A stresszoldás ősi szabálya, hogy nem címkézzük fel a betegségeket és problémákat – amelyek valódi nevükön tünetek és feladatok -, ugyanolyan a kezelés menete egy rákos betegnél, mint egy náthánál. Így ha függő betegünk érkezik, akkor is nekikezdünk az oldásnak és haladunk szépen előre, nincs kiemelt kezelési mód – illetve egy kifejezetten “függőségi oldás” létezik, de érdekes módon nem mindig van szükség ennek a használatára. Gyakoribb, hogy egy “átlagos” kezelés alatt kiderülnek és oldásra kerülnek a függőség legfőbb okai, mint ahogyan az az egyik legutóbbi esetemnél is történt.
A negyvenes férfi alkoholproblémákkal érkezett hozzám. Az életútja sem hétköznapi: a harmincas évei elején évekig hajléktalan volt, majd összeszedve magát lett lakása, sőt, mára háza, van (oktatói) állása és házasságban él. Éppen ezért volt számomra nagyon érdekes, hogyha mindehhez volt ereje, az alkoholt hogyhogy nem tudja letenni? Mint kiderült, délutánonként rendszeresen iszik, otthon, egyedül. És öröme telik benne. Összességében még azt is elmondható, hogy több öröme van a dologban, mint hátránya miatta – de tudja, hogy ez így nincsen rendjén, hogy emögött van valami, amire neki már nincs szüksége és nem utolsó sorban nem szeretné, ha a házassága a kárát látná ennek a függőségnek.
A jelenlegi életét, majd a gyermekkorát vizsgálva (izomteszteléssel két időpontban is “jártunk”) először nem is látszott olyan egyértelmű stresszhelyzet, ami az alkohol rabságát indokolná. Teljes család, szeretet, nagy remények az eszes és talpraesett fiúban. Aztán bár a szülei elváltak, nagy drámák nem voltak és nem volt alkoholista sem a családban, aki életmintát adott volna… Az adott életkoroknál a felbukkanó stresszeket oldottuk persze és levontuk belőlük a tanulságokat is, hogy tudatos szintre hozzuk ezeknek a jelentőségét, de valahogy maradt egy hiányérzet ezek után, hogy de mégis miért? Hazaérve a nehéz munkával megszerzett házába miért “menekül” ez az egyébként láthatóan derűs, magabiztos ember az alkoholhoz? Minden függőség pótcselekvés. Neki vajon mi hiányzik ennyire?
Aztán jött egy kamaszkori emlék, amit nagyon pontosan fel tudott idézni, azt, hogy a padláson festeget – nagyon szeretett rajzolni, festeni – és a nevelőanyja gúnyosan “Picassonak” szólítva őt hívja ebédelni. Később sem támogatták a művészi ambícióit, sőt, kifejezetten ellenezték a “fölösleges” időtöltést a vászon előtt. Elkülönült, el nem fogadott érzéseket élt meg tehát az érzékeny kamasz és több minden rögzült téves hitrendszerként a tudattalanban: egyrészt, hogy “a festés fölösleges időtöltés”, másrészt maga az igen kellemetlen elkülönültség érzése is szinte hozzátapadt ehhez a tevékenységhez – márpedig ki szeretne olyasmivel foglalkozni, ami megmagyarázhatatlanul kellemetlen érzéseket kelt? Így emberünk nem festett többé, holott tehetséges és ahogyan az egykori érzéseiről mesélt, azt a bizonyos áldott, ihletett, belefeledkezős érzést is megélte alkotás közben mindig, ami feltölt és harmóniába hoz, ami egész-ségben tartja a lelket és egyensúlyt teremt az életben, amit sokan egy életen át keresnek… És ettől lett ő letiltva. Kapott egy batyut, amiben az alkotóerejét tagadó család részben őt magát tagadta meg, a személyisége és élete egyik fontos részét. (Így hát nem is csoda, hogy inkább hajléktalanságba menekült aztán, de ez egy másik történet…)
Fontos volt, hogy a festéshez, az alkotáshoz – és így a saját magához – tapadó negatív hitrendszereit oldjuk, hogy újra megnyíljon az a bizonyos kapu az önkifejezés igénye felé, amit jobbhíján eddig alkohollal pótolt. És hogy miért éppen alkohollal? Erre is rájöttünk. Minden, ami az alkotással, művészetekkel, önkifejezéssel kapcsolatos, az a spirituális világban a VÍZ elemmel függ össze. (És mint mindig, minden összefügg mindennel: gondolhatunk a kommunikációért, önkifejezésért is felelős torokcsakra kék színére, a Vízöntők “bohém” jellemvonásaira vagy a feng shuiban az 1-es víz elemű ember legfőbb általános jellemzőire, mint például a művészi hajlamok…) A víz elem nem csupán a vizet jelenti, hanem minden folyékony dolgot, így energetikailag az alkohol is ide tartozik. (Ez természetesen nem jelent semmilyen tekintetben kizárólagosságot az alkoholbetegek motivációira általánosságban, ez itt most egy példa a sok közül.)
Kiderült az is, hogy emberünk már korábban beszerzett minden “kelléket” a festéshez, de mégsem kezdett neki az alkotásnak. Minthacsak tudta volna (és valószínűleg “tudta is”, mindig tudjuk), hogy mi a megoldás, csak a negatív érzései miatt nem tudott volna festeni… Az oldás során tettünk róla, hogy ez a jövőben ne így legyen.:-)
Utolsó gondolatként azért nézzük meg, hogy akkor vajon mi lehet a magyarázat a drogfüggő vagy alkoholproblémás művészekre? Hiszen ők alkothatnak, önkifejezhetnek… Nálunk nyilván egyéb okai vannak a függőségnek. Okozhatja ugyanúgy a hányatott gyermekkor, mint a negatív szülői (családi) minta a “megoldásra”, de lehet éppen az érzékeny művész megnem-értettsége, elnem-ismertsége is, ami nagy eséllyel sokszor gyermekkorból hozott rossz élményeket és hitrendszereket aktivizál, esetleg a divat, egy bizonyos körbe való (a valahová való) tartozás vagy a hírnév és anyagiak által nyert “szabadság” téves értelmezése (ergó: “bármit megtehetek, nekem mindent lehet”) – ezek azok, amelyek sohasem általánosíthatóak egy ponton túl és mindig egyénileg kell megnézni és kioldani az ezekhez kapcsolódó téves hitrendszereket mindenkinél.
Legutóbbi hozzászólások