis herceg szeretett volna segíteni rajta.
– Miért szégyelled magad? – kérdezte.
– Mert iszom – vágta el a további beszélgetést az iszákos, és mélységes hallgatásba süllyedt.

(Antoine de Saint-Exupéry: A KIS HERCEG)

Ördögi kör.

A másik megoldáshoz éberségre, tudatosságra van szükség, ami több energiát igényel ugyan, de megéri. Az az a helyzet, amikor nem hagyja az ember, hogy “egy hatéves vezesse az autóját” ( – Birtalan Balázs). Amikor tisztában vagy vele, hogy jogod van az ambivalens érzéseidhez, ezeket pedig megérted, elfogadod magadban.

Majd pedig úgy döntesz, hogy ezúttal Te döntesz és nem a kismajom.

Én úgy tartom, hogy ez tesz végülis igazán szabaddá: amikor már Te hozod a döntéseket az életed fontos történései, így elsősorban a hozzáállásod és az élet kínálta dolgokra adott reakcióid kapcsán. Amikor egy élethelyzetben tudatában vagy az ambivalens én-részednek és már képes vagy szeretni, de ugyanakkor uralni ezt a kismajmot, akkor váltál igazán szabaddá. (Van, aki odáig már eljutott, hogy azt gondolja, elég ismerni a kismajmot, de ennek nevében és széttárt karral még mindig annak a kezében hagyja a karmesteri pálcát… Nem, az nem szabadság. Ott csak ügyesen átverte őt a kismajom.:-))

És igen, dönthetünk néha akár úgy is, hogy időlegesen a kismajom irányítson – de a sodródáshoz képest ilyenkor az az óriási különbség, hogy ez is a mi döntésünk. És így egészen más lesz a végeredmény.

De hogyan szeressem meg magamban azt, “aki” mást akar?

Erre hoztam Nektek egy saját meditációt, fogadjátok szeretettel!

Helyezkedj el ülve vagy fekve kényelmesen és figyelj lassított lélegzetvételekkel csak a légzésedre néhány percig!

Próbáld most megkeresni Magadban azt az én-részt, aki egy adott, konkrét (!) helyzetben mást szeretne, mint Te! Hol van, mi veszi körül? Hogy néz ki, mennyi idős, hogyan viselkedik? Próbáld minél több érzékeddel befogadni, amit látsz, tudatosítani, hogy hogyan érzi magát! (Én kismajmot emlegettem, de természetesen lehet ez egy durcás kisgyerek is vagy bárki-bármi, akit/amit Te érzékelsz! Kizárólag a saját belső hangodra, képedre figyelj!)

Most képzeletben lépj oda hozzá, érintsd meg, öleld át, nyugtasd meg, dédelgesd! Érezze, hogy szereted és elfogadod őt. Tedd ezt addig, amíg érzed, hogy megnyugodott és elfogadta, hogy ezúttal nem szeretnél "a kedvére tenni". Figyelj oda rá, mire van szüksége még: ha játszani szeretne Veled, játssz vele, ha csak az ölelésedre vágyik, öleld még, ha szeretne adni valamit, nézd meg mi az és fogadd el! Tölts el vele még egy kis időt...

Végül szeretetteljesen búcsúzz el tőle és néhány lélegzetvétel után lassan kinyithatod a szemedet.
2012. őszi önismereti, stresszoldó tanfolyamok >>>

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *