Vissza a munkába

Ismét egy anyuka volt a vendégem, kedves ismerősöm. Majd’ 3 évet volt otthon a kislányával és szeptembertől visszament tanítani, a kislány pedig bölcsödébe került. Az anyukát megviselte a helyzet, tudta, hogy ez természetes dolog, hiszen két nagyobb gyermekével korábban már átélte ezt – mégsem tudott úrrá lenni a rossz érzésein…

Először egy kamaszkori barátnőjével kapcsolatos emlék jött ki, akivel minden konkrét ok és magyarázat nélkül szakadt meg a kapcsolatuk. A lány a szüleivel elköltözött és így a barátságuk is véget ért. Az anyuka akkor elkülönültnek, kitaszítottnak érezte magát – és ezt az érzést ismételte a jelenben is a kislányával kapcsolatban. Hogy vajon miért nem jött elő ez az érzés a két előző gyermek esetében…? Sok oka lehet, a legkézenfekvőbb magyarázat talán az, hogy ők fiúk – a régi barátnő és a kislánya viszont…:-) Itt tudatosítottuk és meditációt is csináltunk arra, hogy egy ilyen kényszerű “távolodás” nem jelenti feltétlenül egy jól működő, bensőséges kapcsolat megromlását vagy megszakadását, amitől tudat alatt tartott az anyuka a jelen helyzetben: attól, hogy ezzel a lépéssel érzelmileg-lelkileg esetleg távolabb kerül a kislányától. Akkor, 12 évesen “megtanulta”, rögzítette ezt a hibás történés-következmény párost, amire a jelenben már semmi szüksége sem volt, így kioldhattuk.

Azután az anyuka másfél éves korát is kiteszteltük, ahol stressz érte őt és ez a jelek szerint szüleivel volt kapcsolatos. Úgy érezte akkor egy helyzetben, hogy “nincs választása” és szintén egy elkülönült, nem szeretett érzést élt át. Amikor megkértem, hogy lássa magát másfél évesen, maga mellett pedig a szüleit, az apukáját el tudta képzelni kiegyensúlyozottan és mosolygva, az anyukáját viszont nem. Úgy tűnt, hogy a fő stresszfaktor abból az időből az édesanyja volt, aki valamiért egy helyzetben éppen megvonta a lányától a szeretet – vagy persze a kislány élte ezt így meg valamiért. Azt érezte, hogy az anyukája eltávolodik valamiért – és úgy tűnik, hogy ezt a kínzó, félelmet keltő “anya-lánya távolodást” is újraélte a mostani helyzetben… Ettől tart, ettől fél, innen az állandó sírhatnék és világvége-hangulat. Kijött még a 26-os Bach-csepp, a molyhos napvirág is, ami a “páni félelem virága” és ami indokolatlan félelem esetén kiegyensúlyoz. Ide tartozik még, hogy a jelenben sincs kiegyensúlyozott kapcsolata az édesanyjával és mivel ő szeretne egy ennél sokkal jobb kapcsolatot kiépíteni és fenttartani a kislányával, ez a félelem is bekúszott a “távolodunk-egymástól-csomagba”.

Az oldás után házi feladatnak egy másik Bach esszenciát, a loncot kapta az anyuka, ami a múlttal való megbirkózásban segít neki.

Tanulságos és nem egyedi eset, hogy úgy fordul hozzám valaki, hogy “az eszemmel tudom, hogy mi a baj (vagy hogy semmi okom a pánikra, félelemre), de nem tudok megbírkózni az érzéseimmel”. Az oldás pontosan ilyen esetekben tud segíteni: a tudattalaban dolgozunk, hiszen érzéseink és ezáltal viselkedésünk, tetteink fő mozgatórugói ott “tanyáznak”. Láthatatlanul befolyásolják a reakcióinkat egyes helyzetekben és meghatározzák a hozzáállásunkat egy személyhez vagy szituációhoz. Azért szerettem bele az oldások módszerébe, mert a segítségükkel sokkal őszintébben tudunk szembenézni saját magunkkal és a rejtett motivációinkkal, így az önismeretben és tudatosodásunkban nagyon nagy segítségünkre van. Hatásukra így fokozatosan egyre inkább a tudatos döntéseink határozzák meg a sorsunkat, mintsem az akaratunk ellenére a tudatunk alatt rejtve működő, önjáró mechanizmusok, melyeket az oldások során feltárunk – és megszüntetünk.

Egyszóval az oldások szabadságot adnak. Úgyhogy a segítségével nekünk már nincs is más dolgunk, mint kitalálni, hogy mit is kezdünk ezzel a szabadsággal.:-)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..